Ancelotti: Meg szeretném nyerni a döntőt, aztán a keddi meccset is

Carlo Ancelotti az Osasusa elleni Király-kupa döntő előtti sajtótájékoztatón.
Carlo Ancelotti az Osasusa elleni Király-kupa döntő előtti sajtótájékoztatón. (forrás: realmadrid.com)

Szombat este az Osasuna ellen lép pályára a Real Madrid a Király-kupa döntőjében. Az olasz mester pedig megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

A döntőről

“Mindig izgatott az ember, amikor döntőt játszhat, részben azért is, mert ilyenkor mindig átfut az agyamon, hogy ez lehet az utolsó. Éppen ezért úgy fogjuk élvezni a mérkőzést, mintha ez lenne az utolsó. Pontosan ezt mondtam a játékosoknak is, mert ez egy különleges mérkőzés. Nagyon örülünk és elégedettek vagyunk, amiért eljutottunk idáig. Ezt pedig magunknak köszönhetjük, mert legyőztük a Cacareñót, a Villarrealt, az Atléticót és a Barcelonát is. A legjobb formánkat fogjuk mutatni, mert csak így nyerhetünk.”

“Nem úgy megyünk ki a pályára, hogy lesz, ami lesz. Úgy megyünk ki, hogy meg akarjuk nyerni a meccset. Már korábban is mondtam, hogy ezt a keretet nagyon egyszerű felkészíteni egy döntőre.”

Luka Modrić

“Még mindig kérdéses a játéka. Nagyon jól edzett, nem volt semmi problémája tegnap. Meglátjuk, ma hogyan fog mozogni, aztán eldöntjük, készen áll-e a kezdésre. De pozitívak a megérzéseim. Ha Luka egy picit is rosszul érzi magát, akkor nem fogunk kockáztatni, de ha rendben van, akkor játszani fog.”

Fókuszáltság

“A kupadöntő és a BL-elődöntő is itt van a nyakunkon, de akkor sem mondanám azt, hogy az életemért játszok. A Király-kupa egy fontos sorozat, holnap pedig megszerezhetünk egy újabb trófeát, ezután pedig máris készülhetünk a BL-re. Ettől függetlenül nem fogjuk vissza magunkat, most a kupadöntőre koncentrálunk, utána meg majd a Cityre. Ami a jövőmet illeti: egyszerű a képlet, a szerződésem 2024-ben jár le, nem pedig holnap.”

A játékvezetés

“A piros lapok fontos részei a játéknak, de túl sokszor használják. A piros lapok megvédik a játékosok testi épségét, de nem mindegyik óvja meg őket a sérülésektől. Néhány piros lap pedig teljesen jogtalan. De nem erre fogunk gondolni, miután kifutott a csapat a pályára. Egy kemény, jól felkészített ellenféllel állunk majd szemben. A célunk, hogy jól játsszunk és nem szeretnénk foglalkozni a bíróval. Remélem, minden szempontból egy tökéletes meccs lesz.”

A klub támogatása

“Nem ez a legjobb pillanat, hogy a jövőmről beszéljek. Csodálatos a kapcsolatom az elnök úrral és José Ángellel is.

“Emellett érzem a klub és a szurkolók bizalmát és szeretetét is. Szeretném megnyerni ezt a döntőt, aztán a keddi Bajnokok Ligája meccset is.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK