Egytől egyig: Real Madrid – Real Sociedad (2-1)

Egytől egyig 23/24

A nemzetközi szünetet követően a királyiak a kék-fehér baszk alakulatot fogadták az új Bernabéu második meccsén a spanyol bajnokság 5. fordulójában. Mindkét csapat telis-tele válogatott játékosokkal, ráadásul két Bajnokok Ligája résztvevőről beszélünk. Sok a változó az egyenletben, lássuk az eredményt!

Csapatok teljesítménye

Real Madrid (olvasói pontszám: 7,15)

Real Madrid (olvasói pontszám: 7,15)
7 10 0 1
Mindenekelőtt szeretném kihangsúlyozni, hogy nem vártam sokat ettől a mérkőzéstől, hiszen a csapat híres a válogatott szünetet követő rendkívül rossz formáról. Az első 15 percben kikerekedett szemmel ültem a tévé előtt, többször feltéve a költői kérdést: „Ez mi a ****?”. Ahogy Ancelotti is említette, el kell kerülni ezeket a korai bekapott gólokat, mert az főleg a koncentráció hiányára fogható, a srácok nincsenek a pályán fejben a kezdősípszótól kezdve. Ezt bizonyítja Alaba részéről a hátul könnyűszerrel eladott labdája, mint Fran gólpassza az előző fordulóból a Getafe ellen. A hidegzuhany és a lesgól kissé felébresztette a csapatot, sorra jöttek a helyzetek, Joselu kapufáig is eljutott. A második játékrészre bevették a napi magnézium pezsgőtablettát az Urak és két gyors góllal megfordították a mérkőzést és beállították a végeredményt. Teljesen kifordított volt a két félidő, én is hasonlóan forgolódtam egy hangulatpoliphoz. Kíváncsian várom a szerdai Union Berlin elleni találkozót.

7/10
Szerkesztői pontszám

Real Sociedad (olvasói pontszám: 6,38)

Real Sociedad (olvasói pontszám: 6,38)
6 10 0 1
Szívósan kezdtek, két korai gólból az egyik a jegyzőkönyvbe is bekerült. Takefusa Kubo brillírozott, ahogyan azt egy ex madridi játékostól már megszokhattuk az idők alatt. A legtöbb esetben a fizikai párharcokat erőltették, több-kevesebb sikerrel (lásd: Oyarzabal-Rüdiger párharc). Kubo révén főleg a jobb oldalról érkeztek a betörések, viszont védelmi hibákból hozzájuk is jutott bőven, csak a habfehérek nem tudták gólra váltani azokat. Remiro a maga 6 védésével folyamatosan meccsben tartotta csapatát, de Hamari Traore is elképesztő mezőnymunkát végzett. A Bruno Fernandes hasonmásverseny harmadik helyezettje, Brais Méndez egyelőre nem fickándozik annyira, mint az előző idényben. Hatalmas kulcsembere a baszkoknak (de ezt köszönjük meg neki). Nagy érdeklődéssel fogom követni a BL menetelésüket.

6/10
Szerkesztői pontszám

Játékosok teljesítménye

MOTM: Federico Valverde (olvasói pontszám: 7,94)

9 10 0 1
Nehéz és fájó döntés, hiszen ti, az olvasók is Fran Garcíát pontoztátok a legjobbnak, de… míg Fran az első félidőben kegyetlenül harmatos teljesítményt nyújtott és a második félidőben virágzott ki, addig Fede az egész meccsen rózsa volt. Megszerezte az első gólját a szezonban, nem is akármilyet. Belsővel, ilyen erővel, kapufáról bevágódó labdával operálni egészen különleges. Távolról (Kroos mellett) a csapat legveszélyesebb játékosa évek óta, de ezek a lövések eddig rendre kifelé pattantak krátereket hagyva maguk mögött, de remélhetőleg ez innentől kezdve máshogy lesz. Sokat volt játékban, a védekező statisztikája kiemelkedik a mezőnyből. Mindenhol ott volt, nem tudták megállítani. Ez az a Fede, aki hazája válogatottját csapatkapitányként segíti, nem véletlenül…

9/10
Szerkesztői pontszám

Kepa Arrizabalaga (olvasói pontszám: 7,85)

8 10 0 1
Több szép védést is bemutatott és jól élt együtt a játékkal. Nagy szükség volt arra a kifutására, majd boxolására. A gólnál először bemutatott egy óriási hárítást, majd a kipattanót is kivédte és szerencsétlenül alá pattant a labda és csorgott a kapu irányába, de végül azt is majdnem elérte. Ő megtett mindent a gól elkerülése érdekében, szép jelenetsor volt. A távoli lövéseken rajta volt, de a legtöbb esetben nem kellett játékba avatkoznia. Így tovább, szükség van egy jó Kepára!

8/10
Szerkesztői pontszám

Dani Carvajal (olvasói pontszám: 7,72)

Dani Carvajal (olvasói pontszám: 7,72)
8 10 0 1
Külön érdekelt az ő teljesítménye, hiszen a két válogatott meccsét is végigjátszotta. Ennek ellenére robotolt, továbbra is tartja a jó formáját, pedig nyáron mindenki várt a helyére valakit, hiszen katasztrófa volt, amit meccsről meccsre nyújtott. Ez az új játékrendszer egyelőre kifejezetten fekszik neki. Védekezésben is jól helyt áll, de a támadásokban való részvételei az 5 évvel ezelőtti Danit idézik és jól láthatóan folyamatosan keresik is a társak, fontos részét képezi a játéknak. Többször a kapu előtt is feltűnik és lövéssel veszélyeztet. A rendszer jobbszélsője egy szélső nélküli formációban.

Toni Rüdiger (olvasói pontszám: 7,23)

Toni Rüdiger (olvasói pontszám: 7,23)
7 10 0 1
Rendszeresen letámadták, de többnyire jól oldotta meg a szituációkat. A fizikai párharcok az ő testfelépítésének kifejezetten kedvezőek, Oyarzabal szenvedett ellene. A levegőben minden párharcát megnyerte és volt 6 felszabadítása is. Ezúttal az indításai voltak kifejezetten pontatlanok, 7 kísérletből egy sem talált társat.

David Alaba (olvasói pontszám: 7,17)

David Alaba (olvasói pontszám: 7,17)
7 10 0 1
A találkozó első perceiben kihagyta a csapat első ordító helyzetét, pedig mennyivel könnyebben indult volna minden… Egy utolsó emberként eladott labdájára majdnem ráfázott a csapat, de erre már feljebb rávilágítottam. A maga 95%-os passzmutatójával a támadásépítés első embere volt és a hosszú labdáival kiegészítette kevésbé pontos német társát.

Fran García (olvasói pontszám: 8,33)

Fran García (olvasói pontszám: 8,33)
8 10 0 1
Hivatalosan őt választották a meccs emberének, de mint már említettem, az első félidőben nem rajta múlott, hogy nem nagyobb hátrányban ment a csapat pihenőre, sőt… Nem túlzás azt állítani, hogy Kubo azt csinált belőle, amit akart. A szünetben azonban valami megváltozott. Meghallgatta a kedvenc zenéjét egy cigi+kávé közben, vagy nem tudom, de egészen klasszis volt, amit nyújtott. Két tökéletes előkészítés és három labdaszerzés a kimeríthetetlen futóteljesítmény mellett. Parádé. Továbbra is vannak meggondolatlan megoldásai, de a második játékrészben azok is ültek. A kis japán levegőt sem kapott mellette, hengerelt a kasztíliai srác. Ezt a teljesítményt kell alapjáratba hozni!

Aurélien Tchouaméni (olvasói pontszám: 6,42)

5 10 0 1
A hazaiak leggyengébb teljesítményét mutatta be egy fenomenális válogatott szereplés után. Teljesen el volt tűnve, rendszeresen el volt csúszva helyezkedésben és folyamatosan későn vette fel az emberét. A passzokkal nem volt baj, csak az irányukkal. Nem vállalt semmit és mindössze egy párharcot nyert meg lecseréléséig. Ennél több kell.

5/10
Szerkesztői pontszám

Jude Bellingham (olvasói pontszám: 7,3)

Jude Bellingham (olvasói pontszám: 7,3)
7 10 0 1
Az angol csodabogár ezúttal nem szerzett gólt, viszont ismét nagyon közel járt hozzá. A csukafejesét Remiro szépen kitornázta, nagy védés volt, főleg hogy azzal a góllal lezárhattuk volna a mérkőzést. Igazi vezérként játszott, jól keverte-kavarta a játékot. Nem véletlen, hogy eddig a ligában ellene szabálytalankodtak a legtöbbet. Szabályosan nehezen lehet elvenni tőle a bogyót, akár 3-4 ember ellen is könnyűszerrel megtartja azt. Kiosztott két kulcspasszt és kilenc párharcából hetet megnyert. Kiemelkedő, csendes, imádom.

Toni Kroos (olvasói pontszám: 7,23)

Toni Kroos (olvasói pontszám: 7,23)
7 10 0 1
A mérnök úr ismét szolid teljesítményt tett le az asztalra. Szokásokhoz hűen szinte tökéletes passzráció, hát még ha beakad az a szabadrúgás a felsőbe. A közönség reakciója tökéletesen leírja a szituációt: „UHHH!”, majd tapsvihar. Ennyi fiatal mellett (horvát társával egyetemben) bőven kell a pályára mentornak és motornak egyaránt. Viszont öt párharcból csak egyet nyert meg és többször kicselezték, de ezt írjuk a játékstílusának rovására.

Joselu Mato (olvasói pontszám: 7,39)

Joselu Mato (olvasói pontszám: 7,39)
7 10 0 1
Alapvetően jól játszott, megtartotta a labdákat és kivette a részét a támadásépítésből. Az első félidőben egy majdnem üres kapus helyzetet a felső lécre pörgetett, de mentségére szóljon, hogy egy kissé mögé érkezett a labda egy nem egyszerű szituációval. Kijavította ezt a hibáját, hiszen később Fran beadását tűpontosan fejelte a jobb alsó sarokba, megszerezve vele a győztes találatot. A gólja után lecserélték, de pont megtette, amit megkövetelt tőle a spanyol haza.

Rodrygo Goes (olvasói pontszám: 6,24)

Rodrygo Goes (olvasói pontszám: 6,24)
6 10 0 1
Az ifjú brazil legalább annyira szenvedett, mint legutóbb a Getafe ellen. Érdekes, hiszen a válogatottban duplázott és egy gólpasszt is kiosztott. Egyelőre úgy néz ki, hogy neki fekszik a legkevésbé az új formáció, pedig azt hittem, hogy Vini lesz a fő áldozat. Sok gólt vár tőle mindenki a szurkolóktól kezdve egészen a vezetőségig, de nem igazán zörög az a bizonyos háló. Már pedig a haraszt nem fog zörögni, amíg nem fújja a szél… Frannal többször jól kombinált, de a kapu előtti kritikus szituációkban rendbe rosszul dönt, vagy ha éppen jó megoldást választ, akkor a kivitelezés sikerült elképesztően gyatrára. Próbálkozik, próbálkozik keményen, de ezidáig ez kevés. Egyetlen egy sikeres csele sem volt, de a bemozgásai és helyezkedései továbbra is élményszámba mennek.

Cserejátékosok

Eduardo Camavinga (olvasói pontszám: 6,56)

Eduardo Camavinga (olvasói pontszám: 6,56)
7 10 0 1
Tchouaméni helyére érkezett és energiát hozott a középpályára. Felvette a védelemtől a labdákat és jól tovább forgatta. Már a félidőben behoztam volna, hamarabb felpörgette volna a csapat játékát. Többet tett a játékhoz fél óra alatt, mint a társa egy óra leforgása alatt. Gyanítom, hogy szerdán kezdeni fog.

szerkesztői Pontszám

Brahim Díaz két labdaérintésből kialakított egy nagy helyzetet, de Modrić, Nacho és Lucas Vázquez sokat nem tett hozzá a játékhoz.

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti (olvasói pontszám: 7,14)

Carlo Ancelotti (olvasói pontszám: 7,14)
7 10 0 1
A félidőben felrázta a csapatot, de ezt Camavinga korábbi becserélésével fizikailag is megtehette volna. Megérdemelt győzelmet sajtolt ki a srácokból, de valamit sürgősen ki kell találnia a korai bekapott gólok elkerülése érdekében.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK