Egytől egyig: Real Madrid – Girona (1-1)

A Real Madrid a lipcsei Bajnokok Ligája vereség után a kiesőhelyen tanyázó, több madridi érdekeltséggel rendelkező katalán együttest fogadta a Bernabéuban. Több kérdéses, meccset befolyásoló körülmény közepette a mérkőzés nem a(z) (el)várt eredményt hozta. Lássuk a történteket!

Csapatok

Real Madrid – 4,68 (szerkesztőségi pontszám: 5,5)

Nemigazán értem, hogy mi volt a koncepció. Mintha a csapat egy nem megszokott játékrendszerrel próbálkozott volna, sikertelenül. Jól láthatóan nem feküdt a gárdának ez a rövidpasszos játék, hogy kézilabdások módjára körbe-körbe járatják a labdát a felállt fal ellen. Volt 1-2 jó kombináció, főleg kényszerítők. Ezekből sikerült az első félidőben néhány lövőhelyzetet kialakítani, ezek főleg Rodrygóra és Camavingára jöttek ki, nem is voltak rossz kísérletek. A második félidőre ezen helyzetek száma is redukálódott, valamint a harciasságot sem lehetett igazán felfedezni a csapat játékosain. Ez a csapatnak 2 pontjába került…

Girona – 5,48 (szerkesztőségi pontszám: 6)

Remekül, rutinosan kezelték madridi vendégszereplésüket, bár már az első félidőben is idegőrlően játszottak az idővel. Többször keltették egy jól szervezett csapat benyomását, de ez talán inkább a habfehérek ötlettelenségéből adódott. Még az első félidőben egy jó kontrából eljutottak egy bődületes kapufáig, az a helyzet nem Courtois-án múlott… Sokat elmond egy csapatról, ha már az 55-60. perctől időhúzásért büntetőlapot kapnak, de melyik másik csapat tette volna ennek az ellenkezőjét? Ha az eddigi meccseiken is így játszottak volna, akkor valószínűleg nem a kiesőhelyen és annak környékén helyezkednének el, de ezt Madridistaként már mind megszokhattuk…

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Antonio Rüdiger – 4,89 (szerkesztőségi pontszám: 7,5)

Sokat elmond, ha egy nem igazán kiemelkedő értékeléssel érzésem szerint csak őt lehetne ide kiemelni. Sokszor segítette ki védekezésben elcsúszott társait, párszor a már ikonikussá vált térdemeléses futásával. Többször próbálkozott hosszú labdákkal, főleg Vini Jr. irányába, ezek nagy része pontos is volt. Mind a 4 légi párbaját megnyerte, illene rá a „RüdigAIR” becenév. Nagyot fogott vele a csapat, de egy védő nem csinál nyarat.

Thibaut Courtois – 6,15 (szerkesztőségi pontszám: 6)

A Girona támadói nem igazán tesztelték tudását, mindössze 1 védést kellett bemutatnia, az sem volt emberfeletti. A tizenegyesről természetesen nem tehetett, ezen kívül egy sikeres kimozdulása volt. 

Dani Carvajal – 5,02 (szerkesztőségi pontszám: 5)

Valery a szokásosnál többször tudta hintába ültetni, mint amennyiszer az ellenfél támadói szokták. Ezekből egyszer nagyon faképnél hagyta. Többször tűnt fel az ellenfél térfelén, de ez nem javít azon, hogy 8 párharcából csak hármat nyert meg.

David Alaba – 5,07 (szerkesztőségi pontszám: 6)

Védekezésben nem igazán tevékenykedett, inkább a labdakihozatalokban volt szerepe. Az ütközés és emberfelvétel szerep Rüdigerre hárult, az ő feladata a megjátszhatóság volt. Bal hátvédként fejezte be a meccset, talán előbb kellett volna oda váltania…

Ferland Mendy – 4,23 (szerkesztőségi pontszám: 4,5)

Rég nem látott rossz teljesítmény Mendytől. Nem kombinált Vinivel, sokszor elhagyta a pozícióját, emiatt Kroosnak kellett faltolnia az ellenfelet. A támadásokhoz nem járult hozzá és rengetegszer művelt hajmeresztő dolgokat Courtois alapvonalának közelében. Csoda, hogy ezekre nem fázott rá érdemben a csapat.

Eduardo Camavinga – 5,89 (szerkesztőségi pontszám: 6,5)

Támadások és labdakihozatalok esetében jól forgatta a csapatot, jól mozgott, többször találta magát lövőhelyzetben. Viszont nagyon árnyalja a képet, hogy a Girona támadásainál feltűnően sokszor hagyta el a pozícióját, emiatt teljes átjáróház volt a középpálya és ezt a társaitól is megkapta. Igaz, egy sorral feljebb van a valódi helye, de ez pöppet felelőtlenségre, de inkább rutintalanságra utal, ami kiküszöbölhető.

Toni Kroos – 5,1 (szerkesztőségi pontszám: 5,5)

A szokásos Toni-féle passzmutatókat hozta, viszont párharcainak csak a 33%-át nyerte meg, többször pattant le a támadókról, emellett 2 taktikai faltjából összeszedett 2 sárga lapot és ezzel együtt egy kiállítást. Sokat elmond, hogy ez volt profi karrierjének első piros lapja nagyjából 750 meccs után (válogatott és klubszinten).

Luka Modrić – 5,3 (szerkesztőségi pontszám: 6)

Csapatkapitányként vezette fel a csapatot a horvát karmester, de ezúttal nem volt olyan pörgős meccse (neki sem). Görcsösen kereste a rést a vendégek védelmében, több-kevesebb sikerrel. 13 (!) labdavesztés fűződik a nevéhez, amit egyáltalán nem szokhattunk meg, de nem mehetünk el az 5 kulcspassza mellett.

Federico Valverde – 5,56 (szerkesztőségi pontszám: 6)

Sérülésből visszatérve egyértelműen látszott, hogy még nem teljesen fitt. A jobb futó pozíciójában találta magát és ezúttal kevesebbszer is mozgott befelé. 1 visszagurított labdáhából Rodrygo kapufáig jutott, a következő ilyen labdája gólpasszt ért Vini jóvoltából.

Rodrygo Goes – 5,63 (szerkesztőségi pontszám: 6)

Benzema hiányában újfent a támadóharmad közepén kapott lehetőséget. Többször lépett vissza labdákért, viszont néha nem értették meg egymást a társakkal. Az első félidőben több veszélyes lövést is felmutatott, a meccs előrehaladtával pedig beleszürkült a mezőnybe. A hosszabbításban egy keveredés után gólt szerzett, de a videóbíró érvénytelenítette azt (megkérdőjelezhető módon).

Vinícius Júnior – 5,54 (szerkesztőségi pontszám: 6)

Jól érkezve Fede keresztbe csorgó labdájára gólt szerzett, több védőt is elfektetett, de nagyon görcsösen játszik az utóbbi időben és kezd egyre kevésbé tetszeni a viselkedése. Az Atleti elleni meccs környezetében kialakult „táncos botrány” óta nem ugyanazzal a habitussal játszik, de még így is a csapat legeredményesebb játékosa, pedig nem játszik olyan jó formában.

Cserejátékosok

Marco Asensio – 4,39 (szerkesztőségi pontszám: 5,5)

Nem ficánkolt sokat. A meccs másik erősen kérdőjeles momentuma hozzá köthető, hiszen kézzel való labdaérintéséért a videóbíró tizenegyest adott, majd a kontrából kialakult 2 az 1 elleni játékot is elrontotta (nem számított volna, de illene az ilyet megoldani). Volt egy jó jobbos lövése, amit szép reflexmozdulattal Gazzaniga hárítani tudott.

Mariano Díaz – 5,07 (szerkesztőségi pontszám: 6,9)

Meglepően jól szállt be. Az érvénytelenített találat előtt jól húzta meg a jobb szélt, majd a középre adott labdája is használható volt. Ezen kívül volt egy harcias labdaszerzése a félpályán, amiből Vinit kiindítva kiharcolt egy sárga lapot és egy veszélyes szabadrúgást. Bár minden meccsen így szállna be…

Éder Militão – 4,87 (szerkesztőségi pontszám: – )

A meccs véghajrájában érkezett Mendy helyére, ezáltal Alaba húzódott ki a balra. Nem volt érdemleges hozzátétele, egy megindulása lehetett volna, de Carvajal nem tudta megadni azt az 5 méteres labdát, ami kellett volna.

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti – 4,29 (szerkesztőségi pontszám: 4)

A klasszikus óta valami nincs teljesen rendben. A Sevilla ellen még jól nyúlt bele a meccsbe, viszont azóta egy Lipcse elleni vereség, majd a mostani döntetlen. Minden meccs után kezet fogott a játékvezetőkkel, most viszont nem, majd a mérkőzés utáni nyilatkozatában bírálta is őket, ami nem vall rá és akár eltiltás is várhat rá (valamint Asensióra is). Hullámvölgybe került a csapat és érzésem szerint az öltözőben sincs minden rendben. Kíváncsian várom az elkövetkezendő meccseket.
 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK