A MARCA a Magyarország elleni győztes meccs után készített egy rövid interjút a török játékossal.
A spanyol lap újságírója meglepődve fogadta, hogy Arda Güler spanyolul beszélt az interjú alatt. Juan Ignacio García-Ochoa így fogalmazott: “Ő is meglepődött, hogy ott vagyunk, de nem menekült el egy rövid interjú elől. Sőt, bár nem tökéletesen, de nagyon határozottan beszélt spanyolul. Emellett örült a győzelemnek, a góljának, és minden kérdést mosolyogva fogadott”.
Gratulálunk. Remek meccs volt és nagyszerű gólt szereztél. Úgy láttam, hogy élvezted a pályán töltött perceket.
Güler: Köszönöm szépen. Igen, nagyon fontos volt számunkra, hogy feljussunk az A csoportba. Nagyon boldogok vagyunk, főleg mert egy ilyen győzelemmel sikerült ezt elérni.
Most itt az idő visszatérni Madridba. Milyen egyéni és csapatszintű céljaid vannak a szezon hátralévő részére?
A csapat készen áll arra, hogy három sorozatban is harcoljon a végső sikerért, ez elképesztően izgalmas lesz. A Real Madrid mindig a győzelemért játszik. Személy szerint azt kívánom, hogy minden meccsen pályára léphessek és segíthessem a csapatot a trófeák megszerzésében.
Sok a szóbeszéd, a pletyka arról, milyen a helyzeted jelenleg Madridban és mit hozhat a jövő. Igyekszem konkrét lenni: boldog vagy Madridban?
A klub letett elém egy tervet, és én még mindig hiszek ebben. Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek a Real Madridban. Nem rég még egy házat is vettem a városban. Nagyon keményen dolgozom, mindig játékra készen állok, és ezt most is megmutattam Magyarország ellen.
A madridisták is remélik, hogy sikeres leszel Madridban. Mindig biztatnak, amikor pályára lépsz, viszont egy dolgot biztosan szeretnének tudni: Kételkedsz a madridi jövődben? Itt leszel a következő szezonban is?
Imádom a Real Madrid szurkolóit, elmondhatatlanul hálás vagyok a támogatásukért. Azért jöttem a Real Madridhoz, hogy játsszak és fontos része legyek a csapatnak. Addig nem hagyom abba a kemény munkát, addig fogok küzdeni, amíg el nem érem ezt.