Bár még nincs hivatalos bejelentés, de megbízható spanyol forrás már tényként közli az üzletet.
A The Athletic újságírója, Mario Cortegana szerint Arribas játékjogainak 50%-áért 8 millió euró körüli összeget fog kapni a Real Madrid, valamint a fővárosi klubnak elővásárlási joga is lesz a spanyol középpályásra.
Sergio Arribas 2012-ben csatlakozott a Real Madrid akadémiájához, végigjárta a korosztályos csapatokat, majd meghatározó játékos lett a Castillában, az első csapatban pedig tavaly debütált. Bár sokan azt várták, hogy majd a keret tagja is marad, Carlo Ancelotti egyáltalán nem számolt vele az idei szezonban. A fiatal tehetségnek több kérője is akadt, külföldről és Spanyolországból is, végül úgy néz ki, hogy az Almería lesz a befutó.

A hírek szerint a spanyol csapat elnöke mindennél jobban szerette volna leigazolni Arribast, akit a klub egyik kulcsjátékosaként képzel el a jövőben.
A Real Madridnál úgy látták jónak, hogy a fejlődés érdekében, elengedik Arribast, de nem feledkeznek meg róla, hiszen tisztában vannak vele, mekkora tehetség is a srác. De most egyszerűen nincs neki hely az első csapat keretében. A klub egyébként a Castilla másik két meghatározó játékosától is megválik: Carlos Dotor a Celta Vigóban, míg Rafa Marin az Alavésben folytatja.
Arribas a következő napokban esik át a kötelező orvosi vizsgálatokon, aztán csatlakozik az új csapatához a bajnoki idény kezdete előtt.
