Csapatok
Real Madrid – 6,2 (szerkesztői pontszám: 6)
A City domináns játékának ellenére a Real Madrid kiválóan használta ki a helyzeteit Benzema rutinjának és Vini Jr. sebességének köszönhetően. Ezt bizonyítja, hogy (a tizenegyesen kívül) 0,7-es xG mutatóval szerzett a csapat 2 gólt, de árnyalja a képet a bizonytalan, már-már botrányos védekezés. Az egész mérkőzés során gyakorlatilag alárendelt szerepet játszott szeretett csapatunk, a labdakihozatalokkal rendre meggyűlt a bajuk a vendég játékosoknak. A gólok főleg egyéni megmozdulásoknak köszönhetők. A visszavágón hazai környezetben ennél bátrabb játékra lesz szükség, Casemiro hiányát a gyengén látók is tisztán láthatták.
Manchester City – 8,2 (szerkesztői pontszám: 8)
Guardiola csapata hozta a sajátos agresszív, többnyire magabiztos, labdatartó játékot. Szép kombinációkkal rukkoltak elő, a labdát könnyedén hozták át a Madrid középpályáján. Cancelo eltiltása miatt a háromvédős rendszer mellett tették le a voksukat, nem feladva a saját stílusukat. Emiatt Zinchenko volt az egyetlen felfutó szélső hátvéde a rendszernek (bár Fernandinho is kiosztott egy gólpasszt). Összességében jól és fegyelmezetten játszottak, komoly játékerőt képviselnek. Nehéz visszavágóra készülhetünk…
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Karim Benzema – 8,4 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Isteni Karim, a megmentő, már sokadjára. Duplával és újfent nagy mezőnymunkával vette ki a részét a 3 gólból, az elsőnél zseniális megoldást választott, de a második gól… 4-2-es hátránynál, a BL elődöntőben, az Etihadban panenkázni… nincsenek szavak. Az Osasuna elleni 2 kihagyott tizenegyesét ezzel el is felejtette a szurkolókkal. Briliáns megmozdulás volt. Viszont 8 párharcából mindössze 2-t nyert meg, de ha igazán eljutott hozzá a labda, akkor valódi labdazsonglőrré avanzsálva tartotta meg azokat. 2 kaput talált lövés, 2 gól. Így kell ezt! Folytassa kérem!
Thibaut Courtois – 6,2 (szerkesztői pontszám: 6)
Nem ez volt a legjobb meccse a belga óriásnak. A negyedik gólban érzésem szerint az egész védelemmel együtt benne volt. Sípszóig játszunk, ezt már az utánpótlásban is hangsúlyozzák. Gyermeteg hiba. A labdái meglehetősen pontatlanok voltak, 53%-os hatékonyságot produkált. Egyetlen egy védéssel zárta a meccset, a másik három gólban kiszolgáltatott helyzetbe hozták társai.
Dani Carvajal – 4,6 (szerkesztői pontszám: 5)
Az első félidőben bicskanyitogató teljesítményt nyújtott, a második félidőre valamelyest feljavult a játéka. Ilyen „magas” értékelést szinte csak a második félidő legelején bemutatott üres kapus mentésére kapott, amikor Foden lövését tudta tisztázni a gólvonalról. Lucas Vázquez behozatala indokolt volt, de Ancelotti ezt nem lépte meg. Sokszor nem működött a kémia közte és Rodrygo között. 2 gólnál is csúnyán lemaradt, látványos védelmi hibákat vétett.
Éder Militão – 4,1 (szerkesztői pontszám: 4)
Annak ellenére, hogy az összes légi párbaját megnyerte, kifejezetten felejthető teljesítmény a brazil védőtől. Sokszor lemaradt, az első City gólnál konkrétan egyedül hagyta Alabát középen és végigkamillázta az eseményeket. Rengetegszer ütemtelenül lépett fel a támadásokkal, mint egy hópihe szállingózott a pályán. Volt egy jó megindulása, de néhány kötelező védelmi megmozduláson kívül sokkal többre nem futotta. Silány, mint sajnos az utóbbi időben megszokhattuk…
David Alaba – 4,5 (szerkesztői pontszám: 4,5)
Brazil társa sokszor hozta kiszolgáltatott helyzetbe, rendre egyedül maradt a védelem közepén a manchesteri támadókkal szemben. Volt egy veszélyes fejese, többre nem nagyon futotta tőle. Egy félidőnyi játék jutott neki, majd Nacho váltotta.
Ferland Mendy – 5,1 (szerkesztői pontszám: 5)
Ahogy a védelem többi része, ő sem mutatott kiemelkedő játékot. Rengeteg labdát lelestek a City játékosai, amikor Viníciuszhoz akarta eljuttatni a játékszert. Párharcait rendre elveszítette, nem volt sikeres csele sem, jól hatástalanították, de sérülésből visszatérve amúgy is bizonytalan voltam a kezdőcsapatba nevezésével kapcsolatban, ahogy Alaba esetében is. Ez nem volt igazi, sajnos nincs alternatívája a keretben.
Toni Kroos – 5 (szerkesztői pontszám: 4)
Lassú, körülményes, alibi. Ezúttal sokkal szembetűnőbben kapcsolt traktor üzemmódba, szerintem már a félidőben váltania kellett volna Camavingának. Sokszor kiütközött sebességbeli hiányossága, mind a védekezésben, mind a támadásépítésben. 92%-os, mondhatni szokásos paszpontossága mellett nem zavart sok vizet, még csak egy hangyányi buborékra sem futotta, de az is benne van, hogy alapvetően Casemirót kellett (volna) helyettesítenie, több-kevesebb sikerrel végezte el a feladatot.
Fede Valverde – 6,4 (szerkesztői pontszám: 6)
A City szervezett, magas presszingje miatt nem sikerült kihasználni a robbanékonyságát, hiszen nem sikerült igazi induló helyzetet kialakítani, viszont többször is az utolsó passzoknál hibázott, ha esetleg mégis lehetőség adódott. Párharcait felemásan nyerte/vesztette el, egy szép kötényt így is egy védő nyakába akasztott. Tőle sem volt az igazi, jól megfogták az uruguayi titánt.
Luka Modrić – 6,4 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Többször jól tartotta meg a labdát, sokszor hámozta ki azt a létszámfölényt kialakító manchesteri játékosok gyűrűjéből. Próbálta irányítani társait, valamint egy gyengécske lövésre futotta tőle. 2 párharcot veszített el… 36 évesen… egy BL elődöntőben. Nem volt ez rossz egyáltalán, de láttunk már jobbat is. 79 percet kapott, Ceballos állt be a helyére.
Vini Jr. – 7,5 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Az első játékrészben rendre sikerült bekettőzni, nem sok területet hagytak neki. Többször kószált lesen, nem élt együtt a játékkal. A második félidőre azonban összekapta magát, több jó megindulással próbálta kihasználni sebességét és a védelem nyitottságát. A góljánál szép testcselt követően véleményem szerint nem vették komolyan, könyörtelenül büntetett. Próbált Benzemával kombinálni, de nem mindig jött össze, sokszor olvasták a játékát. 7 cseléből mindössze 3 volt sikeres, jól tartották az angolok. A 88. percben Asensio váltotta.
Rodrygo – 5,8 (szerkesztői pontszám: 5,5)
Volt 1-2 lendületes megindulása. Volt, hogy sikerült is átfolynia Zinchenko védekezésén, egyszer Edersont kiszorított helyzetből szinte kibombázta a kapuból. Ez az egy lövés fűződik a nevéhez, 0 sikeres csel mellett. Nem sokérdemleges megmozdulása volt, a 70. percben Camavinga váltotta.
Cserejátékosok
Nacho Fernández – 5,9 (szerkesztői pontszám: 6)
A félidőben Alabát váltotta, és megmondom őszintén, hogy féltem a játékától, de nem vallott csődöt. Egész jól játszott az utóbbi performanszaihoz képest, 21/21 (100%) passzal zárt, ami ilyen intenzív letámadás mellett kiemelkedő. Mindemellett 1 szerelés és 1 felszabadítás írható a neve mellé.
Camavinga – 6,5 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Beállítását újfent későinek éreztem, mozgékonyságára sokkal hamarabb szükség lett volna. 20 perc játékidőt kapott, 1 passzt rontott és a párharcait is nagy hatékonysággal nyerte. A kezdőbe vártam.
Dani Ceballos – 6,8 (szerkesztői pontszám: 6)
Meglepődtem, hogy Kroos helyett a horvát zsenit váltotta, de nem vallott szégyent. Párharcait megnyerte, 1 labdát szórt el, játékába ennyi fért bele 11 perc alatt.
Marco Asensio – (szerkesztői pontszám: -)
A 88. percben jött Vini Jr. helyére, nem sok értékelhetőt nyújtott.
Edzői teljesítmény
Carlo Ancelotti – 5,6 (szerkesztői pontszám: 5)
Érdekesen meccselt az olasz koponya. Ez az egy gólos vereség rendkívül hízelgő a vendég csapatra nézve, nem szólhattak volna semmit, hogy ha 10-3 lesz a végeredmény. Guardiola taktikában egyértelműen lenullázta Ancelottit, a Real Madrid góljai nagyrészt egyéni megoldásoknak köszönhetők. Camavinga kezdőbe nem nevezése volt szerintem az egyik legnagyobb hiba, de hogy a csapatnak rengeteget kell foglalkoznia a labdakihozatalokkal, az egészen biztos. Azt sem igazán értettem, hogy Kroos egyáltalán hogyan játszhatta végig a meccset, a félidőben lecseréltem volna. Lesz itt még munka bőven, hazai környezetben meg lehet fordítani a párharcot, hiszen 90 perc a Bernabéuban rendkívül hosszú idő.