Csapatok
Real Madrid – szerkesztőségi pontszám: 7,5
A királyi gárda kupagyőzelemmel indította a 2022/23-as szezont. A meccs korai szakaszában az úgynevezett „szezon eleji forma” jelei voltak felfedezhetők a csapat játékában, viszont a mérkőzés előrehaladtával eltűntek ezek a gyermeteg hibák. A megszokott egyéni képességek előtérbe helyezését néhol felváltották az előre begyakoroltnak tűnő rendszerszintű figurák és kombinációk. Ezek a legtöbbször nemcsak hasznosnak bizonyultak, hanem a már aludni készülő tévénézők szemeit is kinyitották. A csapat a letámadást is sokkal hatékonyabban és csapatszinten alkalmazta, mint ahogy azt az előző szezonokban megszokhattuk. Összességében ez egy könnyedén megnyert döntő volt, a csapatnak nem kellett 100%-on pörögnie ahhoz, hogy a szezon első tétmeccsét győzelemként könyvelhesse el.
Eintracht Frankfurt – szerkesztőségi pontszám: 6
A Frankfurt számára nem ez volt a szezon nyitómeccse, a hétvégén már szerepelniük kellett a Bundesliga rajtjában, ahol a Bayern München divatszalon egy 6-1-es zakót akasztott a nyakukba. Ettől függetlenül nem sajnálták volna, ha ezután a mérkőzés után ők emelik magasba a trófeát, hiszen a német porondon aligha rúghatnak labdába a bajnoki címért madridi ellenfelükkel ellentétben. Óriási érvágás volt a csapat számára Filip Kostić távolmaradása, aki valószínűleg a Juventus csapatában fogja folytatni, mint a Frankfurt (ex) alap- és húzóembere, valamint a legjobb játékosa. Főleg kontrákra építkeztek, az első 10-15 percben sikerült is két nagy helyzetet kialakítaniuk, ezeket Courtois sikeresen hárítani tudta. Az említett helyzeten kívül nem sok babér termett számukra a helsinki kertben, ezeken kívül mindössze egy kaput eltaláló próbálkozásuk volt, az is a második félidőben. Sok sikert kívánunk nekik a szezon hátralévő részére!
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Casemiro – szerkesztőségi pontszám: 9,5
Az előző szezonban sokat bírált brazil tank végre újra a „régi” fényében tündökölt. Egy áthatolhatatlan falat képezett a középpálya közepére, a labdakihozataloknál többször jól kérte el a labdát és forgatta tovább, mindezeken a huncut mosolyával fűszerezve. 9 bemutatott szerelése a legtöbb a mezőnyben, 2 labdaszerzés, 1 blokk, 1 felszabadítás fűződik még a nevéhez védelmi szempontból. Az ellenfél kapuját egy remekül elengedett balos bombával támadta, ami a kapufán csattant, illetve a vezetést megszerző Alaba elé is ő fejelte vissza a labdát az alapvonalról. Szolid teljesítmény, folytassa kérem!
Thibaut Courtois – szerkesztőségi pontszám: 8
Nem volt sok dolga, de ami volt, azt hibátlanul megoldotta. 3 fontos védést mutatott be – abból kettőt a meccs korai szakaszában – mindhármat a boxon belülről érkező lövéssel szemben. A labdakihozataloknál pontos volt és nyugodt maradt, ha letámadták. Ott folytatja, ahol abbahagyta.
Ferland Mendy – szerkesztőségi pontszám: 6
Nem volt jó meccse, mintha nem vette volna fel a ritmust. Szerelési próbálkozásainak mindösszesen a felét sikerült megnyernie, két felszabadítás, egy szép mozdulatsor két frankfurti gyűrűjében, de 16-szor vesztette el a labdát. Ezen a szinten ez a szám elfogadhatatlanul rengeteg. Az első komolyabb frankfurti helyzet is az ő eladott labdájából indult. Remélem csak szezon eleji forma, hiszen egy jó Mendyre mindig szüksége van a csapatnak.
David „chairman” Alaba – szerkesztőségi pontszám: 8
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez a srác olyan, mintha már 20 éve a klub kötelékében lenne. Egyértelműen az elmúlt évek egyik legjobb igazolása (főleg ingyen). 91%-os passzpontosság, 1 szerelés, 1 blokk és 3 felszabadítás. A vezető gól is az ő neve mellé passzol a jegyzőkönyvben. Igaz, nem volt nehéz dolga, de a labda nem paskolja be magát az üres kapuba. Imádjuk a sógort!
Éder Militão – szerkesztőségi pontszám: 7,5
Osztrák kollégájához méltó teljesítményt pakolt le az asztalra. Mindössze kétszer tudták elvinni mellette a labdát, gyors volt, agilis és pontos. 11 párharcából hetet megnyert, a támadóharmadban is fel-feltűnt, mindemellett 92%-kal passzolt. Nem lesz rá panasz, ha így játszik!
Dani Carvajal – szerkesztőségi pontszám: 6
Nem ez volt a gladiátor legjobb meccse habfehér mezben, sőt… Nem volt (annyira) rossz, de én sokkal többet várok tőle. A váltásokkal jól lépett be a játékba, de 10-szer vesztett labdát és a passzpontossága sem a legjobb a mezőnyből. Valverde nagyon kell oda biztosítani, sokszor hagyott maga mögött nagy területeket. A 85. percben Rüdiger váltotta.
Toni Kroos – szerkesztőségi pontszám: 8
Látványosan sokat fejlődött védekezésben amellett, hogy a 94%-os hatékonyságú passzmutató és a 12/14 sikeres hosszú átadás továbbra is a csapat játékának egyik alappillére. 3 szerelés, 2 labdaszerzés, 1 blokk és 2 kiharcolt szabálytalanság. Remek játék volt, így tovább! A 85. percben Tchouaméni váltotta.
Luka Modrić – szerkesztőségi pontszám: 6,5
És akkor elérkeztünk a Bermuda-háromszög harmadik csúcsához, a horvát karmesterhez. Egyáltalán nem volt jó meccse Lukitának. A letámadásoknál Karim mellett presszionált a legmagasabb pozícióban, labdakihozatalnál pedig sokszor lépett vissza labdákért. Feleannyi érintése volt, mint német kollégájának (igaz, ~20 perccel kevesebbet is játszott), nem ez a megszokott. Langyos teljesítmény volt, a 66. percben fogadott fia, Rodrygo váltotta.
Federico Valverde – szerkesztőségi pontszám: 7,75
Fáradhatatlanul robotolt, szinte teljesen kisajátította a pálya jobb-közép szakaszát. Rengetegszer segítette ki a csapatot, amikor Carvajal mögött hatalmas területek nyíltak, a támadásokban is szerepet vállalt, de még az utolsó ember szerepkörében is feltűnt. Voltak pontatlanságai, illetve 13 labdavesztése. Mindezektől eltekintve továbbra is egy óriási kincs, akin a felkészülési időszakban remekül állt a csapatkapitányi karszalag. Lecserélését sajnáltam, a 76. percben Camavinga váltotta.
Karim Benzema – szerkesztőségi pontszám: 7,5
Alapvetően volt már jobb meccse is az Aranylabda legfőbb várományosának (kopp-kopp), de egyetlen egy kaput eltaláló lövés elég volt neki a gólszerzésre, amivel be is állította a 2-0-s végeredményt. Továbbra is egyedülálló a kapcsolata a kis brazil szélsővel, többször hozta jó helyzetbe és a gólpasszt is tőle kapta. Volt egy óriási kihagyott helyzete az első félidőben, amikor nem találta el jól a labdát, de biztos vagyok benne, hogy még pár meccs múlva ezeket a helyzetetek irgalmatlanul be fogja vágni. És nem utolsó sorban ezzel a góljával immáron a Real Madrid történelmének második legeredményesebb játékosává avanzsált.
Vinícius Jr. – szerkesztőségi pontszám: 7,5
Felemás teljesítmény a brazil titántól. Sok meggondolatlan labdavesztése és felesleges csele volt, de… úgy vettem észre, hogy a befejezésekben tovább javult. Igaz, nem szerzett gólt, de a lövőereje nagyobb lett, a lövései is kiváló helyre mentek. Az elsőt a gólvonalról vágta ki egy védő, a másodikat pedig Trapp kapus védte: egy remek szóló után 18-ról célba vette a hosszú alsót. Karim góljához ismét ő járult hozzá a leginkább. Előbb-utóbb ezek is be fognak menni, folytassa a kemény munkát!
Cserejátékosok
Rodrygo Goes – szerkesztőségi pontszám: 6,5
Az „apját” váltotta, igazából nem zavart sok vizet. Mindössze 12 labdaérintése volt és 1/1 sikeres csele.
Eduardo Camavinga – szerkesztőségi pontszám: 6,5
Valverdét váltotta, 7 labdaérintés, 3/3 sikeres passz és egy szerelés a mérlege.
Dani Ceballos, Tchouaméni, Rüdiger – szerkesztőségi pontszám: –
A 85. percben léptek pályára, kicsit összejárkálták a gyepszőnyeget.
Edzői teljesítmény
Carlo Ancelotti – szerkesztőségi pontszám: 8
Jól készítette fel a csapatot, külön tetszettek a kombinációk. A letámadásokon továbbra is van mit csiszolni, illetve érzésem szerint előbb is elkezdhetett volna belenyúlni a meccsbe, de az irány kiváló. Nem hazudott, valóban ugyanaz a csapat kezdett, mint korábban a Juventus elleni felkészülési mérkőzésen. Az előző szezon trófeáival felállított rekordjai mellett most már ő az első edző, aki négyszer megnyerte az UEFA-szuperkupát. Nem akármilyen számok ezek.