Casemiro: Jól játszottunk, megérdemelten nyertünk

A döntő után a brazil középpályás is értékelte a mérkőzést.

A mérkőzés

"Ez a klub a győzelmekért él, éppen ezért volt fontos ez a mostani. Nagyon jó érzés, hogy egy újabb trófeát emelhettünk a magasba. Mindig fontos győzelemmel kezdeni a szezont, ráadásul ez még a tavalyi szezonnak az érdeme. Megérdemelten nyertünk, jól játszottunk és irányítottuk a meccset."

"A Real Madrid mindig ott van az esélyesek között. Ezért a címerért csak úgy lehet játszani, ha minden meccsen mindent kiadsz magadból a pályán. A labdarúgásban néha nyersz, néha kikapsz, de az a fontos, hogy mindent megtegyél a győzelemért. Ezt várjuk el magunktól és ezt várják el tőlünk a szurkolóink is."

A keret tavaly és most

"Már a tavalyi évben is minőségi játékosok alkották a keretet, de az új igazolások sokat fognak adni a csapatnak. Amikor új játékosok érkeznek, akkor velük együtt rengeteg lelkesedés is érkezik. Azok a játékosok, akik már régebb óta itt vannak, meg akarják mutatni, hogy mit tudnak. Ez pedig mindennél fontosabb ennél a klubnál."

Karim Benzema

"A korábbi években nem figyeltek annyira Karimra, mert volt egy másik játékos, aki szezononként 50 gólt szerzett. De Karim semmit sem változott azóta, nem változtak meg a kvalitásai sem. Ő a világ legjobb kilencese. Az elmúlt két évben még eggyel magasabb szintre lépett, és teljesen egyértelmű, hogy neki kell kapnia az aranylabdát."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK