Carvajal: Megnyertük a trófeát, most a következő ötre pályázunk

Carlo Ancelotti és Casemiro mellett Dani Carvajal, Fede Valverde és Courtois is a sajtó rendelkezésére állt az idény első győzelmét követően.

Carvajal

“Már négyszer emelhettem magasba a szuperkupáért járó trófeát. Ez a mostani különleges, csakúgy, mint az eddigiek. Jó teljesítményt nyújtottunk. Egy ilyen szezonkezdet nagyon jóleső érzés, ami önbizalommal tölt el a folytatás előtt.”

“A csapat nagyon jó állapotban van, az előszezon során nagyon keményen dolgoztunk. Ugyanazok a szabályok voltak érvényben, mint az előző idényben: komolyan kell venni mindent, csapatként. Ezt a pályán is láthattátok.”

“Ha sikereket érsz el, nagyon nehéz megismételni őket. Ennek ellenére mindenért harcolni fogunk. A Barcelona, az Atlético és a Sevilla is nagyon nehézzé teszi majd a bajnokságot. A Bajnokok Ligájában meccsről meccsre kell haladnunk. Megnyertük az első trófeát, most pedig a következő ötre pályázunk.”

“Remélem, hogy nyerhetek még legalább egy trófeát ebben a mezben. A lehető legnagyszerűbb érzés ehhez a klubhoz tartozni, büszke vagyok arra, hogy én lehetek az egyik kapitány.”

Courtois

“Nagyon boldog vagyok. Nagyon jól játszottunk, és bár volt néhány hibánk a védekezésben, ott voltam, hogy segítsem a csapatot. Sikerült helyzeteket is kialakítanunk, így kétgólos győzelmet arattunk.”

“A győzelem és a kapott gól nélküli meccs nagyon fontos. Mindig segít, ha jól védekezünk. Mindig lesz esélyünk a győzelemre, ha a védelem jól működik.”

Valverde

“A lehető legjobb módon indítottuk az idényt. Nagyszerűen védekeztünk és jól is támadtunk. Örülünk, hogy egy újabb trófeával gazdagodtunk. Folytatnunk kell a kemény munkát, jól kell edzenünk, hiszen nagyon komplikált év vár ránk.”

“Megpróbálok hozzátenni a csapat játékához annak megfelelően, amit az edző kér tőlem. Próbálok segíteni Carvajalnak is a jobb oldalon. Nagyon élvezem, hogy a társaim segítségére lehetek.”

“Casemiro felel azért, hogy irányítsuk a középpályás játékot. Képes visszaszerezni a labdát, lefedni különböző területeket még akkor is, ha egymagára marad. Megérdemli, hogy őt választották a meccs legjobbjának, megmentett minket.”

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK