Ancelotti: Ez volt Lunin eddigi legjobb meccse

Carlo Ancelotti
kép: realmadrid.com

Így értékelte a Lipcse elleni 1-0-ás győzelmet az olasz mester.

A mérkőzés

“A keret minden tagjának fantasztikus a hozzáállása, az elkötelezettsége és a futballtudása. Lenyűgözött, ahogyan védekeztünk egy olyan csapat ellen, aki mindig megnehezíti  hazai pályán az ellenfele dolgát. Igaz, hogy rúghattunk volna még gólt, de könnyedén kaphattunk is volna. Ez egy apró előny, de a Bernabéuban mindent ki kell hoznunk ebből. Ez viszont csak úgy fog működni, ha a maihoz hasonló hozzáállását mutatja a csapat.”

“A Lipcse nagyon jól szervezett csapat, veszélyesek a támadásai, hiszen a szélsőik sokat mozognak be középre, míg elöl két különböző stílusú, de remek csatárjuk van. Mindig örömteli kapott gól nélkül lehozni egy ilyen meccset, ez azt mutatja, hogy jó munkát végeztünk. Az első félidőben szenvedtünk, mert nem váltottunk át megfelelően a szélsőikre, de később aztán sikerült ezt is orvosolnunk.”

A csapat fizikai állapota

“Minden jó formában van. Ez a mai egy elég kemény teszt volt, mert a Lipcse nagy intenzitással futballozik. Szinte az egész meccs során a saját térfelünkre visszahúzódva játszottunk, mert el akartuk kerülni, hogy könnyedén sikerüljön nekik védekezésből támadásban való átmenet.”

Brahim Díaz

“A Milanban töltött évei után sokkal erősebb, bátrabb, meggyőzőbb a játéka és karaktere is megváltozott. Nem játszott sokat a szezon elején, de amikor megkapta a lehetőséget, akkor mindig élt vele. Most pedig tele van önbizalommal. A gólja lenyűgöző volt, és természetesen ez a legemlékezetesebb mozzanata, de emellett nagyon keményen dolgozott a csapatért egész meccsen. Egy kemény, hajtós meccs volt, de a csapat az utolsó sípszóig koncentrált.”

“Az volt az első gondolatom, amikor megkapta a labdát, hogy nem szeretném, ha elveszítené. És nem is veszítette el. Korábban is remekelt, amikor Jude helyén kapott lehetőséget. Nem szerettem volna megváltoztatni a rendszert, és azt akartam, hogy Vini és Rodrygo a szélekre kihúzódva játszanak. Brahim kapott egy rúgást a bokájára, illetve a vádliját fájlalta, a következő napokban kiderül, mennyire súlyos a sérülése.”

Lunin teljesítménye

“Nagyszerűen védett. Jó ideje hatalmas önbizalommal és motiváltan áll a kapuban. A folyamatos játék segít neki ebben, ma pedig lenyűgöző volt minden téren. Szerintem ez volt a legjobb meccse, amióta ismerem őt.”

A Bajnokok Ligája megnyerése

“Meg akarjuk nyerni a BL-t, de tudjuk, hogy milyen nehéz versenysorozat ez, sok-sok csapatot kel legyőzni. Ehhez azt kell tennünk, amit ma: hozni a legjobbunkat.”

Tchouaméni a védelem közepén

“Érti, hogy miért játszik ott, erre van most szüksége a csapatnak. Hihetetlenül jól végzi a dolgát ezen a poszton is, mintha egész életében ott játszott volna. Nagyon intelligens játékos, jól helyezkedik, erős a párharcokban és a levegőben is. Mondtam neki, hogy ez vészhelyzet, de örömmel fogadta el ezt a kihívást.”

“Minden játékos remek hozzáállással segít, hogy megoldjuk a védelemben kialakult krízist. Tchouaméni, Nacho, Carvajal, a középpályán Valverde és Camavinga, akik szintén remek munkát végeznek, vagy épp a szélsők, akiknek vissza kell zárniuk a csapatért. Egy csapat vagyunk, melyben mindenki a másikért játszik, miközben minden játékos elképesztő kvalitással rendelkezik. Mindig nagyszerű dolgok születnek abból, ha az elkötelezettség és a minőség találkozik.”

A Lipcse meg nem adott gólja

“Erről a játékvezetőt kérdezzétek, de úgy gondolom, hogy a lesen lévő játékos feltartotta és meg is lökte Lunint.”

Vini sárga lapja

“Azért kapta, mert nem állt megfelelő távolságra a szögletnél. Egy kicsit azért is csinálta, hogy húzza az időt. Nem fogok emiatt panaszkodni.”

Vita Marco Rose-val

“Bocsánatot kért a meccs végén. Nem rúgták ki a labdát, amikor mi megálltunk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK