Ancelotti: Vini egy hét múlva visszatérhet

A Real Madrid olasz mestere az Union Berlin elleni győzelmet követően foglalta össze a látottakat. 

“Ezt a meccset ilyennek képzeltük el. Nehéz volt, irányítottunk, de az Union Berlin nagyon jól védekezett. Nem hagytak nekünk még kevés területet sem a vonalak között. Nagyon jól teljesítettünk a labdaeladásokat követően, valamint a rögzített szituációkban is. Hamarabb is betalálhattunk volna, de az utolsó pillanatokban szerzett gólok mindig létfontosságúak. Ennek a meznek a szelleme segít abban, hogy az utolsó pillanatig higgyünk. A csapat mindent beleadott a legvégéig.”

“Az volt a cél, hogy türelmesek maradjunk, és ez is történt. Ezeket a meccseket akár csapdának is nevezhetjük. Még mindig emlékszünk a Sheriff elleni találkozóra is. Ezeken a mérkőzéseken el kell kerülnünk az ellenfél kontráit. Rüdiger nagyon jól teljesített, de a védelem egésze is.”

“A szünetben változtattunk néhány dolgon. A második félidő jobban sikerült, mert az ellenfelünk kevesebb nyomást helyezett ránk, mint az elsőben. A szünet után az Union energiája némileg csökkent, így több területünk maradt a helyzetek kialakítására. Szerencsére ma fordításra nem volt szükségünk. Az Union nagyon erős a levegőben, valamint a második hullámban is, de jól teljesítettünk.”

“Bellingham minőségi játékos, és úgy tűnik, némileg szerencsés is. Ez a találat hasonló a Getafe ellenihez, de ehhez is oda kell érned, ott kell lenned. Okosabb, mint mások, amikor a kipattanókra kell érkezni. Neki van érzéke ehhez, ki tudja hozni a legtöbbet ezekből a szituációkból. Ami a célokat illeti, nem állítottunk fel számára semmilyen célt a lőtt gólok számát illetően.”

“Most is azt gondolom, amit a sorozat indulása előtt gondoltam. Versenyképes keretünk van, minden sorozatot figyelembe véve. Ha döntetlent játszottunk volna, az sem változtatna a véleményemen a keretet illetően: sok minőség rejlik ebben a csapatban.”

“Joselu nagyon jól teljesít, ma ismét betalálhatott volna. Sokat segít a csapatnak a tizenhatoson belül, ez egyértelmű. Most sokkal erősebbek vagyunk a levegőben, mint Joselu és Bellingham érkezése előtt. Eltalálta a kapufát a második félidőben, valamint két gólt is szerezhetett volna az első játékrészben.”

“Ezek a meccsek nehezek Rodrygo számára, hiszen ő akkor igazán erős, amikor nyílt játék van a pályán. Az elmúlt néhány meccsen mi irányítottunk, de szűk területeken. Ha nagyobb terület nyílik előtte, több helyzetet képes kialakítani. Ma egy kicsit kevésbé volt szerencsés, máskor gólokat szerzett volna.”

“Vini a világ egyik legjobb támadója, aki megteremti a különbséget. Jövő héten már visszatérhet.”

“Modrić és Kroos sokat adnak a játékhoz. Jó dolog, ha jó középpályásaid vannak. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy középpályásunk zsinórban négy vagy öt meccsen a padon kezdjen. Mindenki képes hozzátenni a magáét a játékhoz, függetlenül attól, hogy kezdenek-e, vagy csereként lépnek pályára. Nem egyszerű egy játékos számára, ha nem kezdhet, de azt sem olyan nehéz megérteni, hogy akkor is alkothat maradandót, ha a második félidőben érkezik, amikor az ellenfél már fárad.”

“Nem segít, ha esélyesként kiáltanak ki minket. Harcolnunk kell minden egyes meccsen. Jobb, ha ezekkel a dolgokkal foglalkozunk.”

“Brahim az egyik legtöbbet padozó játékosunk az idény jelenlegi szakaszában, de akármikor lép pályára, mindig képes új színt adni. Az a tervünk, hogy több lehetőséget biztosítunk számára.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Bellingham: Keserédes ez a győzelem

Az angol középpályás szavai a győzelmet követően “Nagyon elégedett vagyok a reakciónkkal, a teljesítményünkkel és az eredménnyel is…