A LaLiga 25. játéknapján a királyiak egy szintúgy madridi együtteshez látogattak, név szerint a Rayo Vallecano gárdája látta őket vendégül a Vallecasban. Kora délutáni összecsapáshoz hűen nem volt egy nagy iramú mérkőzés, viszont az értékelés nem maradhat el. Lássuk tehát a pontszámokat, szigorúan szubjektív keretek között!
Real Madrid (olvasói pontszám: 4,3)
Rögtön a meccs elején előnybe került a vendég együttes, és egészen Camavinga szerencsétlen mozdulatáig azt éreztem, hogy a csapat kedve szerint alakul a játék. Ezek után azonban fordult a kocka, az első félidő második fele a Rayóról szólt. A második játékrészre sem sikerült felpörögni, a cserék sem tudták megváltoztatni a mérkőzés alakulását.
Azok után, hogy a múlt héten a gárda kiütötte a Gironát, ez finoman szólva is egy visszafogott produkcióra sikeredett. A megszerzett előny könnyen 3 pontosra csökkenhet, már amennyiban a Girona hétfő este legyőzi baszk ellenfelét. Ettől függetlenül ne legyenek kétségeink, tudjuk jól, hogy a csapat pontosan az ilyen találkozókon szokott pontokat hullajtani, mindig pedig nem lehet nyerni.

Rayo Vallecano (olvasói pontszám: 5,5)
Az igazság az, hogy a Rayo közel sem fut egy jó szezont, és akkor még lehet enyhén fogalmaztam, de számukra ez az összecsapás tökéletesen alakult. A büntetőt kihasználva megérkeztek a meccsbe, és ugyan óriási lehetőségeik nem adódtak, de 1-2 vendég bakinál ha élesebbek, könnyen okozhattak volna nagyobb fejtörést is a listavezetőnek. Figyelembe véve, hogy a forduló előtt a Rayo 14. helyet foglalta el a tabellán, ez egy önbizalomnövelő eredmény lehet őket nézve.
MECCSEMBERE – Fede Valverde (olvasói pontszám: 6,3)
Nehéz egy ilyen találkozón MVP-t választanom, de a mérkőzésbe fektetett munkája és az asszisztja miatt nálam az uruguayi a madridiak legjobbja. Az első félidőben abszolút kiemelkedett Joseluval egyetemben, és egy Valverde rakétának is majdnem szemtanúi lehettünk, viszont kapáslövése csak a kapufán csattant. Egyedül Nacho ért nála többször labdába, emellett a második legtöbb (69) passz is hozzá fűződik.

Andriy Lunin (olvasói pontszám: 6,9)
A Leipzig elleni BL találkozóhoz képest jóval kevesebb dolga akadt, már ami a védéseket illeti, lábbal annál inkább kellett ügyesnek lennie. Utóbbival azért néha meggyűlt a baja, a meccs elején össze is hozott egy meleg helyzetet, az más kérdés, hogy utána kontrából vezetést szerzett a királyi gárda. A büntetőnél nagyon nagy extrát kellett volna hoznia ahhoz, hogy megtartsa csapata előnyét, egyébként pedig panasz nem lehet rá.
Lucas Vázquez (olvasói pontszám: 5,2)
Espinóval és Garcíával meggyűlt a baja, nem éreztem olyan stabilnak, mint az elmúlt találkozók alkalmával. Támadásban elővette a jó öreg Zidane alatt megszokott figurát, tömérdek beadás, sajnos kevés sikerrel. Kapott egy rúgást, ezek után váltotta Carvajal, bár lehet jobban járunk, ha így is pályán marad.
Aurélien Tchouaméni (olvasói pontszám: 5)
Az első játékrész során még őt is a jobban szereplő játékosok közé soroltam, sokat volt játékban, kivéve részét az építkezésből és hátul nem vétett hibát. A másodikra mintha kicserélték volna, annál a bizonyos labdavesztésnél 2 lehetősége is adódott, hogy megjátsza a lasztit, senki sem tudja, miért hozta magát borzasztó helyzetbe.
Nacho (olvasói pontszám: 5,2)
Azt gondolom, hogy a kapitányra nem lehet panasz, a védelemben ő nyújtotta a legkonzisztensebb teljesítményt, emberfelettit nem alkotott, de lefelé sem lógott ki. 3 tisztázás a saját nevelésű futballista neve mellett.

Fran García (olvasói pontszám: 5,3)
Úgy, ahogy a jobbhátvéd poszton, a balhátvéd poszton is kell az erősítés, mert hiába robog a bal szélen Fran 90 percen keresztül, ez egy Rayóban elég volt, de ide kevés, főleg, hogy milyen neveket szokhatott meg a madridi publikum a korábbi évek során az ő helyén. Beadásai abszolút nem jelentettek veszélyt, lövési kísérletei pedig még annál is kevésbé.
Eduardo Camavinga (olvasói pontszám: 5,8)
Kár azért a mozdulatért, az igazság az, hogy bőven megadható tizi volt. Ennek ellenére még mindig azt mondom, hogy ő legalább kapart, ha kellett odapiszkált, az előrefele játékot is igyekezett segíteni, persze olyan hatékony nem volt, mint a Girona ellen, de a 10 labdaszerzése magáért beszél.
Luka Modrić (olvasói pontszám: 4,8)
Nagyon szeretem a horvát legendát, de lassan mindenki belátja, hogy nem véletlen, hogy ő az egyik legkevesebbet használt játékos az idény során Ancelotti kezei alatt. A játéktudása természetesen nem veszett el, ezt láthattuk 1-2 leheletfinom mozdulatán, a sebessége viszont nem a régi, de nem gondolom, hogy ezzel titkot árultam volna el. Az elveszített labdája többe is kerülhetett volna, szerencsére megúszta csapat.

Brahim Díaz (olvasói pontszám: 5)
A hétközi mérkőzés sztárja nem brillírozott, habár az első találatból kivette a részét, Joselu gólja előtt Valverdét indította. Nem szeretném felesleges szavakkal bővíteni ezt a szekciót, ez most tényleg nem róla szólt.
Vini Jr. (olvasói pontszám: 4,2)
Az első félidő még oké, a második kevésbé. Minden egyes mozdulatát valamiféle komment követett, azt csodálom, hogy a sárga lap nem került elő. Ismételni nem szeretném magam, többször kifejtettem már a véleményem, és továbbra is azt gondolom, hogy sokba kerül a csapatnak, hogy Vini gólt/gólpasszt szerezzen. 8 alkalommal próbálta megverni ellenfelét, ezekből 3 volt csupán sikeres.
Joselu (olvasói pontszám: 6,1)
Szívem szerint magasabb pontszámot adnék neki, hiába nem emlékszem megmozdulására a második 45 során, mi sem bizonyítja ezt jobbam, hogy neki volt a legkevesebb (23) labdaérintése a meccsen. Ez az ember, amikor lehetőséget kap kezdőként, rendszerint bizonyít. Tény, hogy soha nem lesz Karim Benzema, de ne is várjuk el ezt tőle. 33 évesen visszatért álmai klubjába, a perceit maximálisan kihasználja, 13 találatnál tart eddig minden sorozatot figyelembe véve.

Cserejátékosok
Rodrygo (olvasói pontszám: 4,6)
Egyszer sikerült jól kiugratni, utána siralmas volt a centerezés Vininek, talán jobban járunk, ha egymaga próbálja megoldani azt az akciót.
Toni Kroos (olvasói pontszám: 5,6)
Érzésem szerint a horvát mágust kellett volna váltania, de a németre nem lehet panasz. Hozzá megszokott módon forgatta a csapatot, és egy veszélyes szabadsrúgása is adódott.
Dani Carvajal (olvasói pontszám: 2,9)
Lehet azt gondoljátok, hogy túlzok, de részemről ez vállalhatatlan. Ha valaki, ő pontosan tudhatja, hogy a védelmünk jelen állás szerint nem túl acélos, ennek ellenére 15 perc alatt sikerült kiszórnia magát, arról nem is beszélve, hogy két teljesen felesleges sárga lappal sikerült ezt elérnie.
Arda Güler szerény 3 percet kapott a rendes játékidőből, így azt gondolom, hogy igazságtalan lenne őt értékelnem.
Edzői értékelés
Carlo Ancelotti (olvasói pontszám: 4,2)
Az olasznak nem sikerült teljes egészében felráznia a keretet a hétvégi mérkőzésre, így botlott a csapat. Pontosabban nem indult ez rosszul, de a mérkőzés közben már cseréivel nem tudott változtatni a helyzeten. Véleményem szerint Kroos válthatta volna Modrićot, Arda Güler pedig rejtély, hogy miért 3 percet kap egy ilyen találkozón, amikor ezt az alibit bármelyik pillanatban összehozza. Ceballos szintúgy kaphatott volna lehetőséget.