Útjára indul a penamadridista.hu 3.0

2016 után ismét új arculatot kap Magyarország legnagyobb madridista oldala.

2011. december, 2016. január, 2023. február. Mi a közös ezekben? Gyorsan el is áruljuk. Mindhárom egy fontos mérföldkövet jelöl a penamadridista.hu életében.

2011 decemberében indult útjára weboldalunk, amely az akkori formájában 2016 januárjáig létezett. A maga fekete-arany megjelenésével, akkor még létező fórumával remek indulás volt, azonban az olvasói létszám növekedése megkövetelte a váltást. Amellett, hogy az első amúgy is mindig emlékezetes marad, mégiscsak ebben az időszakban éltük meg a Mourinho-féle bajnoki menetelést, az első Ancelotti-érában a Tizedik megnyerését, vagy épp Gareth Bale emlékezetes gólját a Barcelona elleni Király-kupa-döntőben.

Így indultunk 2011-ben – Benzema azóta be is váltotta ígéretét.

Aztán jött a penamadridista.hu 2.0, amely hét éven át adott otthont a szeretett csapatunk életét érintő cikkeknek, híreknek. Felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi élménnyel gazdagodhattunk ebben az időszakban a csapatnak köszönhetően, ezért csak néhány dolgot elevenítenénk fel, amelyekről be is számolhattunk nektek annak idején. Zidane első és második eljövetele, a BL-triplázás, bajnoki címek, szuperkupák, Cristiano Ronaldo számtalan rekordja, Juventus elleni ollózása, majd mindenkit meglepő távozása, Sergio Ramos, Marcelo távozása, Modrić és Benzema Aranylabdája, Ancelotti visszatérése, a hihetetlen BL-menetelés a Tizennegyedikért, vagy épp a több ezer fős közös meccsnézéseink a Budapest Parkból vagy a Lupa Beachről…

Ilyen kinézettel zárta második szakaszát a penamadridista.hu.

Mostanra pedig, 11 éves működés után eljutottunk oda, hogy harmadszor is belevágunk valami újba. Szerettük a 2.0-t, de az előnyei mellett tisztában voltunk a hátrányaival is, és tudtuk, hogy ha fejlődni szeretnénk, ha jobb felhasználói élményt szeretnénk nyújtani nektek, akkor tovább kell lépnünk.

Megannyi ötleteléssel, tervezéssel töltött óra után elérkezett az idő, hogy ne üljünk tovább az eurómilliókon, mint Florentino Pérez, úgyhogy kinyitottuk a pénzcsapot, belevágtunk, és most itt van, megérkezett a penamadridista.hu 3.0! Bízunk benne, hogy legalább annyira szeretni fogjátok, amennyire mi magunk is. Reméljük, hogy olyan lelkesedéssel böngészitek majd, amilyen lelkesen a szerkesztőség tagjaival folyamatosan töltjük meg tartalommal. (Egyébként lehet hozzánk csatlakozni, úgyhogy ha szeretnél te csapatunk tagja lenni, jelentkezz! Kattints a részletekért!) És persze izgatottan várjuk azokat a pillanatokat, amelyeket veletek együtt élhetünk majd át a jövőben. A Tizenötödik? Egy újabb Aranylabda? Egy újabb galaktikus igazolás? Jöhet bármi, mi biztosan beszámolunk róla, nektek!

Hala Madrid!

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK