Szerződések: ki megy és ki marad?

Köztudott, hogy a Real Madrid alaposan megvizsgálja a szerződések minden részletét, mielőtt hosszabbítana bármely játékosával. A klub igyekszik megtalálni az egyensúlyt a fizetési sapka és az olyan játékosok megtartása között, akiknek kivásárlási ára nem jelentene akadályt a tehetős, állami támogatottsággal rendelkező együttesek számára.

A vezetőség keményen dolgozik az első csapatot érintő változásokon. Luka Modrić 36 évesen még hosszabbítani fog. A horvát középpályás már abban a korban van, amikor a klub egyéves kontraktusokat ajánl neki, ő pedig tavaly is elfogadta ezt. A kérdés Rijádban is felmerült, miután átvette a Szuperkupa-döntő legjobbjának járó elismerést: „Biztos vagyok benne, hogy egyezségre jutunk és azt tesszük, ami mindkét fél számára a legjobb. Ez nem megy azonban egyik pillanatról a másikra. Erre most nem gondolok, mindenki tudja, hogy mit akarok és remélem, a klub is tisztában van vele” – mondta.

Bale, Isco és Marcelo, a csapat három legjobban kereső játékosa is szerződése lejártához érkezik, a klub pedig nem tervez hosszabbítani velük. A királyi gárda évente 60 millió eurót spórolhat így, hogy lekerülnek a bérlistáról. A helyüket új arcok foglalják el, miközben a hosszabbításokra is marad kapacitás.

Vinícius szerződése

Azon játékosok közül, akiknek még több, mint egy év van hátra a szerződéséből, Vinícius esetét szeretné a klub minél hamarabb rendezni – nem azért, mert sürgős lenne, hiszen 2024-ig köti kontraktusa a klubhoz, azonban az egyik legkevesebbet kereső játékos a brazil. Az új szerződés a bérlistán is jobb pozícióba helyezi, arányban az utóbbi időben nyújtott teljesítményével.

Vini Jr.

A 2023-as „évjárat” tagjai közül a klub már tudja, mit tervez Marco Asensióval – ha tartja jelenlegi formáját, új, hosszútávú szerződést köt vele a vezetőség. Karim Benzema kontraktusa is ugyanebben az évben jár le, az esete pedig hasonló Modrićéhoz – nem lesz gond a hosszabbítással, különösen, ha ilyen tempóban termeli a gólokat. Az érem másik oldalán ott van Mariano, aki több alkalommal is közel állt a távozáshoz, de úgy tűnik, kitart a klubnál, ameddig csak lehet. Szerződése neki is 2023-ig szól, ha elkötelezi magát a maradás mellett (nyáron ismét lehetőséget kap a távozásra), kontraktusa lejártával ingyen elhagyhatja a klubot.

Vajon Kroos folytatja?

Az előbb említett csoporthoz tartozik Toni Kroos is, aki a Sky Sports-nak nyilatkozott helyzetéről: „Tudom, mit tettem a klubért és a klub is tisztában van azzal, hogy mit tervez velem. Egyszer leülünk, és nyugodtan megbeszéljük a dolgokat. A magabiztosság a kulcs. Remekül érzem magam, de néhány dolgot helyre kell tenni. Először is olyan szinten kell lennem, mint az egész csapat. Másodszor pedig fizikálisan is tartanom kell a szintet. Harmadszor, továbbra is éreznem kell a vágyat. Ha mindez megvan, leülünk tárgyalni. Ennek is eljön majd az ideje, ha pedig mégsem, 2023-ig még mindig köt a szerződésem” – mondta. „A Real Madridnál szeretném befejezni a karrierem és biztos vagyok benne, hogy ez így is lesz. Csak erre a klubra koncentrálok. Ez a nyolcadik idényem itt és nagyszerű a kapcsolatom az együttessel – ez olyasmi, amit sosem szeretnék elveszíteni.”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK