Vakértelem

Penamadridista.hu Hivatalos Közlemény

Miért ne inkább nagyanyámat ültessük oda? Ő se ért hozzá, de legalább humoros lenne az adás.

Nem tagadom dühös vagyok, és biztos vagyok benne, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Tudniillik én nem szeretem az elfogult álláspontból történő okoskodást, a cinkos félmosolyokat, a szakmaiatlan bohóckodást, meg az áldozathibáztatást. Biztos vannak az internetnek olyan bugyrai, ahol ez mindennapos, megszokott jelenség, azonban 2023-ban, Magyarországon egy sporttelevízió stúdiójában kicsit magasabb színvonalat várna azért el az ember. Ehelyett ezúttal is megcsodálhattuk kvázi azt, hogy hogy zajlana le egy mérkőzés értékelése a kocsmapult mellől.

Már a félidőben is érvelési hibákkal teli negédes mosolygás zajlott, amikor sikerült megmagyarázni, hogy a világ minden szegletében érvényes találat meg nem adása miért csodálatosan varázslatos döntés. Aztán amikor Paulista felaprította Vinit, akkor szinte azonnal jeleztem a társaknak, hogy figyeljék meg, hogy Vini lesz kihozva bűnösnek, merthogy mindig provokálja az ellenfeleket. Ennek fényében nem is ment csodaszámba, hogy tényleg a brazil szélső lett előkapva azért, mert az ellenfél védője alárúgott. Természetesen adásfelépítés szempontjából élvezhető módon először meg kellett mutatni a Valencia legnagyobb helyzetét, és mindkét gólnál bőszen utalgatni kellett rá, hogy a kapus azért benne volt a találatokban, mert ez madridi mérkőzés elemzésénél úgy tűnik elvárás, vagy része a műsortervnek, hogyha az elemzés egyenesen Katalóniából érkezik.

Ezután érkezett az a bizonyos elbagatellizálás és áldozathibáztatás Vini repülésekor, ami végképp betette a kaput. Azért kedves Spíler TV, álljunk már meg egy pillanatra. Ha eddig nem is sikerült felmérni, hogy a Real Madrid meccsein mennyire jövedelmező dolog állandó rendszerességgel a rivális csapatból felkérni vakértőket. Talán itt lenne az ideje elgondolkozni, hogy valódi szakmaisággal, valódi, a diskurzust magasabb szintre emelő meglátásokkal szeretnénk közelebb hozni a futball megértését, átlátását az emberekhez (szigorúan objektíven és elfogulatlanul), vagy a Pedri néni bisztrójából mondunk be három lájkot érő okosságokat a katalán indulót búgó zenegép mellől. Ideje lenne eldönteni, hogy hogyan tovább, vagy akkor hagyjuk ezt a stúdiós barlangrajzolgatást és inkább menjen le direktben a meccs, mert ennél még a néma csend is sokatmondóbb.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
A világbajnok spanyol válogatott (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Señor Pérez, hol az a pénzcsap?

Hogy Luis de la Fuente Spanyolországa világbajnoki címre hivatott csapat, az már az Ausztria elleni első kieséses mérkőzésen…
Jude Bellingham a norvégok elleni mérkőzés után (forrás: www.youtube.com/@HaytersTV)
Tovább

Távolról sem megosztó

Jason Burt The Telegraph hasábjain megjelent írása: “Bellingham és Tuchel meccs utáni szóváltása éppen azt a nyers szenvedélyt…
José Mourinho a valdebebas-i edzőközpontban (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Korai ébresztő

Véget ért a gondtalan időszak Valdebebasban. A mai napon hivatalosan is új korszak kezdődött a Real Madridnál, méghozzá…