Folytatódik a bajnokság, zsúfolt lehet a január

A Real Madrid december 30-án, 21:30-kor játszik újra bajnoki mérkőzést, az ellenfél a Valladolid csapata lesz.

50 nap telt el a csapat legutolsó, Cádiz elleni bajnokija óta. A Király Gárda pénteken a José Zorrillába látogat a bajnokság 15. fordulójában. A cél pedig nem is lehet más, mint a három pont megszerzése.

Ez a meccs lesz a Real Madrid utolsó találkozója 2022-ben, aztán jön a január, ami bizony keménynek ígérkezik. Ancelotti együttese minimum öt meccsen fog játszani az év első hónapjában, de ez a szám akár nyolcra is emelkedhet, ha úgy alakulnak a dolgok a Király-kupában és a Spanyol Szuperkupában.

2023-mat a Cacereño elleni Király-kupa meccsel kezdik meg Benzemáék január 3-án kedden, 21 órától, majd jön a Villarreal elleni a bajnoki január 7-én.

Ezután a csapat elutazik Szaúd-Arábiába a Spanyol Szuperkupára. A Real Madrid címvédőként lép majd pályára január 11-én a Valencia elleni elődöntőben, melyet, ha megnyernek, akkor január 15-én döntőt játszanak a Betis-Barcelona meccs győztesével.

A Spanyol Szuperkupa után – amennyiben sikerül legyőzni a Cacereñót – máris újabb Király-kupa-találkozó következik a legjobb 16 között, azt a mérkőzést január 17-19. között rendezik meg.

Ezután ismét bajnoki jön, ellenfél az Athletic Bilbao, majd újabb Király-kupa meccs következhet, ha sikerül ott is sikerrel venni a szembe jövő akadályt.

A januárt a Santiago Bernebéuban zárja a csapat, méghozzá a Real Sociedad elleni bajnokival.

A Real Madrid menetrendje

Valladolid – Real Madrid (december 30. 21:30)
Cacereño – Real Madrid (január 3. 21:00)
Villarreal – Real Madrid (január 7. 16:15)
Real Madrid – Valencia ( január 11., még nincs kezdési időpont)
Spanyol Szuperkupa-döntő? (január 15.)
Király-kupa nyolcaddöntő? (január 17., 18. vagy 19.)
Athletic Bilbao – Real Madrid (január 21. vagy 22.)
Király-kupa negyeddöntő? (január 24., 25. vagy 26.)
Real Madrid – Real Sociedad (január 28. vagy 29.)

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Thibaut Courtois
Tovább

Orvosi jelentés: Thibaut Courtois

A Real Madrid hivatalos közleménye a játékos műtétje kapcsán. Játékosunk, Thibaut Courtois a Real Madrid orvosi csapatának felügyelete…
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A tegnapi napon a klub ismét hivatalos úton reagált az El Sadarban elhangzott, Vinícius-t célzó szurkolói inzultusokra. Az…
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A klub hivatalos úton is reagált a hétközi BL-meccseken tapasztalt rasszista megnyilvánulásokra. A Real Madrid hivatalos panaszt nyújtott…