Ancelotti: Brahimban óriási potenciál rejlik

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)

Az olasz mester szavai a Las Palmas elleni győzelmet követően. 

“Kicsit aggódok a második félidő vége miatt, ugyanis hagytuk, hogy a ritmusunk negatív irányba változzon, onnantól kezdve pedig nem mi irányítottunk. Túlságosan mélyen védekeztünk, intenzitás nélkül. Megpróbáltunk erősen kezdeni, hogy elkerüljük a problémákat, a labdát nagyon jól szereztük vissza az ellenféltől. Az első félidőben mindössze annyi hiányosságunk volt, hogy nem voltunk elég pontosak a kapu előtt. A második játékrészben viszont az intenzitás hiányzott. Ez az idény azon szakasza, amikor sok csapat szenved az intenzitás hiánya miatt, hiszen elkezd beütni a fáradtság a játékosoknál.”

“A hosszabb átadások lehetőséget jelentenek a fal feltörésére, valamint a kapuhoz való közelebb kerülésre. Ez egy olyan opció, amivel élnünk kell. Nem vagyok nagyon nagy híve a labdabirtoklásnak, sokkal inkább kedvelem a gólokat. Mindig van helye a fejlődésnek. Időközönként nagyon jól kapcsolódtunk és működtünk együtt a pályán. Az edző dolga ennek a megoldása. A fókusz ezúttal a nyomásgyakorláson volt, valamint azon, hogy az első húsz percben mindent adjunk bele. Ebben a tekintetben elmondhatjuk, hogy a támadók nem voltak elég élesek a befejezéseknél az első játékrészben.”

“Brahim és Joselu is hozzáadott a csapat játékához. Kicsit lehettek volna pontosabbak az első félidőben, de képesek voltunk veszélyt teremteni, köszönhetően az ő passzaiknak is. Amikor egy kevesebbet játszó játékos megkapja a lehetőséget és jól játszik, akkor mindig nagyon boldogok vagyunk, hiszen ez azt jelenti, hogy keményen dolgozik és motivált is.”

“Brahim a támadósor bármelyik pontján képes játszani. Ha 10-esként játszik, akkor többet kell védekeznie, ez pedig nem igazán fekszik az ő stílusának. Ha támadóként játszik, remekül mozog a labdával, óriási minőség rejlik benne. Egy jól záró, keményen védekező csapat ellen megvan benne a képesség ahhoz, hogy szűk területeken is át tudja játszani magát, ez pedig segít nekünk. Óriási tehetsége van a szűk területeken való játékhoz.”

“Mendy visszatért, Carvajal pedig bevethető lesz a következő meccsen. Rüdiger érzett némi fájdalmat, de úgy véljük, bevethető lesz a következő meccsen. Alabának szintén van problémája, nem valószínű, hogy vasárnap pályára fog lépni. Meglátjuk, hogy Nacho és Rüdiger hogyan teljesítenek majd. Marvel és Carillo a mi akadémiánkról érkeztek, a felnőttekkel is edzettek, nagyszerű játékosok.”

“Modrić és Bellingham fáradtak voltak, így pihentettem őket, hogy elkerüljük az esetleges gondokat. A játékosok tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos a rotáció. Igyekszem megfelelően forgatni a keretet, ezt a lehető legjobban kell alkalmaznunk a következő meccseken. Ez nem is változik a következő válogatott szünetig, mivel a játékosok fáradtsága nagy jelentősséggel bír és nagyon sok a sérülés ebben az időszakban. Ez a szezon egy olyan periódusa, amikor nehéz 100 százalékon teljesíteni.”

“Vini beszállt a játékba, majd igazi éhségről és motivációról tett tanúbizonyságot. Gólt akart szerezni és segíteni a csapatnak. Természetes, hogy még gond van a pontosságával, hiszen egy hónapot hagyott ki, de teljese felépült és felépítheti a játékát is. Készen áll a vasárnapi meccsre, a kezdőcsapat tagja lesz.”

“Minden támadó keresztülmegy olyan időszakokon, mint most Rodrygo. Amikor nem találsz be, az izgalom és idegesség egyre inkább eluralkodik rajtad. Ez történik jelenleg vele is, ezért segítenünk kell neki az önbizalma felépítésében. Nem talált be, de egy nagyszerű gólpasszt adott Joselunak. Úgy gondolom, eleget tett, de a gólok nagyon fontosak számára, és jönni is fognak, amint nem foglalkozik túlságosan sokat a góllövés gondolatával. Folytatnia kell a kemény munkát, és gólokat is fog szerezni, köszönhetően a tehetségének.”

“Arda sérülése pusztán balszerencse. A tegnapi edzést jól fejezte be, még gólt is lőtt. Azt követően viszont problémákat érzett, és enyhe sérülést állapítottak meg nála. A játékos szomorú, hiszen végre azt érezte, hogy jó formában van. Még egy kicsit várnunk kell a bemutatkozására. Ez csak egy kisebb probléma, de ugyanakkor azt is jelenti, hogy ennek következtében ma nem kaphatott játékperceket, pedig ez volt az eredeti terv.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük