Ancelotti: A csapat kiváló teljesítményt nyújtott, és megérdemelt a három pont

Carlo Ancelotti, a Sevilla elleni győzelmet követő sajtótájékoztatón (forrás: realmadrid.com)
Carlo Ancelotti, a Sevilla elleni győzelmet követő sajtótájékoztatón (forrás: realmadrid.com)

Az olasz mester nyilatkozata a Sevilla elleni győzelmet követően.

A mérkőzés

„Egy nagyszerű teljesítmény volt a csapattól, sok erőt mozgattunk meg, minőségi futballt produkálva, úgy, hogy közben megtartottuk az egyensúlyt. A problémák előre láthatóak voltak. Ha nem bevethető Bellingham és Joselu, akkor nincs más lehetőség, mint rövid passzos játékkal kombinálni. Nem állt rendelkezésünkre Joselu, aki sok gólt szerzett, vagy Bellingham, aki a második hullámból szeret érkezni. A csapat kiváló teljesítményt nyújtott, és megérdemelt a három pont.”

Modrić mesés találata

„A csapat Lukával ünnepelt, hiszen megérdemelte, nagyszerű gól volt, amivel újabb három pontot szereztünk. Gólt szerzett és megmutatta, hogy nagyon nehéz őt a kispadon hagyni. Nem csak a mai gólja miatt, hanem azért is, ahogyan minden nap edz, példát mutatva a keret többi tagja számára.”

„A jövőjét illetően a döntés a saját kezében van, és nekünk csak meg kell várnunk a döntését. Megértem, hogy mi járhat a fejében, amikor nem lép pályára. Mindenki azt gondolja, hogy ez a karrierének vége, de ő nem mutatja ezt ki. Nem úgy néz ki, mint egy 39 éves játékos. Az egyetlen, ami a visszavonulás mellett szól, az az életkora.”

„Az iránta érzett tiszteletemből kifolyólag nem tudok neki tanácsot adni. Nagyon intelligens, komoly és profi ember, tudja, hogy mit kell tennie. Sokkal fontosabb, hogy a kevés játékideje alatt, hogyan futballozik, mintsem a percei mennyisége. Modrić, Kroos és Nacho ugyanebben a helyzetben lesznek a szezon végén. Az elkövetkezendő hónapokban van időnk rendezni a dolgokat.”

Lucas Vázquez meg nem adott gólja

„Nehéz megszokni ezeket az új szabályokat. A VAR azért született, hogy kijavítsa a nyilvánvaló hibákat. Nacho talán hozzáért En-Nesyri lábához, de a labdát eltalálta. A játékvezető jól értékelte az adott pillanatban az esetet, de a VAR figyelmeztette. Ez egy általános probléma, amióta a VAR létezik. Mondtam neki, hogy a VAR-nak nem kellett volna közbeavatkoznia, mert nem volt egyértelmű szabálytalanság.”

Díaz de Mera játékvezetése

„Az első félidőben sokat reklamáltunk, mert a játékunkat érzelmileg befolyásolta a meg nem adott találat. A második játékrész sokkal kontrolláltabb és nyugodtabb volt.”

Ceballos pályára lépése Güler helyett

„Modrić találata előtt volt egy elképzelésem, majd a gól után meggondoltam magam, és inkább egy védekezőbb felfogású játékost hoztam be, mint Ceballos. Véleményem szerint Güler megértette a dolgot, ha pedig nem, az sem baj.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Courtois
Tovább

Courtois: Álmodoztam erről a napról

A belga kapus a Cádiz elleni bajnokin tért vissza súlyos sérülése(i) után. A klub hivatalos csatornájának munkatársa ezzel…