Az olasz vezetőedző nyilatkozata az idény utolsó bajnoki mérkőzését megelőzően.
A mérkőzés
„Ez egy felkészülési mérkőzés a Bajnokok Ligája döntőjére. Kiválóan dolgoztunk a hét folyamán, és ez lesz az utolsó bajnoki találkozónk. Szeretnénk befejezni egy fantasztikus idényt, egy olyan bajnoki szezont, amelyben az elejétől a végéig brilliánsan teljesítettünk. El vagyunk ragadtatva attól, amit ebben a bajnoki idényben elértünk, megérdemelt.”
„Ez volt pályafutásom legkönnyebb bajnoki évada, a játékosok csodálatosak voltak. Holnap egy legendától búcsúzunk, rengeteg minden van, aminek örülhetünk. Ez egy fontos nap, és a szurkolóink velünk lesznek, ahogy az egész szezon során.”
Kroos döntése
„A legendáknak maguknak kell eldönteniük, hogy mikor, és hogyan fejezik be madridi pályafutásukat. Kroos meghozta a döntését, ezt tiszteletben kell tartanunk. A lehető legjobb módon fogunk elbúcsúzni tőle, nagyon bátor döntést hozott. A miértjét már korábban megbeszéltük, meg volt győződve róla, hogy a lehető legmagasabb szinten szeretné befejezni, tökéletesen megértem. Így elbúcsúzni ideális, valójában mindenki így szeretné befejezni a pályafutását, de bátorság kell ehhez.”
Kroos pótlása
„Egy ilyen kvalitású játékost nagyon nehéz, ha nem lehetetlen pótolni, de ennek a csapatnak megvannak az erőforrásai. A fiatal játékosoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk, és követniük kell azt az utat, amelyet az elmúlt tíz évben kijelöltünk. A csapat minden évben veszít fontos játékosokat, de nem szabad elveszíteni a hangulatot, az elkötelezettséget és a hozzáállást.”
Próbálta megváltoztatni Kroos döntését?
„A technikai tudását figyelembe véve, nagyon nehéz őt pótolni, de most nem erre gondolunk. El szeretne búcsúzni a Bernabéutól és megfelelően felkészülni a döntőre. Nagyon nyugodt és arra koncentrál, amit tennie kell. Meggyőzni őt vagy megváltoztatni a véleményét nem volt olyan könnyű, de nem ejtettünk könnyeket.”
Tchouaméni rehabilitációja
„A döntőt ki kell hagynia, de úgy vélem az Európa-bajnokságon már bevethető lesz.”
10 éve történt a 10. (La Décima) megnyerése
„Kifejezetten élénk emlékeim vannak róla. Ott kezdett el trófeákat nyerni ez a generáció. Sokan maradtak azóta, de vannak fiatalok is, akik óriási felelősséget vállalnak. Minden ott kezdődött.”
Aranylabda
„Nem tudom ki a favorit. Ha szerencsénk lesz, és megnyerjük a Bajnokok Ligáját, akkor a Real Madrid játékosainak nagyobb esélye lesz arra, hogy megnyerjék ezt az egyéni címet, viszont számunkra nem ez a legfontosabb.”
Mario Martín
„Nagyon jól fejlődik, és gond nélkül ott lehet a keretben. Megfelelő kvalitásokkal és hozzáállással rendelkezik. Ő is egy olyan játékos, mint sokan az akadémiáról, akiről gondolhatjuk, hogy a jövőben az első csapat játékosa lehet.”
Kroos pályafutása
„Ő a futballtörténelem egyik legjobb középpályása. Konzisztensen jó teljesítményt nyújtott, kihagyások nélkül. Ő az egyik legjobb labdatartásban, és egyedülálló passzmutatókkal rendelkezik. Sokat adott a labdarúgásnak, nem csak a Real Madridnak. Nehéz kiválasztani egy mérkőzését, mindig nagyszerűen futballozott.”
Nehéz abbahagyni a labdarúgást?
„Ez az adott ember jellemétől függ. Neki nem volt nehéz, nekem sem volt az, de másoknak az lehet.”
Nacho
„Még nem döntött, várunk, de nem sietjük el. Azoknak, akiknek idén lejár a szerződésük, az az elképzelésük, hogy jól fejezzék be a szezont, és utána lesz idejük dönteni a jövőjüket illetően.”
Mbappé részt vesz az olimpián?
„Ez a francia válogatott problémája. Ha lesz időm, szívesen követni fogom az eseményeket, különösen az olasz sportolókat.”