A német karmester mellett a csapatkapitány, Nacho, a döntő első gólját szerző Dani Carvajal, valamint Thibaut Courtois, Luka Modrić, Toni Kroos, Fede Valverde és Joselu is nyilatkozott.
Toni Kroos
A visszavonuló német középpályás 300. győzelmét szerezte meg a Real Madrid mezében.
“Pontosan így szerettem volna visszavonulni. Nagyon élveztem ezt az utolsó hetet, elképesztő volt a hangulat, de közben a döntőre is fókuszáltam. Nyerni akartunk, így készülünk egész héten. Az első félidő nem úgy alakult, ahogy terveztük, de nem is számít, mert ez a csapat mindig megy tovább, a győzelemhez pedig gólt kell szerezni. Nagyon boldog vagyok, hogy így búcsúzhatok el, nincs ennek jobb módja.”
“Felejthetetlen dolgokat éltem át az elmúlt 10 évben, és igen, lesznek pillanatok, amikor ezek nagyon fognak hiányozni. De meghoztam a döntést, mert másfajta életet szeretnék élni.”
Nacho
“Ez valami elképesztő. A klub iránti elképesztő elköteleződés az ára ezeknek a sikereknek. A mai nap életem legboldogabb napja.”

“Egy nehéz meccsen sokat szenvedtünk. A Dortmund nagyon jól meccselt, de tudjuk, hogyan maradjunk együtt a nehéz időszakokban is. Ez a Real Madrid DNS-ébe van írva. Egy újabb este, egy újabb döntő, egy újabb BL-trófea, hogy tovább írjuk ennek a klubnak a történelmét.”
Kapitányként felemelni a trófeát
“Olyan magasra fogom emelni, amilyen magasra csak tudom, mert számomra ez a legkülönlegesebb győzelem, mivel csapatkapitányként élhettem át. Ez is bizonyítja a klub szellemiségét: itt az álmok valóban valóra válnak, életem egyik legszebb napja ez.”
A jövő
“Nem akarok most erről beszélni. Boldog vagyok, hogy tovább írhatom a klub történelmét, most csak ez jár a fejemben.”
Thibaut Courtois
A belga kapusnak hat szezon alatt ez volt a 235. mérkőzése és 150. győzelmét szerezte meg a Real Madrid mezében.

“Egy nagyon hosszú és nehéz szezon volt ez, de mégis jól végződött hála a szurkolók, a csapattársak, az orvosok és az edzői stáb támogatásának. Az mester nagyon bízik bennem, ezért örülök, hogy visszaadhattam neki valamit.”
“Az első félidőben nem azt csináltuk, amit az edző kért tőlünk. Aztán átálltunk 4-3-3-ra. Az első félidőben megmenekültünk, aztán nem álltunk le és sikerült gólt szerezni. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Végül öt kapott gól nélküli meccsel zártam, úgyhogy nem panaszkodom.”
Lunin
“Luninnak elképesztően jó szezonja volt, mindannyian nagyon hálásak vagyunk neki. A sérülésem előtt nagyon magas szinten védtem.”
“A családom végig mellett állt a felépülésem során. Velük is fogunk ünnepelni, meg a szurkolókkal is. Találkozunk a Cibelesen.”
Luka Modrić
“Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy ismét történelmet írtunk. Már annyiszor megtettük ezt. Őrületes, amit csinálunk. Tényleg, nincsenek már szavak. Egyedülálló érzés, hogy Nacho és én lettünk a klub történelmének legtöbb trófeájával rendelkező játékosai. Nagy büszkeséggel tölt ez el.

“Kemény döntő volt. Az első félidőben nem játszottunk jól, több helyzetük is volt, jobbak voltak. Szenvedtünk, de tudtuk, hogy meglesznek a helyzeteink. végül pedig nyertünk.”
“Úgy látom, Toni nagyon jól érzi magát és boldog. A lehető legjobb módon fejezte be a klubfocit. Szeretnék gratulálni és megköszöni neki mindent, amit ezért a klubért tett.”
“A győztes mentalitás a Real Madrid DNS-ébe van írva. Be se fejeztük az ünneplést, már azon gondolkodtunk, hogy még több trófeát akarunk megnyerni. Nem lehet ehhez hozzászokni, többet és többet akarunk.”
Fede Valverde
“Eléggé szenvedtünk az első játékrészben. Nagyon gyorsan elértek a kontráikkal a kapunkig. Szeretnék gratulálni az ellenfélnek, és persze örülök a csapatnak. A szünet után váltottunk 4-3-3-ra, ami nagyobb stabilitást adott nekünk.”
“A klub értékei arra sarkallnak, hogy újra és újra nyerni akarsz. Vasárnap meg is ünnepeljük ezt a győzelmet, de már a következő trófeára gondolunk a szurkolóinkkal együtt. Ez is a klubnak a része, ez is hozzátartozik a nagyságához.”
“Mindannyiunknak nagyon fog hiányozni Kroos. Legendaként távozik. Megpróbáltuk a lehető legtöbb dolgot megtanulni tőle és Lukától egyaránt. Mindenért nagyon hálás vagyok nekik.”
Joselu
“Nincsenek szavak, amikkel kifejezhetném ezt az egészet. A Real Madridot sohasem írhatod le. Nagyon erősek voltunk ma, főleg a második félidőben. 15 BL-győzelem, ez a Real Madrid. A családom, a feleségem, a fiam is sírt. Tényleg nem tudom elmondani, mit is érzek most. Minden annyira gyönyörű. Olyan, mint egy álom, de néha ezek a dolgok tényleg megtörténnek.”
A madridisták a legjobbak. Egész szezon alatt végig biztattak minket, akkor is ha jól ment, akkor is, ha rosszul. Ez a győzelem az övéké.