Egytől egyig: RB Leipzig – Real Madrid (0:1)

EEEE2024 Egytől egyig 23/24

A Real Madrid Lipcsében győzelemmel kezdte a 2023/24-es Bajnokok Ligája kiírás kieséses szakaszát, de ez korántsem volt sétagalopp. Lássuk az értékelést!

Real Madrid (OP: 7)

Az első félidőt talán minden habfehér szurkoló legszívesebben elfelejtené, hiszen a csapat az öltözőben maradt. A rutinosabb játékosok is hajmeresztő hibákat vétettek, eladott labdák, rossz és pontatlan passzok tömkelege, labdavesztések. Véleményem szerint a csapat az idény leggyengébb 45 percét produkálta.

A második játékrészre azonban Brahim megunta a szöszmötölést, briliáns szólót követően tekerte a labdát a hosszú felsőbe. Innentől kezdve a németeknek ennél is jobban ki kellett nyílniuk, sokkal több terület nyílt mögöttük, mint korábban, viszont nem sikerült bepofozni a megnyugtató második találatot. A visszavágón nem várok meglepetést a Bernabéuban.

7/10
Szerkesztői pontszám

RB Leipzig (OP: 6,7)

Sesko révén már a második percben ráijesztettek a vendégekre, de a gólt les miatt érvénytelenítették. Nem a gólszerző helyezkedett rosszul, hanem az a csapattársa idézte elő a leshelyzetet, aki Lunint akadályozta, illetve meg is lökte. A komoly presszinget szinte az egész mérkőzésen fenntartották, többször hibára kényszerítve a madridiakat. A hazaiak két magyar játékosa jól szerepelt, főleg Willi Orbánnak voltak fontos közbelépései. Végül (érvényes) szerzett gól nélkül zárták a találkozót.

7/10
Szerkesztői pontszám

MECCSEMBERE – Andriy Lunin (OP: 9,4)

Fantasztikus teljesítmény a fiatal ukrán hálóőrtől. 9 védést mutatott be, ezzel a BL-ben egalizálta Courtois, Liverpool elleni döntős szereplését. A statisztikák szerint 2,44 góltól védte meg csapatát. A beadásokkal végre nem gyűlt meg a baja és a játékkal is jól élt együtt. Tökéletes meccset hozott.

10/10
Szerkesztői pontszám
Andriy Lunin
kép: realmadrid.com

Dani Carvajal (OP: 6,8)

Egy szót sem szólhatott volna, ha már az első játékrészben kisárgázzák. Sok buta, felesleges párharcba, kakaskodásba és szópárbajba ment bele. Megmondom őszintén, én vártam a lecserélését. Miután megkapta a megérdemelt lapját, sokkal nyugodtabban és szervezettebben játszott.

6/10
Szerkesztői pontszám

Aurélien Tchouaméni (OP: 8)

A csapat továbbra sem szenvedett vereséget, ha a kezdőcsapatban kapott helyet (mindössze egy döntetlen csúszott be a számtalan győzelem mellé). Lassan el kell gondolkodni azon, hogy ő most belső védő vagy középpályás? A labdakihozatalokból jól vette ki a részét és többször is utolsó emberként mentett nagyot.

8/10
Szerkesztői pontszám

Nacho (OP: 6,3)

Az első 20-30 percben az volt az érzésem, hogy ő a többieknél is inkább az öltözőben maradt, de aztán később sikerült feljavulnia. 38/39-es passzmutató és jól zárta a sávokat. Az utóbbi meccsekhez képest ez egy egész jó teljesítmény volt a spanyoltól.

7/10
Szerkesztői pontszám

Ferland Mendy (OP: 6,8)

A barcelonai szupertehetség Dani Olmót szó nélkül levette a pályáról, egyszer sem tudtak elmenni mellette. A kispasszos játékban jól vett részt Camavingával és rendre kihozta a labdát a sűrűből. Több sikeres cselt is bemutatott, valamint kiosztott egy gólpasszt.

7/10
Szerkesztői pontszám
Fede Valverde
kép: realmadrid.com

Fede Valverde (OP: 7,5)

Hihetetlen az a meló, amit meccsről meccsre fáradhatatlanul letesz az asztalra. Felfoghatatlan. Ezúttal kissé pontatlan volt, csak 77%-kal passzolt, cserébe több defenzív közbelépése volt, mint például Nachónak. Az utóbbi időben feltűnt, hogy sokat fejlődött fejben, többször nagyon okos és higgadt megoldásokat választ.

7/10
Szerkesztői pontszám

Toni Kroos (OP: 7,7)

Az első félidőben több olyan eladott labdája volt, hogy csak néztem tágra nyílt szemekkel. Nem ezt szoktuk meg tőle. Végül az öltözőben rendezte a sorokat és egy tökéletes második játékrészt mutatott be a lipcsei közönségnek, akik jól hallhatóan kevésbé szimpatizálnak vele.

Egész karrierje során talán először láttam idegesnek, annál a bizonyos Brahim sérülést követően, amiből Haidara támadást kezdeményezett. Mondjuk a mali játékos vigyorgó reakciójánál csak a „mélyen tisztelt” kommentátor úr volt bicskanyitogatóbb…

7/10
Szerkesztői pontszám
Eduardo Camavinga
kép: realmadrid.com

Eduardo Camavinga (OP: 7,8)

A középpálya legjobbja volt az este. Nem volt olyan esemény, ahova ne ért volna oda, ne tudjon belepiszkálni a labdába. Ráadásul a kontratámadások döntő többségében nem csak tőle indult a labda, de volt, hogy ő vezette azt fel 40-50 méteren keresztül. A passzai is nagyon ültek, valamint 10 párharcból 7-et megnyert.

8/10
Szerkesztői pontszám

Brahim Díaz (OP: 8,6)

Bellingham bokasérülése miatt újra a kezdőben kapott helyet és újfent bizonyított. A gyönyörű egyéni villanásáig (ami végül győztes gól lett) csendesebb szereplője volt a fehér balettnek, de utána lehetetlenség volt elvenni tőle a labdát. Úgy forgatta a lipcseiek baloldalát, hogy arra mindenki felkapta a fejét. Egy kincs ez a kis málagai. Remélhetőleg a sérülése nem komoly és hamarosan újra láthatjuk brillírozni.

9/10
Szerkesztői pontszám
Brahim Díaz
kép: realmadrid.com

Vini Jr. (OP: 6,8)

A meccs elején ő sem találta magát, de a szünet után feljavult. Három kulcspasszt is kiosztott és csak hárman tudták elvenni tőle a labdát, azt is mindössze háromszor. Sokszor nyugodt maradt és inkább passzolt, minthogy belefusson az emberébe, ami lássuk be, gyakran megtörtént már. Nagy kár azért a kapufáért, nagy valószínűséggel a forduló gólját szerezhette volna.

7/10
Szerkesztői pontszám

Rodrygo (OP: 6)

Kevésbé volt aktív, mint honfitársa. Vini tálalása után nem találta el a kaput ígéretes helyzetből, pedig azzal a lövéssel lezárhatta volna a mérkőzést. Cseréje indokolt volt, de későinek éreztem.

6/10
Szerkesztői pontszám

Cserejátékosok

Lucas Vázquez és Joselu Mato nem változtatta meg döntően a meccs képét és kimenetelét.


Carlo Ancelotti (OP: 7,3)

A csapat kegyetlenül szenvedett az első 20 percben. A legerősebb kezdőt küldte pályára, a szünetben rendet rakott a fejekben és egy teljesen kiegyensúlyozottabb Real Madridot láthattunk. Brahim sérülésekor reménykedtem egy posztra cserében, tehát hogy Arda Güler érkezik a pályára egy eredmény után futó, kinyílt ellenfél ellen, de a mester a stabilitást választotta. Folytatást vasárnap a Rayo vendégeként!

7/10
Szerkesztői pontszám
Forrás: penamadridissta.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK