Ancelotti: Bellingham játéka Zidane-ra emlékeztet

Ancelotti
Ancelotti (forrás: realmadrid.com)

A mester szavai a Girona legyőzését követően. 

“Ez volt az eddigi legjobb teljesítményünk. Nagyon összetett munka volt minden szempontból: védekezésben és támadásban is. Szerényen közelítettük meg a meccset, figyelembe véve a sérülések okozta problémákat is, de ez a krízis csak extra motivációt adott a csapatnak a védekezést illetően. Ennek a csapatnak az a legnagyobb erőssége, hogy ilyen körülmények között is ilyen elhivatottan és ilyen hozzáállással tudják belevetni magukat a mérkőzésbe. A minőség a legfontosabb dolog, de ha mindezt elhivatottsággal és ilyen hozzáállással tudod kombinálni, akkor a legmagasabb szinten tudsz játszani.”

“Nagy dolog ez a győzelem a bajnoki címért folytatott harcban, hiszen a Girona eddig nem veszített még mérkőzést idegenben. A tervünk meglehetősen egyszerű volt: magas presszing az ellenfél térfelén, egy az egy elleni párharcok, amikor a Gironánál a labda, valamint türelem a saját térfelünkön az egység megtartásával. A Girona nagyon jól használja a szélső védőit, de sikerült gondokat okoznunk nekik Vini Jr. És Rodrygo révén.”

“Nehéz úgy futkározni, ha nincs nálad a labda. Ez a csapat nagyon sokra képes, amikor birtokolja a labdát, de néha szenvedsz, amikor áldozatokat kell hozni a labda nélküli játékban. Ma azonban mindenki áldozatokat hozott, még Vini Jr., Bellingham és Rodrygois, akik ezen felül megteremtették a különbséget.”

“Csekély előnyünk van a bajnokságban, de jó a helyzetünk. Eddig nagyszerű munkát végeztünk, de kezdődik a Bajnokok Ligája is, így továbbra is a megfelelő hozzáállással kell küzdenünk.”

“Bellingham bokája megsérült, holnap vizsgálatoknak vetik alá. Remélem, hogy kedden bevethető lesz. Voltak azonban már olyan meccseink, amiken nem játszott, helyette Brahim vagy Joselu léptek pályára. Így is rekordokat döntögetünk a sérülések tekintetében, ma mind a négy középhátvédünk sérült.”

“Vannak Bellingham játékában olyan elemek, amelyek Zidane-ra emlékeztetnek, például a kivételes labdakezelése. Zidane talán még jobb volt technikailag, de Bellingham emellett kivételesen érkezik a büntetőterületen belülre. Csak néhány játékos képes ilyen mozgásra az egész világon.”

“Vini első osztályú teljesítményt nyújtott. Amikor így játszik, akkor a világ legjobbja. Bellingham a második, Rodrygo a harmadik, Kroos a negyedik, Camavinga, Valverde…. Ma könnyű volt a Real Madrid kispadján ülni.”

“Az Atlético ellen két olyan középhátvédünk volt, akik nem kivételesen magasak, így szükségem volt egy védekező középpályásra, aki besegít a rögzített szituációknál. Ma Tchouaméni játszott hátvédként, így nem volt szükség magasabb védekező középpályásra, Camavinga pedig hatékonyabban tudott középső középpályásként játszani.”

“Rüdiger a Getafe ellen kapott egy rúgást. Tegnap mindent bevetett, hogy játszhasson, de az irányváltásoknál még szenvedett. Kedden sem fog játszani, de Nacho már visszatér. Remélem, Rüdiger is hamarosan bevethető lesz.”

“Nem szükséges Carvajalt irányítani ezen a poszton sem. Tchouaméni jobban érzi magát a jobb oldalon, ezért játszott a balon Carvajal a középső védők közül. Úgy tűnt, mintha már 400 meccs lenne a háta mögött ezen a poszton. Egyszerűen semmit sem taníthat neki az ember, mindent tud.”

“Az akadémia játékosai közül is sokan sérültek. Marcel hosszabb időre kidőlt, Carillo összeszedett egy rúgást. Ezért neveztük Jacobót, az U19-es csapat játékosát, aki nagy jövő előtt áll. Azonban mielőtt lehetőséget adok nekik, körül kell néznem a saját csapatomban is. Vészhelyzet esetén Tchouaméni használható a védelemben, hiszen erős a fejpárbajokban és taktikailag is nagyon okos.”

“Megteszek mindent, ami tőlem telik, megpróbálom kihozni a legjobbat a keretből. Ez a csapat hihetetlenül motiváltan tart, nagyszerű érzés itt lenni, mindenkit tisztelek ebből a keretből. Mindig a játékosok jelentik a kulcstényezőt, hiszen ha minőség van a kezedben, az a dolgod, hogy ezt át is ültesd a gyakorlatba.”

“Örömmel tölt el, hogy visszatérünk a Bajnokok Ligájába, ráadásul vezetjük a bajnokságot is, a sérülések okozta nehézségek ellenére. Nagy izgalommal várjuk a keddi meccset, de óvatosnak kell lennünk az ellenfelünkkel szemben. Minden meccsre úgy kell készülnünk, mint a maira.”

“Az ittlévő srácok a legjobbak. Mbappé egy másik csapat játékosa.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK