Beharangozó: Villarreal – Real Madrid: A cél a Király-kupa negyeddöntője

A királyi gárda az Estadio de la Ceramicában javíthat csütörtök este

Csütörtökön este a Real Madrid a Villarreal vendégeként lép pályára a Király-kupa nyolcaddöntőjében. Az egymeccses párharc este 9 órakor kezdődik, így csak győzelemmel léphet a csapat a következő körbe.

Ez az ötödik mérkőzése lesz Ancelotti együttesének januárban, mindegyiket idegenben játszotta eddig a királyi gárda. Itt nincs is vége ennek a sorozatnak, vasárnap este a San Mamésben lép pályára a fővárosi alakulat, majd ezt követően 29-én, a Real Sociedad elleni mérkőzésen találkozhat újra a hazai közönséggel a csapat. A két találkozó között rendezik a Király-kupa negyeddöntőjét, így továbbjutás elején igazán sűrű időszak következhet.

„Ez a mérkőzés tökéletes alkalom arra, hogy túllendüljünk egy nehéz időszakon” – nyilatkozta Ancelotti a találkozó előtt. Az olasz szakember keretet is hirdetett, a játékosok pedig remélhetőleg folytatják remek sorozatukat – eddig mind a 26 mérkőzésen sikerült gólt szereznie a csapatnak.

Az ellenfél

A Villarreal remek formában van, utolsó hét meccsén nem talált legyőzőre a házigazda (hat győzelem és egy döntetlen a mérleg). A Király-kupában a Santa Amalia (0-9), a Guijuelo (1-2-) és a Cartagena (1-5) együttesével találkoztak eddig. Mindössze második alkalommal találkozik a két csapat a sorozat történetében, legutóbb az 1998-1999-es idény nyolcaddöntőjében néztek egymással farkasszemet. Az oda-visszavágós párharc győztese akkor a Real Madrid volt, 2-0-ra és 0-2-re győzött az együttes, mind a négy gólt Morientes szerezte.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK