A Real Madrid 3-0-s győzelmet aratott a Brest otthonában a Bajnokok Ligája nyolcadik játéknapján, így a királyi gárda a 11. helyen zárta az első szakaszt. A találkozó után Carlo Ancelotti értékelte a látottakat.
A mérkőzés
„Jó meccs volt. Jól játszottunk ma, fegyelmezettek voltunk. Nagyon boldogok vagyunk. Szomorú, hogy nem ébredtünk fel hamarabb a BL-ben, de elégedettek vagyunk a jelenlegi formánkkal.”
„Védekezésben erősek voltunk és a támadójátékkal sem volt gond. Jó formában vagyunk és nagyon pozitív a hangulat. Ezt szeretnénk megtartani. Kétségkívül jó teljesítményt nyújtottunk ma.”
A következő ellenfél: a Manchester City vagy a Celtic
„Meg kell várnunk a sorsolást. Ha a City-t kapjuk, mindkét csapatnak nehéz dolga lesz, de meg kell várnunk a sorsolást. A City-nek több esélye van megnyerni a BL-t, mint a Celtic-nek, az általuk képviselt minőségnek és a struktúrájuknak köszönhetően. Nem szeretünk ellenük játszani, de ha őket kapjuk, akkor ugyanúgy állunk a kihívás elé, mint a korábbi években.”
„Nem okoz gondot, hogy újabb meccseket kell játszanunk, mert a csapat jó formában van fizikálisan és mentálisan is. Erősebbek vagyunk, maximálisan bízom a csapatban, mer tetszik, amit a pályán látok.”
A BL új formátuma
„Tisztelnünk kell a tabellát. Nem tetszik az új formátum, mert túl sok meccset játszunk, az én elképzelésem pedig az, hogy meg kell szabadulni néhány meccstől a játékosok miatt, nem pedig újabbakat kell rendezni.”
Rodrygo
„Úgy vélem, fantasztikus teljesítményt nyújt azóta, hogy először együtt dolgoztam vele, akkor gólokkal segítette a csapatot a City ellen és megnyertük a BL-t. Mindig keményen dolgozik a csapatért és, ha nem is talál be, kulcsfontosságú a csapat számára.”
Ováció Modrić lecserélésénél
„Megérdemelte. A világ legjobb középpályásainak egyike, nagyszerű látni, hogy ilyen ovációval fogadják.”