Kevin Betsy kulcsszerepet játszott Jude fejlődésében, amikor a szigetországi fiú még csak az angol válogatott korosztályos csapataiban szerepelt. Betsy az AS újságírójával ült le beszélgetni, ahol részletesen beszámolt a játékos fejlődéséről és hátteréről.
Bellingham 13 évesen debütált az U15-ös korosztályos válogatottban az irányításod alatt…
Így igaz. Az első munkám az angol labdarúgó-szövetségnél az U15-ös válogatott menedzselése volt. A tehetségek felkutatásáért felelős vezetőnket Richard Allennek hívták. Ő a Tottenham együttesénél dolgozott, ahol a 15 és 17 év közötti fiatalokért felelt, amely korcsoportot „ifjúsági fejlesztési fázisnak” neveztük. Volt egy másik csoportunk, akiért egy másik személy felelt, ebbe a kategóriába a 18 és 21 évesek tartoztak, ez a „professzionális fejlődés fázisaként” volt ismert. A tehetségek felkutatásában korábban Daniel Dodds volt az illetékes, aki korábban a Birmingham Cityben futballozott. Amikor találkoztam Daniellel, az összes játékosmegfigyelő leült, hogy felmérjük, mely játékosokat szükséges behívnunk a következő, angol U15-ös korosztályos válogatottba. 80 játékosra volt szükségünk. Daniel rengeteg nevet említett, javasolta, hogy Jude lehetne az egyikük.
Ismerted Bellinghamet?
Soha nem láttam őt futballozni, de minden beszámoló vele kapcsolatosan nagyon pozitív volt, a döntés a kezemben volt, hogy behívom-e őt vagy sem. Jude egy évvel fiatalabb volt, mint a többiek, csak 3 ennyi idős játékost válogattunk be, és ő volt az egyikük. Először azt gondoltuk, hogy ráér a következő évben is beválogatnunk őt, de Daniel azt mondta: „Oké, viszont el kell mennetek, hogy megnézzétek, hogyan játszik.” Angliában nem szoktak ilyen korán válogatni a játékosok közül, általánosságban tiszteletben tartják a korosztályt. Mindegy is, elmentünk Watfordba, a Vicarage Roadra. Jude a Birmingham Cityben focizott az U14-es csapattal, de ő mindössze csak 12 esztendős volt. Ebben a szakaszban nincsenek névfeliratok a mezeken, sem jegyzőkönyvek az összeállításokról, a játékosokat a mezszámok alapján szükséges azonosítani. Amikor láttam valakit, aki felkeltette az érdeklődésemet, abban az esetben az edzővel kellett beszélnem. Bellingham volt a legkisebb a csapatban, esküszöm neked. Nagyon alacsony volt, vékony, viszont visszalépett, hogy elkérje a labdát a kapustól, látott a pályán, jól passzolt, képes volt lerázni ellenfeleit. Azt kérdeztem magamtól: „Ez volna az a játékos?” Az edzők később azt mondták, hogy igen, ő Jude. Hazafelé menet rájöttem, hogy valami igazán különlegeset láttam. Amikor a játékosok még a fejlődés szakaszában tartanak, azt mondjuk, hogy van az a tehetség, amelyik csak morajlik, és van tehetség, amely egyenes kirívó, és utóbbi volt Jude. Csak két olyan játékossal dolgoztam együtt, akik korszakos tehetségek: Jude és Jamal Musiala. Amikor megláttad, tudtad, hogy ez a fiú csúcsra fog érni, zseniális volt.
Emlékszik, amikor először edzette őt?
Igen. Amikor az angol szövetségnél kiválasztunk egy játékost, ő is értesül róla, viszont az egyik legfontosabb szempont a válogató részéről, ez esetben részemről, hogy jó kapcsolatot teremtsen a családdal. Ez nagyon fontos. Korábban kerül kiválasztásra a játékos, minthogy megismernénk az illetőt, az érzéseit. Abban az időben évente 5-6 alkalommal találkoztunk személyesen a családdal, ez kulcsfontosságú volt abban, hogy jól érezzék magukat, és teljesen megismerjük egymást, így ki tudtak bontakozni. Leszerveztem egy találkozót a birminghami képviselőivel, majd találkoztam a szüleivel. Vázoltam nekik a terveim Jude-ot illetően, hogy az angol U15-ös korosztályban fog szerepelni, és nagy reményeink vannak a jövőre nézve vele kapcsolatban. Már az első edzésen a legkiemelkedőbbek közé tartozott, pedig két évvel fiatalabb volt a legtöbbeknél. Fantasztikus volt. Ami a futballtudásán túl a leginkább kiemelkedett, az a személyisége és a jelleme.
Már akkor érzékelte ezt?
Természetesen. Az U15-ös válogatottnál megfelelő környezetet építettünk ki a számukra, hogy jól érezhessék magukat, és a lehető legtöbbet hozhassák ki magukból a játékosok. Azt mondogattuk: „Gyertek, és játszatok szabadon.” Aztán különböző tanulmányokat végeztünk. Az első következtetés az volt, hogy egyeseknek nagyon nehéz volt Angliában futballoznia, a második, hogy nem csapatként funkcionáltak, a harmadik pedig a csapaton belüli vezetői szerep betöltése volt fiatalon. A társas készségek nem voltak olyan szinten, mint amilyet szerettünk volna. Kezdetben olyan helyzetbe hoztuk a játékosokat, ahol kihívásokkal kellett szembesülniük, kommunikálniuk kellett egymással, taktikai megbeszéléseket kellett folytatniuk. Láttuk, hogy hol szorulnak segítségre. Jude viszont 13 évesen is megállta a helyét a nála idősebb játékosokkal ezekben a helyzetekben. Mentálisan rendkívül érett volt.
Ha hinni lehet az újságok archívumainak, akkor 14 évesen megkapta az U15-ös válogatott csapatkapitányi karszalagját…
Pontosan, ő volt a kapitány. Szándékosan döntöttünk így, még inkább fejleszteni szerettük volna a vezéregyéniségét. Úgy gondoltuk, hogy Jude a felnőtt csapatban fog majd játszani. A terv ez volt, attól a ponttól kezdve hittünk benne. Ilyen idős korban, ha nem támogatod őket a nehéz pillanatok közepette, amikor szenvednek, hogyan fognak fejlődni? Ebben a szakaszban nem csak a győzelemről van szó, hanem az egyéni fejlődésükről is. Ez a legfontosabb dolog az út során. Amikor Németország megnyerte a világbajnokságot, több olyan játékosuk is volt, akik már gyermekkoruk óta együtt futballoztak. A játékosok kapcsolata a pályán és azon kívül is hihetetlen volt. Fontos U17-es, U21-es bajnokságokon vettek részt együtt. Elengedhetetlen dolgokon mentek keresztül, ez volt a sikerük kulcsa felnőttként.
Amennyiben nem tévedek, az angol labdarúgó-szövetség számára Jude már 13 évesen is a jövő egyik kulcsfigurája volt?
Egyértelműen. Minden korosztály egy fontos lépés. Jude az U15-ös csapatban egy évvel fiatalabb volt, fizikailag is gyengébbnek számított. A világ legjobb 15 éves játékosai ellen játszott, de fizikailag le volt maradva. Minket viszont nem érdekelt, ha elveszítünk épp egy mérkőzést, a cél az volt, hogy kirajzolódjon a játékstílusunk: domináljuk a labdabirtoklást, fejlődjenek a srácok. Kulcsfontosságú volt, hogy megtették a megfelelő lépéseket. A következő évben ahelyett, hogy az U16-os korosztályhoz delegáltuk volna, az U15-ös csapatnál tartottuk, a vele egykorú játékosokkal. Volt egy meghatározó pillanat, egy olaszországi torna a szezon végén. A világ legjobbjai játszottak, ott volt Mexikó, Olaszország, Argentína… világszínvonalú volt. Jude is a keret tagja volt annak ellenére, hogy két hónapig sérült volt azt megelőzően. Szorosan együttműködtünk a klubcsapatával és a családjával. Elmagyaráztuk nekik, hogy nem fog annyit játszani, mint amennyit egészségesen játszana, viszont szükségünk van arra, hogy ilyen szintű tapasztalatot szerezzen. Fontos volt, hogy egyengessük az útját. A verseny jól sikerült, 5 meccsből 4-et megnyertünk, ő is jól teljesített, annak ellenére, hogy nem futballozott sokat.
Mi volt a következő lépcsőfok?
A legjobb tornánk a Montaigu-ban lévő, nem hivatalos U16-os világbajnokság volt (Cristiano, Pirlo, Nedved, Henry, Benzema, Mbappé, Endrick mind megjárták ezt a sorozatot – A szerk. kieg.), ez egy nagyon különleges esemény. Egy érdekes döntést hoztunk, hogy motiváljuk őket. Megkérdeztük őket: „Kik a kedvenc játékosaitok a világon?” Egy 20 fős társaság volt a teremben, néhányan Ronaldinhót említették, mások Zidane-t, megint mások Cristiano Ronaldót. Egyikük sem nevezett meg angol focistát, tudtuk, hogy mi fog történni. Angliában jó volt a színvonal, de nem voltak számukra jelen példaképek. Majd feltettük nekik a második kérdést: „Nem hallottunk tőletek angol játékost említeni, ki lesz innen közületek a következő Cristiano, vagy a következő Zidane?” Hiszen azt szerettük volna, hogy a fiaink arra törekedjenek, hogy ilyen szintű játékossá váljanak. Szerencsére most már világklasszis futballistáink vannak: Kane, Saka, Phil Foden. Korábban is voltak jó játékosaink, de senki sem választotta őket közülük.
Kit választott Jude, emlékszel még?
Nem emlékszem tisztán, de nagy csodálója volt Zidane-nak és Steved Gerrardnak. A montagui tornán Jude kiválóan teljesített, gólt szerzett Brazília ellen. Ha megnézed a Bellinghamről elkészített videóösszeállításokat az ott rendezett versenyről, ugyanazokat a mozdulatokat és cseleket látod, mint amiket most a Real Madridban mutat (nevet). Világossá tettük számukra, hogy mennyire fontos lesz ez a torna, hogy a világ legjobb klubjai közül néhányan figyelni fogják őket. „Legyetek reflektorfényben”, mondtuk nekik. Az esemény után 5-6 játékosunk került a világ legjobb csapatainak célkeresztjébe, azt gondolták, hogy az angol fiatalok megváltoztak. Másképpen, technikásan, minőségi futballt produkálunk. Nem játszunk már olyan fizikális mérkőzéseket, mint korábban, spanyol stílusban futballozunk, sokat tanultunk. A harmadik helyen végeztünk, ehhez pedig Brazília korosztályos csapatát kellett legyőznünk. Argentína ellen büntetőt hibáztunk, amivel bejuthattunk volna a döntőbe.
Ez az U16-os nemzeti csapattal történt?
Úgy van. Az U16-os csapattal rengeteg meccset nyertünk, de az U17-es korosztállyal, ahol Jude szintén csapatkapitány volt, megnyertük a Syrenka Kupát Lengyelországban. Emlékszem, ahogy bevallotta nekem: „Ez volt az első trófea, amit valaha magasba emelhettem.” A Birmingham mindig nagy csapatok ellen játszott, és habár nem nyertek mindig, de a fejlődésére összpontosítottak. Az egy igazán csodálatos pillanat volt, amikor elmondta ezt nekem.
Őt választották a meccs legjobbjának, nem igaz?
Igen, az első éve volt az U17-es válogatottal, amikor a testfelépítése megváltozott. Debütált a Birmingham első számú csapatában, ekkor kezdett el beszélni róla mindenki. Aztán ugye velünk jött a Syrenka Kupára, magasabb lett és erősödött. Azzal a tornával a célunk az volt a keret számára, hogy felkészítsük őket az U17-es Európa-bajnokságra. Iszonyat erős csapattal rendelkeztünk, kétszer megvertük Brazíliát, kétszer Franciaországot, nagyon jól futballoztunk. Úgy volt, hogy Jude is jön az Európa-bajnokságra, mint kapitány, de a koronavírus járvány miatt ez elmaradt. Így nem tudtunk elmenni, ő a Birminghammel kezdett el játszani, majd Dortmundba igazolt, a következő lépés pedig az angol U21-es nemzeti csapat volt. Ott 4 meccset játszott, majd egyenesen a felnőtt válogatottba került.
Nem tartott sokáig, hogy Southgate beválogassa.
Gareth Southgate első munkáját az U21-es korosztállyal töltötte, majd, amikor Sam Allardyce távozott, neki szánták a felnőtt csapatot. Gareth mindig is nagyon érdeklődött a fiatal játékosok iránt. Jude neve az angol labdarúgó-szövetségben minden edző számára ismerősen csengett, akárcsak Gareth esetében, aki mindig figyelemmel követte, hogy mi zajlik az utánpótlásban, annak ellenére, hogy ő már a felnőtt válogatott vezetőedzője volt. Mindegyikünk azt gondolta, hogy 3-4 játékosunk a 2003-as korosztályból néhány éven belül a felnőtt csapatnál köt majd ki. Páran egy éven belül érték ezt el, de ez nem szokás. A 2003-as generációban ott volt Levi Colwill, Jamal Musiala, Harvey Elliot, Liam Delap. Ez egy nagyszerű, rendkívül erős korosztálynak számított.
Milyen volt Jude az öltözőben?
Mark Bellingham két fantasztikus fiatalt nevelt fel, Jude-ot és Jobe-ot (Jobe a testvére, aki 17 évesen a Sunderland felnőtt csapatában játszik – A szerk. kieg.). Jude egy olyan srác, akit ahogy Angliában mondják, legszívesebben az ember áthívna az otthonába, hogy találkozzon a családjával, és vacsorázzanak együtt. Ő az a fiú, akinek mindenki örülne. Tökéletes a magatartása, mindenkit tisztel, példamutató. Angliában nem sok szabályt hozunk azzal kapcsolatosan, hogy mi a helyes, bízunk abban, hogy a környezeted megtanítja számodra, hogy mi az elfogadott. Jude mindig pontos volt, ügyelt arra, hogy a csapattársai is azok legyenek. Amikor idegenben, más országokban futballoztunk, az öltözőben összeszedte a szemetet, hogy ne hagyjunk magunk után rendetlenséget. Gondoskodott róla, hogy minden tiszta legyen. Ő volt az egyik vezéregyéniség, aki figyelmet fordított arra, hogy a dolgok megfelelően történjenek. Minden tekintetben meg lehetett bízni benne.
A Spanyolországban tanúsított érettsége lenyűgöző, minden, amit mond, jelentőséggel bír.
Csak nézz a családjára. Anglia összes klubja szerződtetni szerette volna már 12 éves korában, az összes. A City, a United készek voltak rengeteg pénzt fektetni belé már akkor. Viszont Jude és családja úgy döntött, hogy Birminghamben marad, mivel ez az ideális csapat a fejlődéséhez, a következő lépés megtétele előtt. Nagyon bátornak kell lenni ahhoz, hogy valaki így döntsön. Hihetetlen, hogy így tettek, jövőkép kell hozzá abban a korban, amikor is az anyagiak óriási hatással vannak a családra. Ez valójában elárulja, hogy milyen emberek is ők, és hogyan gondoskodnak a gyermekeik fejlődéséről. Korán egy gigászi csapatba igazolni nem mindig működik. Jude esetében ez tökéletesen be is igazolódott, ahogy később Dortmundban is. Carringtonba is elutazott a család, hogy találkozzanak a United képviselőivel, de elutasították őket, mert azt szerették volna, hogy Jude továbbra is játszhasson. Abban a Unitedben ott volt Pogba és más nagyszerű játékosok. Lehet, hogy Jude teljesítménye meglepte volna őket, de az is lehet, hogy nem játszott volna. A Dortmund csapatánál minden héten játszott, a következő klub pedig egy újabb lépés a számára, mint például a Real Madrid. Örülök, hogy a világ egyik legjobb klubjában láthatom őt.
Minden nagyon gyorsan történt. A Syrenka Kupa négy évvel ezelőtt volt, nem lepte meg, hogy milyen nagyok voltak az elvárások?
Ez egy nagyszerű kérdés. Nem lepett meg, mivel olyan generációs tehetséggel volt dolgom, akit 10 vagy annál több évente látunk csak. Szerencsém volt, hogy Angliában 3-4 olyan játékossal dolgozhattam, akikről azt mondtam, hogy: „Oké, ez a játékos eljut a felnőtt válogatottig”. Az, hogy ennyi idő alatt mi mindent elért, rendkívüli. A Dortmundál gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, volt csapatkapitány, mindig is hittem benne. Talán ő azt gondolta, hogy mindezt majd csak 22 vagy 23 éves korára éri el, most pedig még mindig csak alig 20 éves. Madridban játszani abban a környezetben, azokkal a játékosokkal, hihetetlenül jól csinálja, elképesztő.
Úgy tűnik, mintha mentálisan felkészült volna arra, hogy sztár legyen, mintha nem érezne nyomást.
Reméljük, hogy ez a következő 10 évben is így lesz. Elismerés illeti a birminghami edzőit, például Mike Doddst, nagyszerű munkát végeztek. Az egyik dolog, amin dolgoztak Jude-al, hogy egy teljes értékű középpályás legyen. A 22-es mezszám története nagyon híres, de korábban senki nem gondolt erre. (Bellingham választhatta volna a 4-es, 8-as és 10-es mezszámot is – A szerk. kieg.) Olyan játékost akartak felépíteni, aki tud védekezni, aki képes az egész pályát bejátszani, tud üres területre betörni és jól passzolni. Egy komplett középpályást akartak faragni belőle. Pontosan emiatt tudja azt nyújtani, amit a Real Madridnál nyújt.
Most pedig középpályásként játszik, a góllövéssel pedig nem tud leállni…
Tudtam jól, hogy Jude képes a gólszerzésre. Angliában kevesen tudtak 6-ost játszani, akik egyben képesek voltak elkérni a labdát, majd jól bánni vele és lefordulni, okosan birtokolni a játékszert és mindezt nyomás alatt. Komoly problémát jelentett ez nekünk abban fejlődési szakaszban. Úgy döntöttünk, hogy Jude fogja betölteni a 6-os pozíciót, habár tudtuk, hogy a legkedvesebb poszt számára a 10-es lett volna.
Tényleg?
Igen, mindig is „tízesként” szerepelt a legjobban. Ugyanez történt Birminghamben is. Ha minden meccset meg akartunk volna nyerni, Jude a 10-es poszton játszott volna, de nem ez volt a legjobb neki, sem az angol válogatottnak a jövőre nézve. Azt a döntést hoztuk, hogy 6 hónapig „hatosként” fog futballozni, hogy a korosztályában a legjobb játékosok ellen focizhasson abban a pozícióban. „Néhány mérkőzésen szenvedni fogsz, de jót fog tenni a fejlődésednek” – mondtam neki. “Folytatnod kell ezt az utat, hogy fejlődj játékosként, nem fog minden azonnal összejönni.”
Bocsáss meg, hogy ragaszkodom a kérdéshez, de miért nem lep meg, hogy most ennyi gólt szerez?
Nem, nem vagyok meglepve. Jude édesapja Mark, az amatőr labdarúgás egyik legjobb csatára volt, rekordtartó (Több mint 700 gólt szerzett az alsóbb ligás angol csapatok bajnokságaiban – A szerk. kieg.). Mindig csak azt látta, hogy az édesapja gólt szerez, mindig. Amikor 15 évesen 11 a 11 ellen futballozol, még nem vagy fizikailag érett, az egész pályát bejátszva pedig elfáradsz. Mire odaérsz, hogy befejezd az akciót, a lövés veszít az erejéből. Jude-dal is ez történt. Amikor edzőként látod fejlődni ezeket a játékosokat, észre kell venned és meg kell értened, hogy akkor lesz jobb egy játékosnak a befejezőképessége, jelen esetben Jude-nak, amikor fejlődik az izomzata. Amint elérte ezt a fajta fizikai erősödést, több gólt fog szerezni. Ráadásul már gyerekként is sok gólt lőtt, amikor a pálya mérete még kisebb.
Hol van számára a határ?
Nincs neki. Meglátjuk, hogyan alakul a jövője. Reméljük, hogy fantasztikus karrierje lesz Madridban és az angol válogatottal is.
Lát valamit, amiben még fejlődnie kell?
Jelenleg csakis a Real Madrid tudja megadni erre a helyes választ. Viszont azt tudom, hogy bármilyen kihívást is állítasz Jude elé, azt teljesíteni fogja. Mindig tanulni és fejlődni szeretne. Van benne egy olyasfajta alázat, ami miatt mindig fejlődni akar, állandóan figyel és fénysebességgel tanul. Azt gondolod edzőként, hogy elmagyarázol neki egy gyakorlatot szeptemberben, majd azt csak 3 hónap elteltével csiszolja tökéletesre, Jude esetében ez talán már a következő mérkőzésen is megtörténhet (nevet). Ez valami olyasmi, amit nem lehet tanítani.
Végezetül, emlékszik valamiféle vicces anekdotára Jude-dal kapcsolatban?
Van egy pár, nem tudom megszámolni ezeket (nevet). Emlékszem arra, amikor 14 éves volt, és a St. Georges Parkban rendeztek egy tornát, ahol Brazília és Franciaország ellen játszottunk. A játékosoknak este 10 órakor ágyban kellett lenniük, másnap edzeniük kellett, pár nap múlva pedig játszaniuk. Jude, Jamal Musialával osztozott egy szobán. Nagyszerű kapcsolatot ápoltak egymással, és imádtak fifázni. (nevet) Aznap este az aktuális edzőnk, aki felelt a játékosokért, végig sétált a folyosón, a szobájukból pedig nagy zaj hallatszódott. Mondta nekik, hogy fejezzék be, és még este fél 12-kor is csak a fifával játszottak. Ugyan nem csak ők, más játékosok is, a fél csapat. Végül is, még ha rosszak is voltak, versenyeztek és a szociális készségeiket gyakorolták, de addigra már ágyban kellett volna lenniük. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor ilyesmit csinált.
Ha ez a legnagyobb csínytevése, ez azért van, mert jó fiú.
(nevet) Igen, később sokat viccelődtünk ezen.
