Ancelotti: Ez egy kemény, harcos meccs volt

Carlo Ancelotti
forrás: realmadrid.com

A Real Madrid tizenegyesekkel ejtette ki a Valenciát a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében, így vasárnap idei első trófeájáért léphet pályára a királyi gárda. A találkozó után Carlo Ancelotti állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére.

A mérkőzés

„Kemény, harcos mérkőzés volt. Ezen a szinten már nincsenek könnyű meccsek. A második félidő elején egyértelműen hibáztunk, megnehezítettük a saját dolgunk. Az első játékrész rendben volt, ahogyan a mérkőzés vége is.”

„Az ellenfél remekül védekezett és kontrákból képesek voltak veszélyt jelenteni. Elégedettek vagyunk. Természetesen fejlődnünk kell még, de jó munkát végeztünk. A mérkőzés bizonyos pontjain nem voltunk a legjobbak, de játékban maradtunk.”

Erőnlét

„Nincsenek erőnléti gondjaink, az utolsó periódusban is jobban teljesítettünk. Megpróbáltunk gólt szerezni a ráadásban, hogy elkerüljük a büntetőket. Nem vagyunk a legjobb formánkban, hiszen vannak, akik csak nemrég tértek vissza a világbajnokságról. Fejlődnünk kell erőnlétileg. Camavinga és Lucas Vázquez sérülése is hatással volt ránk, a határaikat feszegető játékosokat kellett behoznunk, mint Mendy vagy Carvajal. Az a fontos, hogy bejutottunk a döntőbe.”

A Valencia találatát megelőző támadás

„A védelem kompakt volt a mérkőzés során. Próbáltunk is ilyenek maradni. A megmozdulás egyéni villanás volt, mi viszont kollektíven hibáztunk. A beadáshoz közeliek nem helyeztek elég nyomást a játékosra, a tizenhatoson belül pedig nem olvasták jól a játékot.”

Sérülések a mérkőzésen

„Camavinga a térdére kapott ütést, Lucas Vázquez bokája kifordult, Militão pedig szédült. Militão jól érzi magát, beszéltem vele. Camavinga állapotát még elemeznünk kell, látszólag Lucas Vázquez sérülése a legsúlyosabb.”

Esélyek a végső sikerre

„A döntőbe akartunk jutni. Jól teljesítünk a finálékban, meglátjuk, mi történik majd. Ez más, mint a tavalyi szituáció. Mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a Szuperkupát. Vasárnap már teljes lesz a védelem, Carvajal és Mendy megmutatták, hogy teljesen felépültek. Csak Militão és Lucas Vázquez helyzetét kell értékelnünk.”

Ellenfelek

„Az ellenfeleink jó formában vannak, meg kell szenvednünk a sikerért. Minden meccs bonyolult. Az ellenfeleink szervezettek és emiatt mindig nehéz, de az a fontos, hogy győzelmet arassunk.”

Tizenegyespárbaj

„Először a három legtapasztaltabb játékost választottam ki, akik a leghiggadtabbak. Karim, Modrić, Kroos, Asensio, illetve Vinícius, mint ötödik rúgó. Hála az égnek neki már nem kellett rúgni (nevet)!”

Erőnléti állapot a világbajnokság után

„A csapat nincs a legjobb szinten, mert ez az idény kicsit más a világbajnokság miatt. Normális, hogy 20 nappal a vb után a játékosok még nincsenek a legjobb formájukban.”

Szurkolók

„Szeretném nekik megköszönni a hangulatot. Úgy éreztük, hazai pályán játszunk és nagyon élveztük. Együtt ünnepeltük a győzelmet és most a döntőre készülhetünk.”

Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Endrick
Tovább

Endrick: Levél az öcsémnek

A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és…
Rodrygo Goes
Tovább

Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel

A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről… Válogatott „Sokkal…