Ancelotti: Mindenki bevethető, a lehető legjobb kezdőcsapatot fogom pályára küldeni

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)

Az olasz szakvezető a hétvégi idegenbeli bajnoki mérkőzés előtt is a média munkatársainak rendelkezésére állt.

A mérkőzés

„Nehéz mérkőzés lesz, mint a Mallorca ellen mindig, keményen fognak küzdeni. Egy rendkívül elkötelezett csapat ellen fogunk játszani, akik egységesen tettek tanúbizonyságot a hihetetlen hozzáállásukról. Intenzív találkozóra számítunk, és meg kell próbálnunk megfelelni annak, amit az ellenfél kiválóan képvisel, mégpedig a csapatszintű elkötelezettségnek.”

„Rodrygo nem edzett a többiekkel, a tegnapi napon összeszedett egy kisebb rúgást, de holnap bevethető lesz, az egész csapat készen áll. A holnapi párharc a prioritásunk. Az önbizalmunk ugyanolyan, mint néhány nappal ezelőtt volt, változatlan. Ettől függetlenül nem szabad elfelejtenünk, hogy a holnapi mérkőzés döntő fontosságú a bajnokság megnyeréséért folytatott küzdelemben.”

Modrić

„Azt gondolom, hogy a lehető legjobb formában van a fizikai állapotot illetően. Ezt minden alkalommal megmutatja, amikor pályára lép, akár a kezdőcsapatban, akár a cserepadról beszállva. Számomra most nagyon fittnek tűnik.”

Bellinghamet érintő kritikák

„Gólok tekintetében egy kicsit visszaesett. Mindenkit meglepett, amikor a szezon első felében elérte a 20 rúgott gólt. Most középpályásként vagy 10-es poszton lévő játékosként teszi a dolgát, nem pedig középcsatárként. A teljesítménye nem esett vissza, nem hiányzik a játékából semmi. Előbb-utóbb újra be fog találni.”

A City elleni mérkőzés

„Nekem is megvan a saját véleményem, mint mindenkinek. Az a jó a futballban, hogy nincs igazság. Mindenkinek lehet véleménye, de nincsenek vizsgák. Ha egy egészségügyi vizsgát szeretnék elvégezni, akkor azt mondják: tanuljak rá, majd szeptemberben jöjjek vissza felkészülve. A futballban mindenki szabadon alkothat véleményt a játékról.”

Nacho tapasztalata

„Rengeteg mérkőzésen lépett már pályára, és rendkívül fontos a számunkra, hiszen ő Nacho, a mindig megbízható futballista. Ha ennyi meccset játszol, akkor fennáll annak a veszélye, hogy hibázhatsz, de ő még mindig egy olyan játékos, aki tele van önbizalommal, tapasztalattal és karakterrel. Nagyon hasznos volt a számunkra, és az elkövetkezendő mérkőzéseken is az lesz.”

Fizikai állapot

„A Manchester City elleni mérkőzés után kimutatott adatok azt bizonyítják, hogy megfelelő kondícióban vagyunk. A második félidőben kicsit visszaestünk, de ez azért is volt, mert 2-1-re vezettünk, és ezt megszerettük volna tartani. Ebben az értelemben nincsenek problémák.”

Vini Jr. középen, Rodrygo a bal szélen

„Ez is egy lehetőség. Vini Jr. egy nagyon alázatos srác, látta, hogy hasznos lehet a csapat számára, és ezért futballozott középen. Megérti, hogy nem kell olyan sokat játékban lennie, hogy gólt szerezzen. Elég egyetlen gyors mozdulat, és ő ennek mestere. Mindkettőjükkel beszéltem, amikor meghoztam a döntést, és egyetértettek.”

Hol érzi magát a legjobban?

„Itt, Madridban vagyok boldog. Madrid szerencséje az időjárás, az emberek és mindenekelőtt a Real Madrid.”

A sztárok gyenge teljesítménye a Bajnokok Ligája negyeddöntője során

„Maradjunk higgadtak. Lehet, hogy a sztárjátékosok nem a legjobb teljesítményüket hozták az első mérkőzéseken, de még sok van hátra, és óvatosnak kell lennünk Haalanddal, Mbappéval és Bellinghammel.”

A Mallorca játékosainak mentális állapota

„Nem tudom, hogy milyen hatással lesz rájuk a Király-kupa döntőjében elszenvedett vereség. Kétlem, hogy túlságosan befolyásolná őket, mert nagy kihívás előtt állnak, ami nem más, mint kiesésük elkerülése. Számunkra ez egy kulcsmérkőzés, hogy megpróbáljuk minél hamarabb lezárni a bajnokságot.”

Tchouaméni

„Láthattuk, hogy képes középhátvédként futballozni vészesetben, most pedig egy újabb erőforrás, hogy hihetetlenül jó védekező középpályásunk lehessen.”

Militão

„Mindenki bevethető, a lehető legjobb kezdőcsapatot fogom pályára küldeni, ide értem Militão-t is. Alaposan át kell gondolnunk, de fizikailag jó formának örvend, mert eszméletlen keményen dolgozott. Ha azt látom, hogy egy játékos jó állapotban van, nem fogom megszámolni, hogy hány percet játszott az idényben. Khedirát akkor állítottam be egy Bajnokok Ligája döntő alkalmával, amikor egyetlen egy perce sem volt az idényben, mert úgy gondoltam, hogy rendkívül jó formában van. Militão nem játszhat teljes 90 percet, de egy jó ideig bírni fogja, és fantasztikus munkát végez.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Lucas Vázquez (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Lucas Vázquez: A Real Madrid az otthonom

A szerződéshosszabbítása után Lucas is beszélgetett a Realmadrid TV munkatársával. Szerződéshosszabbítás „Reménykedtem abban, hogy ez megtörténik, most pedig…