Valdano: Raúl a történelem egyik legjobb edzőjévé fog válni

Jorge Valdano csodálatát fejezte ki Raúl González iránt, mint egykori játékos és jelenlegi edző. A klubnál korábban szintén játékosként és edzőként is megfordult Valdano úgy gondolja, hogy a blancók legendás hetese a világ egyik legjobb edzője lesz, illetve egy anekdotát is megosztott kérdezőjével arról, amikor Raúl kifakadt a játékosaira, amiért tiszteletlenül ünnepelték a Navalcarnero elleni utolsó perces győzelmüket a hazai szurkolók előtt. Az interjú még 2021 októberében készült.

Raúl: „Ő a legintelligensebb játékos, akit valaha futballpályán láttam. Már önmagában valóságos látványosság volt, ahogy Raúl egy mérkőzés megfordításának lehetőségét keresi, gondolok itt az ellenfélre, a rivális szurkolókra, a játékvezetőre… Mindenre. A Madridról alkotott elképzeléseket egy kézzelfogható, fizikai dologgá alakította át. Azt mondtam a barátaimnak, hogy ha egyszer kitörne egy háború, Raúl a Madrid zászlajával vonulna be.”

A nap, amikor Valdano felfedezte Raúlt: „Teneriféről tértem vissza, hogy megtekintsek egy U19-es meccset. Raúl az utolsó 15 percben állt be és lenyűgözött. Azt kérdeztem Ramón Martíneztől, hogy ’Ki az a kis fickándozó spermium?’. 16 éves volt. Alacsony termetű, de energikus. Sosem állt le. Különösen semmivel nem tűnt ki a tömegből, de a mozgása elképesztő volt. Szórakoztatónak találtam a játékát. Kis idővel később, amikor a Madridhoz kerültem, megkérdezték tőlem, hogy vajon emlékszem-e rá. ’Természetesen’ -válaszoltam, ’Egy ilyen játékost nem felejtesz el.’. ’Vissza akar menni az Atlétibe’ – mondták nekem. Akkoriban meg akartam szabadulni Zamoranótól. Találkoztam Raúllal és meggyőztem, hogy felejtse el az Atlétit, de az ötlet igazából az apjáé volt, nem az övé. Az önéletrajzában azt írta, hogy amit mondtam neki, zene volt a füleinek. Többé nem gondolkodott a távozáson. Ez ösztönös volt. Megnyert magának ez a játékos, aki mindig a labdát keresi és bátor. A kezdetektől fogva volt benne egy kis pimaszság.”

Raúl

Milyen volt Raúl az első napokban? „Az egyik edzésen kapott egy kemény rúgást az egyik idősebb játékostól. Felkelt, elkérte a labdát és elrendezte ugyanazt a játékost. Mintha azt mondta volna, hogy ’Ennyire félek tőled.’. Sok személyisége van. Egészen hihetetlen befolyása volt a játékvezetőkre. ’Spori, az büntető volt, de nem baj, majd én segítek!’. Majd utána: ’Hogy van, sporttárs? Minden rendben?’. Így manipulálta a bírókat. Sosem láttam még ilyet. Egyszer sem állították ki. Ahogy mondtam, intelligencia mindenek felett.”

Raúl, az edző: „Nem kell beszélnie ahhoz, hogy üzenjen a játékosainak. A világ egyik legjobb edzője lesz a futballtörténelemben. Ugyanolyan elvárásokkal közvetíti az elképzeléseit, ahogy magával szemben is tette . Megvan benne valami, ami benne rejlik minden kiváló edzőben. Guardiola, Mourinho, Simeone… Mindegyikőjükben ott van az a megállíthatatlan energia. Mind a 300 játékosra gondol, akik átküzdik magukat az utánpótláson. Nagyon bízom benne, mint edző.”

Raúl Castillája: „Nem hinném, hogy Madridban annyira hisznek benne, mint én. De engedjenek meg nekem valamit! Raúl a Castilla eddigi legfiatalabb keretével dolgozik. 17 éves gyerekeket vesz a szárnyai alá és hat hónap alatt férfivá avanzsálja őket. Kézhez kapta Miguel Gutiérrezt és férfit faragott belőle. Ugyanígy tett Antonio Blancóval és Marvinnal. Megannyi fiatal játékosból férfit faragott a hatalmas elvárásain keresztül. A mai fiataloknak ezeket az értékeket egyre nehezebb átadni, de Raúl képes erre. Tavaly a Castilla egy utolsó perces góllal győzedelmeskedett a Navalcarnero otthonában és a vendégek egyik játékosa csúnya, lenéző gesztusokat tett a hazai szurkolók irányába. A hazai klub egyik képviselője azt mondta nekem, hogy ’Eddig is csodáltam Raúlt, de miután hallottam, ahogy leszidja a játékosait ezért az incidensért, a szememben istenségé nőtte ki magát. Azt mondta nekik, hogy egy kicsit kevesebb szerencsével ők is könnyedén a Navalcarnero játékosai lehetnek néhány éven belül és egyáltalán nincs joguk kicsúfolni és lenézni a dolgozó embereket.’.”

Mbappé: „Azok után, amit láttunk, nem hiszem, hogy Mbappét egyáltalán a saját édesanyja megérti. Ebben a szituációban sok minden közrejátszik – a gazdaság, a politika és egészen egyszerűen a futball iránti érdeklődés, mert Mbappé és Messi bármikor összeszokhatnak és Mbappé a 30 gól helyett akár az 50-t is elérheti és ekkor még nehezebb lesz elcsábítani. Bármi megtörténhet.”

A Real Madrid megterhelő munkahely: „Hat hónappal azután, hogy lemondtam vezetői szerepemről a klubnál, összefutottam egy régi barátommal, aki azt mondta, hogy: ’Haver, látom ráncfelvarrásod volt!’, amire azt feleltem, hogy ’Nem, csak elhagytam a Real Madridot.’.”

Kísérlet Cantona megszerzésére: „Mendoza azt mondta nekem, hogy lehetetlen. Ekkortájt a klubnak nem volt elég pénze, ráadásul furcsa szezonnak néztünk elébe, hiszen ekkor érkezett a klubhoz Capello, Mijatović, Šuker, Roberto Carlos, Illgner, Panucci, Seedorf… Én nem tudom, hogy honnan volt rájuk pénz. Mi csak tettük azt, amit az anyagiak megengedtek. Ha Cantona is érkezett volna, talán Raúl fenomenális teljesítménye sosem bontakozhatott volna ki, mert kevésbé tettem volna rá a voksomat, mint ahogy tettem.”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK