Endrick: Mindkét gólomat Rüdigernek ajánlom

Endrick (forrás: realmadrid.com)
Endrick (forrás: realmadrid.com)

A Real Madrid a hosszabbításban győzte le a Celta Vigo együttesét a Király-kupában, így ott lehet a legjobb nyolc között. A találkozó után a játékosok részéről Endrick és Lucas Vázquez nyilatkozott.

Endrick

„Nagyon nehéz meccs volt, mert 2-0-ra is vezettünk, majd kaptunk két gólt. Azonban ez a Real Madrid, a végsőkig küzdöttünk és mindig a győzelemért harcolunk. Mindig küzdünk. Kemény volt, de sikerült gólokat szereznünk és nyernünk.”

„Nehéz a hosszabbításban játszani, mert már eltelt 90 perc, és így még ott van 30… Többet kellett futnunk, keményebben kellett küzdenünk. Azonban sikerült három gólt szereznünk, ami nagyszerű.”

„Minden nap keményen dolgozom, ezeket a gólokat pedig Rüdigernek ajánlom. Tudja, mit csinálunk minden nap. Sosem dicsér meg, de nem bánom. Ez nagyszerű, mert megmondja, mit kell tennem. Csodálatosan bánik velem, mióta megérkeztem ide. Ezt a két gólt neki ajánlom.”

„Az első találat nagyon fontos volt, mert még 2-2 volt az állás. Szeretem az ilyen meccseket és a szurkolókat. Most ideje felkészülni a következő meccsre.”

Lucas Vázquez

„A célunk az volt, hogy a negyeddöntőbe jussunk. Jól kezdtünk, sikerült két gólt is szereznünk. Aztán megnehezítettük a saját dolgunkat és hosszabbításra került a sor. Ismét megszereztük a vezetést és továbbjutottunk.”

„Jelenleg az átmenetekben jók vagyunk és így tudtunk támadásban gondokat okozni. Endrick nagyon jól szállt be. A győzelem a legfontosabb.”

„A gólok megmutatják, milyen minőséget képvisel a keretünk. Az előző meccshez képest történtek változások, de a mérkőzés nagy részében sikerült elvégezni a munkánk. Végső soron az látszik, hogy akárki kerül pályára, hozza a szükséges teljesítményt.”

„Akárhányszor a saját szurkolóink előtt játszunk, adnak számunkra egy bizonyos pluszt. Mindig hajszolnak és segítenek minket. A csapat és a szurkolók közti kapcsolat az egész idény során nagyon fontos. Úgy gondolom, nagyszerű dolgokat fogunk elérni.”

„A naptár nagyon szoros, erről sokat beszéltünk már. A mérkőzéseink 80-90 százaléka este 9-kor vagy 9:30-kor kezdődik, most pedig még hosszabbítás is volt, mennyi is már az idő?… Vasárnap pedig 16:15-kor lépünk pályára. Nagyon kevés időnk van regenerálódni. Ezt kell tennünk, de óvatosnak kell lennünk a pihenéssel, ami nagyon fontos.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK