Összefoglaló: Athletic Bilbao – Real Madrid (0-2)

Magabiztos győzelem a bajnokságban.

Három nagyon fontos pontot szerzett a Real Madrid a San Mamésben, az idény egyik legnehezebb idegenbeli találkozóján. Az első félidőben Benzema remek találatával sikerült megszerezni a vezetést, a francia támadó így utolérte Raúlt a bajnoki gólok tekintetében, a mérkőzés végén pedig Kroos biztosította be a győzelmet.

A találkozó elején a baszk csapat nagy nyomást gyakorolt ellenfelére, de így is a vendégeké volt az első helyzet: Mendy passza után Benzema lőtt fölé a 7. percben. Három perccel később már Courtois-nak kellett hárítania, Paredes fejese után védett nagy bravúrral a belga hálóőr. Ezt követően ismét a hazaiak veszélyeztettek, Nico Williams kísérletezett egy távoli csavarással, lövése épphogy elkerülte a Real Madrid kapuját. Nem sokkal később Paredes blokkolta Benzema próbálkozását.

A kapitány betalál

Az első félidő derekán ismét Benzema került helyzetbe és ezúttal nem hibázott. Valverde beadását Asensio fejelte vissza az aranylabdás támadónak, aki nagyszerű gólt szerezve vezetéshez juttatta a királyi gárdát. A francia játékos ezzel a találattal utolérte Raúlt a bajnoki gólok tekintetében, mindketten 228 találattal állnak az együttes örökranglistájának második helyén. Ancelotti csapata ezután is veszélyes volt először Valverde lőtt mellé távolról, Vini Jr. ballábas lövését pedig Unai Simón hárította.

play-rounded-fill

A második félidőben sem csökkent az intenzitás és a tempó. Az 56. percben Nico Williams próbálkozott, a legnagyobb lehetőséget azonban a Real Madrid dolgozta ki három perccel később. Nacho közeli lövését Unai Simón hatalmas bravúrral védte, miután a labda Paredes blokkja után a spanyol védő elé került. Egy óra elteltével megduplázhatta volna előnyét a királyi gárda, Valverde, Benzema és Asensio összjátékát követően utóbbi vette célba a hazaiak kapuját, de lövése végül centikkel kerülte el azt.

Kroos bebiztosítja a győzelmet

Mindkét csapat tovább támadott és a hazaiak a 77. percben gólt is szereztek, ám Iñaki Williams találatát Guruzeta lese miatt érvénytelenítette a játékvezető. Ez volt a házigazda legjobb lehetősége, de a Real Madrid nem adta fel és ennek meg is lett az eredménye. Valverde és Rodrygo tört előre, majd a brazil támadó Kroosnak passzolta vissza a labdát, aki remek találattal vette be Unai Simón kapuját. Nagyszerű győzelmet aratott a királyi gárda egy kemény hét előtt, csütörtökön az Atlético Madrid vár a kupában Ancelotti együttesére, míg a bajnokságban a Real Sociedaddal csap össze a fővárosi alakulat.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK