Hivatalos közlemény: Joselu

Joselu
Joselu egy év után távozik a Real Madridtól. (kép: realmadrid.com)

A klub hivatalos tájékoztatása spanyol játékos átigazolása kapcsán.

A Real Madrid előbb érvényesítette vásárlási jogát Joselu Matóra az Espanyolnál, majd egyezségre jutott az Al-Gharafa csapatával, így a spanyol játékos ott folytatja pályafutását.

Joselu 2010-ben, 20 évesen csatlakozott a Real Madrid akadémiájához, majd 2 évet a Castillában játszott. Ő is részese volt annak a csapatnak, mely kiharcolta a feljutást a spanyol másodosztályba a 2011/12-es szezonban. 

A most véget érő, 2023/24-es szezonban Joselu újra a Real Madrid tagja volt, 49 mérkőzésen lépett pályára és 18 gólt szerzett, miközben nyert 1 Bajnokok Ligáját, 1 spanyol bajnoki címet és egy Spanyol Szuperkupát.

 A Bajnokok Ligája győzelemből kulcsemberként vette ki a részét, hiszen a Bayern München elleni elődöntőben, csereként beállva, az ő két góljával tudott fordítani a csapat.

A Real Madrid szeretné kifejezni a köszönetét Joselu irányába, aki mindvégig profihoz méltóan, elhivatottan húzta magára a klub mezét. Emellett szeretnénk minden jót kívánni a családjának is életüknek ezen új szakaszára.

Gracias, Joselu!

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A klub hivatalos közleménye Javier Tebas kijelentéseivel összefüggésben. Javier Tebas, a LaLiga elnöke és a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség…
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A klub hivatalos közleménye az UEFA- nak korábban megküldött dokumentumokkal összefüggésben. A Real Madrid C. F. az UEFA…
Raúl Asencio (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Orvosi jelentés: Asencio

A klub újabb hivatalos tájékoztatása a játékos állapotával összefüggésben. Játékosunkat, Raúl Asenciót ma sikeresen megoperálta Dr. Manuel Leyes…
Tovább

Orvosi jelentés: Asencio

A klub hivatalos tájékoztatása a játékos sérülésével kapcsolatban. Játékosunk, Raúl Asencio jobb lábszárcsontjában kialakult fáradásos törés miatt holnap…