Egytől egyig: Real Madrid – Real Betis (2-1)

A bajnokság első hazai meccsén a listavezető Real Madrid az ugyancsak eddig hibátlan Betist látta vendégül. Pellegrini együttese három forduló alatt mindössze egy gólt kapott, de alapvetően a Betis ellen lassan hagyomány, hogy nem megy hazai pályán - legutóbb 2017-ben sikerült begyűjteni a három pontot, azóta gólt sem tudott szerezni a hazai csapat. Nehéz mérkőzésnek ígérkezett, lássuk hogyan sikerült ezt megoldani.

Csapatok

Real Madrid 7,92 (Szerkesztői pontszám: 8)
Ancelotti több helyen is változtatott a kezdőcsapaton az Espanyol elleni összeállításhoz képest, Mendy és Carvajal kapott szerepet a védelem szélén, illetve Camavinga, valamint Rodrygo is lehetőséget kapott kezdőként. A találkozó elején Alaba indításából Vinícius tudott kilépni a leshatárról, majd átemelve a vendégek kapusát véget vetett az évek óta tartó hazai góltalanságnak. A Betis azonban 8 perccel később Canalesnek köszönhetően egyenlíteni tudott, egy bedobást nem tudott jól lereagálni a csapat. A Real utána uralta a mérkőzést, jóval többet veszélyeztetve 22 kapura lövésig jutott, viszont ebből mindössze 4 alkalommal sikerült eltalálni a vendégek kapuját. A győztes találat Rodrygo nevéhez fűződik, aki a frissen beállt Valverde hathatós közreműködésével szerezte meg a mindent eldöntő találatot. Nagyon fontos 3 pontot szerzett így meg Ancelotti csapata, legközelebb pedig már a BL-ben kell helytállni a Celtic vendégeként. 

Real Betis 6,54 (Szerkesztői pontszám: 6)
Komolyan bekezdtek a találkozó elején, illetve Vinícius korai góljára is időben sikerült reagálniuk, utána viszont jobbára alárendelt szerepben voltak. A második játékrész elején aztán nagyobb nyomást helyeztek a hazaiak védelmére, volt is pár lehetőségük, azonban nem sikerült komoly próbatétel elé állítani Courtois-t. Végül nem sikerült ponttal távozniuk a Bernabéuból, viszont így sem kell szégyenkezniük, első vereségüket szenvedték el. 

Játékosok

A mérkőzés embere – Aurélien Tchouaméni 8,90 (Szerkesztői pontszám: 9)
Elképesztő mérkőzést produkált a fiatal francia, Ancelotti a szezon kezdete óta komoly játékperceket biztosít neki és egyre inkább úgy tűnik, hogy egyértelműen a kezdőben a helye. Védekezésben szinte mindenhol ott volt, 4 labdaszerzés mellett 7 szerelést mutatott be, illetve levegőben sem lehet zavarba hozni – ebből majdnem sikerült gólt is szereznie egy szöglet után. Fizikálisan nagyon erős, így párharcokban egyértelműen dominál, de a támadások építésében is jeleskedik, nem jön zavarba ha egy-egy hosszú indításról van szó, de az ellenfél kapujához közel is feltalálja magát. Ha ezt a formát fenn tudja tartani, akkor nagyon komoly tényezője lehet ennek a Real Madridnak. 

Thibaut Courtois – 7,32 (Szerkesztői pontszám: 7)
Ezúttal sem sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset, nem mintha az ő hibájából adódna ez, de négy meccs alatt minden alkalommal bevették a kapuját. Mindenesetre bemutatott ezúttal is pár védést (3), Canales gólja után nem igazán tudták zavarba hozni az ellenfél támadói. A második játékrész elején a Betis komoly nyomás alá helyezte a madridi védelmet, de stabilan helytállt. 

Ferland Mendy 6,92 (Szerkesztői pontszám: 7)
A szokásos megbízható teljesítményt hozta a védelem bal oldalán, nem igazán tudták megverni az ellenfél támadói, 3 szerelés és 3 labdaszerzés fűződik a nevéhez. A támadások segítésében továbbra sem tud mindig komoly hatásfokkal lenni, de alapvetően a védekező munkája ezúttal is fontos volt. 

David Alaba 7,86 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Félig középpályás feladatokat betöltve a szokásosnál is többet segédkezett a támadások építésében. A mérkőzés elején Viníciusnak adott gólpassza élményszámba ment, a meccs további részében pedig stabilan látta el védekező feladatait is. 

Éder Militao 7,59 (Szerkesztői pontszám: 8)
Egyre inkább úgy érzi az ember, hogy lassan visszatalál régi önmagához, az előző szezon végi problémáknak nyoma sincs és újra képes a védelem vezérévé kinőni magát. Védekezésben komoly megpróbáltatás elé állította az ellenfél támadóit, képes akárhova odaérni, a szereléseket pedig mindig sallangmentesen végzi el. 

Dani Carvajal 6,62 (Szerkesztői pontszám: 7)
Védekezésben volt egy-két kimaradása, a Betis góljánál nem igazán találta a helyét, így Canales teljesen üresen kaphatta a lekészítést a madridi tizenhatoson belül. Ezen kívül viszont stabil munkát mutatott be, támadások építésében is komoly szerepeket vállal, több veszélyes beadása volt. 

Luka Modrić 7,52 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
A meccset elnézve néha elgondolkodtam, hogy valóban eljött az őrségváltás, ugyanis a horvát mellett két fiatal titán robotolt a középpályán, az utóbbi években ez majdnem elképzelhetetlen volt. Modric azonban továbbra is bizonyítja, hogy kor ide vagy oda, ő még mindig képes olyan szinten futballozni, hogy bőven legyen szerepe ebben az átalakuló Real Madridban is. Nagyon jól mozgatta a csapatot, 3 kulcspassza mellé több szerelés és labdaszerzés is a neve mellé került, végül Kroos váltotta a 80. percben. 

Eduardo Camavinga 7,65 (Szerkesztői pontszám: 7)
Tchouaménivel és Modrić-al jó párost alkottak a középpályán, Camavinga pedig komoly sebességet vitt a pályára játékával. Volt néhány elkésett belépője, bár ezek lassan hozzá tartoznak a játékához. Megállás nélkül robotol, saját és az ellenfél térfelén is teljes egészében bejátsza a játékteret. 63 perc jutott neki, Valverde váltotta. 

Rodrygo 8,10 (Szerkesztői pontszám: 8)
Ezúttal a kezdőben kapott szerepet, ezt pedig bőven meg is hálálta. Teljes egészében bejátszotta a jobb oldalt, a támadások mellett rendszeren zárt vissza Carvajalnak segítve a védekezésben, elöl pedig szabadon mozoghatott akár a pálya közepe felé is, különösen Valverde becserélése után – az uruguayi így bejátszotta a pálya szélét, míg Rodrygo így plusz opciót jelentett a kapu előtt, ebből lett a minden eldöntő találat is. 

Vinícius JR 8,16 (Szerkesztői pontszám: 8)
Nagyon hamar vezetéshez juttatta a hazai csapatot, Alaba indításánál tökéletes ütemben lépett ki a vendégek védelmi vonaláról, majd a befejezés is hasonlóan hibátlanra sikeredett. Az ellenfél kapuja előtt néha csak az utolsó passz hiányzott tőle, de alapvetően ez egy komoly produkció volt tőle is. 

Karim Benzema 6,27 (Szerkesztői pontszám: 6)
Ez nem az ő napja volt, legalábbis a kapu előtt kevésbé volt határozott, lövései nem jelentettek akkora veszélyt, mint azt megszokhattuk tőle. Ennek ellenére azért nem szabad kételkedni benne, ez most egy gyengébb teljesítmény volt, de biztos vagyok benne, hogy akár már Celtic ellen újra góllövő formában lesz. 

Cserejátékosok

Fede Valverde 7,91 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Nagyon komoly csere volt Ancelotti részéről, egyből dinamikát tudott behozni a játékba, ráadásul beállása után két perccel egyből egy beindulást követően gólpasszt adott Rodrygónak. 

Toni Kroos 6,81 (Szerkesztői pontszám: 7)
A végjátékra érkezett a pályára, leginkább a labdatartás segítése és az eredmény megőrzése miatt, ezt a feladatot tökéletesen végre is hajtotta. 

Dani Ceballos 7,31 (Szerkesztői pontszám: 7)
Kroos mellett ő is az utolsó negyedórára érkezett a pályára, egyből be is vetette magát a játékba, friss erővel az ellenfél térfelén igyekezett letámadni. 

Antonio Rüdiger 6,66 (Szerkesztői pontszám: – )
Az utolsó pár percre állt csak be Carvajal helyett, komoly hatása már nem volt a csapat játékára. 

Edzői teljesítmény: Carlo Ancelotti 8,04 (Szerkesztői pontszám: 8)
Az olasz mester érzésem szerint tökéletesen rakta össze a kezdőcsapatot, már a szezon elején kellően forgatva a játékosokat, ez elengedhetetlen is lesz az igen sűrű menetrend miatt. A találkozó során időben változtatott a felálláson, ami egyébként ugyanúgy változás az előző idényhez képest, bő egy óra után Camavinga helyett Valverde érkezett, aki rövid időn belül gólpasszt is adott. Négy forduló elteltével így a Real Madrid egyedüliként áll a táblázat élén, így nyugodtan várhatja a Bajnokok Ligája nyitó fordulóját. 
 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK