Ezért nem játszik Bale, Hazard, Jović és Mariano

A MARCA újságírója gyűjtötte össze a játékosok mellőzése mögött húzódó okokat, hiszen az El Clásicón teljesen egyértelművé vált, hogy ez a négy játékos semmilyen formában sem szerepel Carlo Ancelotti terveiben. A nyár végeztével mindenki tisztalappal indult az olasznál, mindenki kapott legalább egy nyúlfarknyi lehetőséget, de az említett négyes teljesen elvágta magát a stábnál.

Gareth Bale: nem prioritás számára a Real Madrid

Ancelotti teljesen elengedte a walesi szélsőt. Az idény kezdetekor úgy tűnt, hogy Bale komoly szerepet játszok Carlo terveiben, sokan várták, hogy eljön Gareth második virágzása és újra aktív tagja lesz a blancók keretének, de a játékos elhivatottsága nem tartott túlságosan sokáig.

Az első sérülését követően úgy tűnt, hogy Bale már-már rejtőzködni jár az edzőterembe, és csak arra összpontosít, hogy a válogatott szünetekre a lehető legjobb állapotba kerüljön. Hiába volt folyamatosan sérült, amikor a klubnak szüksége lett volna rá, a válogatottnál mégis szinte mindig készen állt a játékra. Ha ez nem lenne elég, az egyik válogatott szereplésről sérülten is tért vissza, ami csak plusz terhet és kiadást jelentett a klub számára.

Egyre távolabb és távolabb került az öltöző életétől, de ami ennél is fájóbb, hogy ebben a témában teljesen közömbössé vált. Augusztus óta mindössze két alkalommal lépett pályára. Vasárnap, miután kikerült a meccskeretből, még a stadionba sem látogatott el, hogy ott buzdítsa társait.

Bale szerződése nyáron jár le, és nagyon úgy tűnik, hogy nem happy end lesz a madridi történetének vége. Egyelőre nem tudni, mit tartogat számára a jövő. A Spursnél töltött ideje alatt José Mourinho is elszörnyedve volt tanúja, hogy milyen rossz az edzéseken tanúsított hozzáállása a walesi szélsőnek.

Hazard: jó hozzáállás, de játékban meg sem közelíti Vinit, Rodrygót vagy Asensiót…

A belga játékost elismerés övezi a klubon belül, az sem titok, hogy kétségbeesetten akarja bizonyítani, hogy itt a helye. A hozzáállásával tehát nincs gond, de az igazság az, hogy egyszerűen nincs azon a szinten, mint versenytársai, akik több lehetőséghez jutnak.

Ancelotti nagyon elégedett Hazard hozzáállásával, a fizikai állapotával viszont közel sem. A sérülések megtépázták a támadót az elmúlt években, és nagyon úgy tűnik, hogy el is vették a lehetőségét attól, hogy a korábbi szintjén teljesíthessen. Hazard ma már nem ugyanaz a játékos, akit a Chelsea csapatában csodálhattunk, csapattársaihoz képest csak keveset tud hozzátenni a Real Madrid játékához – főleg a vertikális játékban, valamint dinamikában, amiket Ancelotti kifejezetten kedvel a csapat többi szélsője esetében.

Jović: a klubnak elege van

Zidane lemondott a szerb támadóról, és nagyon úgy tűnik, hogy mára Ancelotti is. Amellett, hogy nem termeli a gólokat, a híresztelések szerint Jović edzésmunkája borzasztó, a csapattársait sem nyűgözi le.

A szerb támadó tavaly januárban kérte a távozását, majd a Frankfurt csapatánál meglehetősen jól kezdett, a tavaszi idényt viszont mindössze 4 találattal fejezte be, 18 mérkőzésen.

Hozzáállása miatt elérte azt a pontot, hogy már akkor sem játszik, amikor Benzema sérüléssel küzd – ezt láthattuk a Clásicón is. Ancelotti ezekben a helyzetekben ma már más alternatívák után kutat. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Luka Jović madridi napjai meg vannak számlálva, már ha egyáltalán bárki megveszi majd a nyáron.

Mariano: nem Real Madrid szintű játékos

Ancelotti őt preferálta Jovićcsal szemben a Barcelona ellen, ő szálhatott be a padról a félidőben, ugyanakkor a teljesítménye csak arra jó, hogy rávilágítson, mekkora a gond Jovićcsal, aki még ilyen konkurencia mellett sem kaphat lehetőséget.

A Real Madrid korábbi edzői sem számítottak Marianóra, egyszerűen nem tudta meggyőzni őket, ugyanakkor a játékos nem hajlandó távozni, ami kifejezetten idegesíti a vezetőséget is, akik már évek óta próbálnak túladni rajta.

Tavaly nyáron kikosarazta a Rayót, pedig a fizetése magasabb lehetett volna – ehelyett maradt, hogy harcoljon a helyéért. A jelenlegi idényben majdnem annyiszor volt sérült, mint ahány meccsen lehetőséghez jutott. Amikor viszont egészséges, az edzésmunkája rendben van, a hozzáállása vitathatatlan, de egyszerűen nem üti meg azt a szintet játékban, amire a klubnak szüksége lenne. 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK