Sikerrel vette a Real Madrid a Manchester City elleni továbbjutás utáni első bajnokit, úgyhogy ennek örömére nézzük is a csapat, a játékosok és Ancelotti értékelését.
Real Madrid (OP: 7,6)
A szerdai csúcsfoci után kérdés volt, hogyan tudják átmenteni azt a fajta koncentrálást, tempót és mentalitást a bajnokira, de jól sikerült a srácoknak ez az átmentés. Ezen biztos az is segített, hogy friss elmék és lábak is bekerültek a kezdőbe, és a csapat esélyt sem adott a Gironának. Najó, két helyzetet azért adott. Magabiztosan játszott a Real Madrid, rengeteg (nagy) helyzetet dolgoztak ki, sajnos a befejezésekkel viszont voltak problémák. De ne legyünk telhetetlenek, így is szép játékkal hozták a kötelező három pontot. Folytatódhat a vonatozás a tabella elején.

Girona (OP: 5,3)
Nem követtem idei munkásságukat, ezért meglepett, hogy ennyire hátul helyezkednek el a tabellán (Igaz az 6. és a 12. között 4 pont a különbség). Aztán megnéztem a meccset, és már annyira nem voltam meglepődve. Két helyzeten kívül sikerült végig 30 méteren kivédekezniük a meccset. Vagyis nem sikerült, de megpróbálták. Ettől függetlenül szimpatikusan álltak a meccshez, de ez már nem az a Girona.
MECCSEMBERE – Luka Modrić (OP: 8,7)
Nemcsak a gigamegabombagólja, hanem az egész meccsen mutatott osztogatós vezérszerepe miatt. Nem szeretem olvasni / hallgatni azokat a meglátásokat, hogy “már öreg, nem kéne játszania”, miközben az, hogy idén 40 éves lesz csak egy tény. De az meg egy másik tény, amire képes a pályán a legmagasabb szinten. Ennek a Real Madridban pedig muszáj a pályán lennie egy Modrić vagy egy Ceballos típusú játékosnak, hogy működjenek a dolgok. Még sok-sok meccsen szeretném őt Real Madrid mezben látni.

Thibaut Courtois (OP: 7,8)
Két dolga volt, azt pedig parádésan meg is oldotta. A világon Courtois volt az egyetlen ember, aki számított arra, hogy az alapvonalról Arnau így visszarúgja a labdát, aztán meg van de Beek próbálkozását is szépen hárította.
Lucas Vázquez (OP: 6,6)
Visszatért jobbvédőbe mindenki Lucasa, és nem volt rossz meccse. A védekezést egész jól megoldotta, és támadásban is jól segítette Rodrygót vagy épp Brahimot. A bizonytalanság percei megint akkor jöttek el, amik Tchouaméni lett a jobb belső védő. Valamiért ott ők ketten nem érzik egymást.
Nem ide tartozik, de ha már Lucas, szembe jött egy érdekes adat: a zsinórban 3 BL-győzelem időszakában ő adta a csapatból a legtöbb gólpasszt (40). Hoppá!
Raúl Asencio (OP: 7,8)
Örülök, hogy bent maradt a kezdőben. Igazi vezérként, határozottan és nyugodtan játszott. Ha másért nem, már miatta megérte ennek a szezonnak elkezdődnie.

David Alaba (OP: 7)
A másik örömöt az okozta, mikor megláttam az osztrák játékos nevét a kezdőcsapatban. Nem is látszott rajta a sok kihagyás, az viszont látszott, hogy még mindig sokat tud adni a csapatnak előrejátékban is a hosszú indításival.
Ferland Mendy (OP: 6,5)
Az már meg sem lep, hogy támadásban a minimumot hozza, de azt következetesen, mondjuk nem is az ő dolga a bal oldal bejátszása. Védekezésben viszont megint betonbiztos volt, talán csak egyszer forgatta őt meg Asprilla.
Aurélien Tchouaméni (OP: 7,2)
Meccsek óta felfelé ível a teljesítménye, és ez az ívelés most is tovább folytatódott. Bár többet vállalt, mint a City ellen, de ez nem volt a csapat kárára. Jól segítette a támadásokat is, és még inkább a csapat védekezését.

Brahim Díaz (OP: 6,8)
Néhány szemet gyönyörködtető labdaátvétel és megindulás, feltűnt mindkét oldalon, sőt, középen is. Amit vele kapcsolatban meg kell jegyeznem, az a védekezésben mutatott felelősségvállalás és meló.
Rodrygo (OP: 7,4)
Csendesebb meccse volt a mostanában megszokottnál, 0 kaput eltaláló lövéssel zárta a találkozót, de így is láthattunk pár mutatós összjátékot a játszópajtásaival ott elöl. A védekező munkája meg még mindig lenyűgöző neki is.
Vini Jr. (OP: 7,5)
Szerzett egy szép gólt, miután tetszetősen megkeverték a Girona védelmét Mbappéval, emellett rúgott egy kapufát, és még legalább két nagy helyzetnél az utolsó passz hiányzott. A védőit akkor verte meg, amikor akarta, nem volt reklamálás, csak a csapat. Ha a kapu előtt megjönnek a jó döntések is, csodás lesz a tavasz.

Kylian Mbappé (OP: 7,6)
Kiosztott egy gyönyörű gólpasszt, meg a lábában maradt 2-3 gól. Ettől függetlenül nagyon jó meccse volt: remekül megértik egymást Vinivel, Rodrygóval, Brahimmal, sokat kéri a labdát és elkezdett igazi kilencesként mozogni. És bár a gól nem jött, az a két labdaátvétel, Modrić és Endrick passzai után, örökre elmentődtek az agyam “Legjobb átvételek ever” mappájába.
Zárójel: szerintem így is meglesz neki a 38 gól a szezon végén, amivel a leggólerősebb debütálója lesz a Real Madrid történelmének. Most tart 28-nál.
Cserejátékosok
Eduardo Camavinga (OP: 7)
A City ellen nem szállt be jól, most viszont nagyon magabiztosan, könnyedén felvette a meccs tempóját. Bemutatott néhány Camavinga-féle skorpiószerelést, meg egy nagy szólót, amit Rodrygo igazán bevághatott volna a felső sarokba.
Dani Ceballos (OP: 6,8)
Beállt egy kicsit osztogatni, meg nyugtatni a dolgokat. Egy alkalommal viszont labdaeladás lett a vége a nyugodt pörgésnek-forgásnak.
Antonio Rüdiger (OP: 6,9)
Beállt, hogy megtapsolhassa Modrićot a közönség. Igazán jó ember!

Endrick (OP: 6,7)
Megint kapott 3 percet, és most megtette azt, amit ennyi idő alatt megtehet az ember. Fogta a labdát és elindult vele, körbefutott mindenkit, majd ragyogóan tálalt Mbappé elé, a sztori folytatása olvasható fentebb. De jó látni, hogy Endrick éles marad így is, hogy nem játszik túl sokat. Az igazi karakterek a kevésbé kellemes időszakokban mutatkoznak meg.
Carlo Ancelotti (OP: 7,3)
Jól megforgatta a csapatot, tetszettek a húzásai Rodrygóval és Brahimmal is, meg a hozzáállás is jó volt. Az már nem annyira, hogy Arda Gülert ennyire mellőzni. De biztos megvan rá az oka. Hozták a kötelezőt és ez a lényeg, tűkön ülve várom, hogyan készíti fel a srácokat a Sociedad elleni meccsre.