A címválasztás nem véletlen. Több mint hat évvel ezelőtt Vik tollából megszületett az az írás, amiben szinte könyörögtünk azért, hogy a klub is ismerje fel ennek a szerepkörnek a fontosságát. Ez a mai napig megállja a helyét. Annyi különbséggel persze, hogy azt követően Carlos Enrique Casemiro pályafutása egy tolórakéta sebességével és ívével indult el fölfelé.
Vitathatatlan, hogy jelen esetben egy olyan posztról van szó, ami miatt a gyerekek szíve nem fog gyorsabban és erősebben megdobbanni a labdarúgásért. Egy olyan posztról, ahonnan meglehetősen nehéz bekerülni a legszínesebbre festett Joga Bonito reklámokba (remélem a többség még emlékszik…). Itt nem kritérium az, hogy minden testrészeden meg tudd pörgetni a labdát. Ez a szerepkör rém egyszerűnek tűnik: meg kell törni az ellenfél lendületét, tönkre kell tenni a támadásaikat, a labdajáratásaikat. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a poszt lenne a “labda vót spori!” megtestesítője egy olyan értelmező kéziszótárban, ami kézzel fogható, szemmel látható dolgokkal magyarázza a szavakat, kifejezéseket.
Igen ám, de ez az egész ennél sokkal többről szól. Le lehet persze ennyire egyszerűsíteni, de azzal saját magunkat is becsapnánk. Ez a poszt ugyanis arra (is) hivatott, hogy naggyá tégy másokat. Mint ahogy Sherlock Watson, Walter White Jesse Pinkman, vagy éppen Negan Lucille nélkül, úgy Kroos és Modrić sem lehetett volna ennyire sikeres társuk, és egyben elpusztíthatatlan fegyverük nélkül. Egyenként ugyanis óriási játékosok, de bármelyiküket meg lehetne kérdezni arról, hogy mennyire jött jól nekik az a szögesdróttal betekert baseball-ütő, aminek nyelén a Casemiro felirat állt. Ez a fegyver tette lehetővé azt a fajta szabadságot számukra a pályán, aminek köszönhetően ki tudtak teljesedni. Casemiro mindig ott volt, biztosított. A legendás, sokszor emlegetett CKM ugyan lassult az évek során, de sikerük így is töretlen volt, hiszen a kirakós darabjai egy svájci óraszerkezet pontosságával illeszkedtek egymáshoz. Nos, ebből a szerkezetből esett most ki egy olyan fogaskerék, ami nélkül megállni nem fog ugyan az óra, de folyamatosan foglalkozni kell vele, ha nem szeretnénk, hogy teljesen tönkremenjen.
A CKM vesztesége mellett nem szabad elmenni olyan emlékek mellett sem, amik egyértelműen különlegessé tették számunkra a brazilt, amikkel végérvényesen belopta magát a madridista sereg szívébe. Emlékeztek azokra az estékre, amikor zsebre rakta Leo Messit? A kőkemény becsúszásokra, amelyek során magát sem féltette? Emlékeztek arra a sunyi mosolyra a Barcelona elleni meccsen? A rendkívül fontos fejesgóljaira? A Juventus elleni megpattanójára? A Napoli elleni bombára? Emlékeztek arra, hogy az elmúlt években a keret és az öltöző egyik legnagyobb vezérévé nőtte ki magát? Én igen. Ahogy arra a sztorira is, hogy Casemiro úgy tudott naggyá válni, hogy gyerekként csak füllentett a posztjáról, hogy biztosan kiválasszák. Úgy lett minden idők egyik legjobb védekező középpályása, hogy mélyszegénységből indulva, rafináltan, a támadóposzt iránti szeretetét feláldozva, rengeteg alázatot mutatva küzdött meccsről meccsre. Úgy lett az egyik legjobb, hogy ő valójában sosem akart a legjobb lenni.
Személyiségét mi sem mutatja be jobban, mint az a nyaralás, mely során Disney Landet mondta le csak azért, mert látta, hogy csapata súlyos vereséget szenvedett az Atlético elleni felkészülési mérkőzésen. Értitek? Érezte, hogy szükség van rá, segíteni akart. Erről a fajta alázatról és áldozatról beszélek. Lehet, hogy képességeit tekintve macska volt az oroszlánok között, de mégis tőle féltek legjobban az antilopok.
Most viszont itt állunk, a 2022/23-as idény küzdelmeinek egy tank nélküli seregként vagyunk kénytelenek nekivágni. Vannak viszont ígéretes fiatal játékosok, akik a páncélozott jármű hiányát hivatottak feledtetni, de érdekes lesz látni, hogy erre a bizalmi posztra miként fogja bevetni őket egy olyan olasz edző, aki ilyen pozíciókban nem feltétlen a rutintalanokra támaszkodik. Felkészül Alaba?
Mindenesetre madridistaként csak annyit mondhatok, hogy köszönjük, Case. Köszönjük, hogy megtanítottad nekünk, hogy ez a poszt igenis lehet érdekes, köszönjük, hogy naggyá tetted a társaidat, és köszönjük, hogy annyiszor megmentettél minket. Emberi és sportemberi nagyságodról mi sem tanúskodik jobban, mint a társaik búcsúja a közösségi médiában, vagy a két legjobb cimborád írásai. Igaz, hogy az Egytől egyigekben ekéztünk is, igaz, hogy voltak és vannak olyan meccsek, ahol nem feltétlenül indokolt játszatni téged, de összességében sokkal többet adtál nekünk, mint arról valaha is álmodtunk. Egy korszaknak vége ugyan, de abban biztos vagyok, hogy mindenki emlékezni fog a rettegett CKM-re, és ebben a te szereped is óriási. A habfehér zongora pedig most ott áll ugyan magányosan, de biztosak vagyunk benne, hogy lesz olyan erős ifjú, aki megpróbálja majd úgy mozgatni, hogy a legnagyobb virtuózok ismét megszólaltathassák rajta a legszebb dallamaikat. Mert ez az élet, illetve ez a futball rendje.
