Courtois: Ezek a találkozók arra jók, hogy felkészüljünk a fontosabb meccsekre

Thibaut a Barcelona ellen ott folytatta, ahol a BL-döntőn abbahagyta, többször is remek védéseket mutatott be. Aztán a mérkőzés után ő nyilatkozott a sajtónak a meccsről, az új érkezőkről és Hazard-ról is.

A mérkőzés

“A Barcának ez volt a harmadik meccse, nekünk pedig csupán az első. Jó mérkőzést játszottunk, kellően magas intenzitással telt el a 90 perc. A góljuk előtt Varverde lőtt egy hatalmas kapufát, emellett nagyon jól védekeztünk az első játékrészben. Aztán szereztek egy nagyon szép gólt. A második félidőben majdnem sikerült egyenlítenünk Asensio révén, nekik pedig volt három nagy helyzetük is."

"Ez volt az első felkészülési meccsünk, ahhoz képest remekül teljesített a csapat. Azért vagyunk itt, hogy megfelelően felkészüljünk a szezonra, illetve az első fontos meccsünkre, ami Helsinkiben lesz. Természetesen sohasem szeretünk veszíteni, főleg egy ilyen ellenféllel szemben, és mindig szeretnénk jól is játszani. De ez egy barátságos meccs volt, teljesen más a helyzet ilyenkor. Ezekre a találkozókra azért van szükség, hogy megfelelő állapotba kerüljünk a Frankfurt elleni döntőre."

"Annak idején kikaptunk az előszezonban 7-3-ra az Atléticótól, majd kétszer is legyőztük őket és megnyertük a bajnokságot. Nem szeretünk veszíteni, de ezekből a meccsekből nem érdemes túl nagy ügyet csinálni."

Az új játékosok

"Rüdiger és Tchouaméni is jó meccset játszott. Meg kell még ismerniük a rendszerünket, de ettől függetlenül mindketten jól teljesítettek. Úgy gondolom, már most jól beilleszkedtek, és később még nehezebb lesz a dolga a mesternek, hogy kiválassza a kezdőt."

"Rüdiger balhátvédként kezdett, ez az edző döntése volt, de nekem úgy tűnik, hogy egy nagyon jó játékosról beszélünk. Sokat dolgozik a pályán, emellett nagyszerű a személyisége és magas intenzitással futballozik."

Eden Hazard

"Eden remekül teljesített egész héten, és úgy gondolom, hogy sokat fog tudni adni a csapatnak. Karim nélkül meglátjuk majd, hogyan tudunk játzsani Hazard-ral a helyén. Az a lényeg, hogy Eden jól érzi magát, én pedig teljes mértékben bízom benne, a sérülései már a múlté."

Benzema hiánya

"Természetesen Benzema nélkül hiányoznak a gólok, és kevésbé vagyunk veszélyesek. De biztos vagyok benne, hogy jönni fognak majd a gólok Rodrygótól, Viníciustól és Asensiótól is. Karim a világ legjobb kilencese, nincs abban semmi meglepő, hogy megérezzük a hiányát."

Szurkolók

"Azért vagyunk itt, hogy barátságos meccset játsszunk, de a hangulat az valami elképesztő. A rivalizálás idáig jött Spanyolországból. Nagyon örülünk, hogy egy ilyen remek stadionban tudunk felkészülni a szezonra. Remélem, minden szurkoló élvezte a meccset, és tetszetni fog nekik majd a Club América és a Juventus elleni találkozó is."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK