Carvajal: A játékom legjobb pillanatait élvezhetem jelenleg

A játékosok közül Carvajal és Kepa nyilatkoztak a Sevilla elleni meccs után. 

Carvajal

“Azért jöttünk, hogy győzzünk, a helyzeteink meg is voltak, de a meccs bizonyos szakaszaiban szenvedtünk. A kapott gól után még nehezebbé vált a dolgunk, de sikerült egyenlíteni és megszerezni az egy pontot.”

“A csapat nagyon keményen harcolt. Hiányzott a játékunkból a folytonosság, de a helyzeteink megvoltak. Három nap múlva egy újabb meccs vár ránk, most itt a pihenés ideje.”

“Ebben az idényben megbeszéltük az edzői stábbal, hogy én is felmegyek a szögleteknél az ellenfél kapuja elé. Szeretek ott lenni, készen állni a kipattanókra. Láttam, hogy a labda felém közeledik, jól időzítettem, jókor ugrottam, most pedig örülök, hogy ponthoz segíthettem a csapatomat.”

“Nagyon jól érzem magam erőnlétileg, jelenleg a játékom legjobb pillanatait élvezem. Remélem, hogy ez így is marad még nagyon hosszú ideig.”

“A futball világa gyászolja Sir Bobby Charltont. Szeretném kifejezni együttérzésem a családja és barátai felé.”

Kepa

“Kiélezett párharc volt. A második félidőben pontosan úgy játszottunk, ahogy ők szerették volna, nem pedig úgy, ahogy mi elképzeltük. Az első játékrészben mi kontrolláltuk a meccset, de ezt követően kicsúszott a kezünkből az irányítás. Volt néhány belépő, amit büntettek, míg néhányat nem. Ez megtörte a meccset, aztán csatatérré változott a pálya. Sajnáljuk, hogy nem sikerült megszerezni a három pontot.”

“Javulnunk kell, hiszen hátrányból nehéz visszajönni. Egységesnek kell maradnunk, pozitívan kell megélni ezt a döntetlent és így nekimenni a következő mérkőzésnek.”

“Tudtuk, hogy Sergio Ramos veszélyes a levegőben, elemeztük a hét folyamán a fejeseit, a védésemnek köszönhetően nem sikerült betalálnia.”

“Most a Bajnokok Ligája vár ránk. Jó lehetőség ez arra, hogy visszatérjünk a győztes útra és az első helyre. Egy nagyon nehéz meccsen kell a legjobbunkat nyújtsuk Bragában. Aztán szombaton El Clásico, egy olyan meccs, amin mindannyian játszani akarunk. A lehető legnagyobb magabiztossággal akarunk nekivágni.”

“Csak nemrég értesültem Sir Bobby Charltonról. Szomorú hír, együttérzésemet küldöm a családjának. Ő egy legenda, különösképp az országában. Ha valaki birtokolja a ‘Sir’ titulust, akkor egyértelművé válik, hogy mennyire fontos személyiség.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Xavi
Tovább

Xavi: Győzelmet érdemeltünk volna

A Barcelona vezetőedzőjének nyilatkozata a Real Madrid elleni vereséget követően. „Mindenki láthatta, hogy mi történt. Nyugodtan megbüntethetnek. Ott…