Ancelotti: Luka egy futball legenda, aki egyben a Real Madrid legendája is

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)

Az olasz szakvezető nyilatkozata a csütörtök esti, bajnoki összecsapást megelőzően.

A mérkőzés

„Egy kulcsfontosságú mérkőzés előtt állunk, amely nagyon nehéz, és megterhelő lesz a számunkra. A csapat jól teljesít, és remélhetőleg megfelelő teljesítményt fogunk tudni nyújtani, figyelembe véve a nehézségeket.”

„Minden egyes mérkőzésen nekünk kell megszereznünk a vezetést. Volt, hogy mi szereztük meg az első találatot, volt, hogy hátrányból kellett felállnunk. Amikor fordítani tudunk, az azért van, mert megvan a minőség a csapatban, és mindenki, aki pályára lép, hozzáadja a saját maga részét.”

Getafe

„A Getafe egy masszív együttes, kiválóan futballoznak és erősek az 1 az 1 elleni párharcokban. Szívós találkozó lesz, amely mellesleg létfontosságú a bajnokság és a szezon kimenetelének szempontjából.”

„Jól szervezettek, szép futballt játszanak, olyan minőségi labdarúgókkal, mint Mayoral, aki 14 gólt szerzett eddig. Kötetlenül mozognak a pályán, erősek a párharcokban, kemények és agresszívek, hátul pedig rendkívül szervezettek. Kedvelem, ahogy futballoznak, és gratulálnom kell Bordalás barátomnak, hiszen fantasztikus munkát végez.”

José Bordalás, a Getafe vezetőedzője

„Amikor csapat nélkül volt Bordalás, meglátogatott minket és időt töltöttünk együtt, hasonló az elképzelésünk a futballról, beszélgettünk erről. Több barátom is van, akik edzőként dolgoznak, és nagyon kedvelem őt.”

5 cserelehetőség

„A szabály megváltozott. Régebben 3 állt rendelkezésre, most pedig 5. Ez kulcsfontosságú, amikor a mérkőzés irányításáról van szó. Úgy gondolom, hogy lehetőséged van arra, hogy a mérkőzések közben megváltoztasd azoknak a dinamikáját, hiszen 5 csere már soknak számít. Ez minden csapat számára adott. 5 csere rengeteget változtat egy csapat karakterén egy találkozó közben.”

Luka Modrić

„Luka egy futball legenda, aki egyben a Real Madrid legendája is. Rajta múlik, hogy milyen döntést hoz a következő szezonra vonatkozóan. A legutóbbi találkozó során elmondtam, amit gondoltam.”

„Modrićot nem küldtem el melegíteni, hiszen rendelkezésrem állt egy olyan fiatal játékos, mint Arda, aki ha nem lép pályára, nem fog történni semmi. Lukával azonban nem tehetem ezt meg. 5 Bajnokok Ligáját nyert, és ő a klub legendája. Amikor biztos vagyok benne, hogy pályára küldöm, akkor melegíteni fog. Ezt ő maga is tudja.”

Kapusposzt

„Ma még nem tudom megmondani, hogy ki fog kezdeni.”

Vinícius Jr.

„Ugyanolyan szintet képvisel az edzéseken is, mint a meccseken. A legjobb formáját nyújtja, fizikailag is megfelelő állapotban van. Sok gólt szerez, nagyon veszélyes és mindig kiveszi a részét a támadásokból. Akkor is próbálkozik, amikor nem kéne, de ez az erőssége. Megpróbálja kifárasztani az ellenfeleit.”

Nyomás a Real Madrid kispadján

„A legnagyobb nyomást akkor éreztem, amikor edzősködni kezdtem, az olasz másodosztályban. Nehezen tudtam kezelni a stresszt. Akkoriban, 1996-ban azt mondtam a segédedzőmnek, hogy 2000-ig sem fogom kibírni. Most 2024-et írunk, és az ember hozzászokik a nyomáshoz, ami egyben biztosítja is azt, hogy minél jobban végezhesse a munkáját.”

Arda Güler

„Arda napról napra jobban teljesít. Kezd hozzászokni a ritmushoz a több hónapos sérülését követően. Fizikailag most már megfelelő állapotban van. Kapni fog játékperceket, de türelmesnek kell lennünk vele. Megértem, hogy nagy nyomás helyezedik rá, és megértem, hogy egész Törökország szeretné látni Gülert a Real Madridban játszani. Még csak 18 esztendős, lesz rá lehetősége, hogy itt futballozhasson.”

Xavi döntése

„Nem akarom, hogy összehasonlítások történjenek. Rendkívül tisztelem azt a döntést, amit Xavi meghozott, ahogy a kollégáimat is. Magasak az elvárások a munkánkkal szemben. Ki kell nyilvánítanunk a tiszteletünket szavakkal, döntésekkel és gondolatokkal. Ezt javaslom Xavinak és a többi edzőtársamnak is.”

Megérti Xavi döntését?

„Abszolút. Ahogy mondtam, nem szeretnék összehasonlításokat tenni. Tiszteletben tartom a gondolatait és a döntését.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Real Madrid a LaLiga bajnoka
Tovább

Íme a 2024/2025-ös bajnoki menetrend

Hivatalossá vált a Real Madrid bajnoki menetrendje, már ami a hétvégéket és a hétközi fordulókat, illetve az ellenfeleket…