Mikel Arteta: Már felkészülni is öröm erre a meccsre

Mikel Arteta
Mikel Arteta (forrás: youtube screenshot, Arsenal)

Az Arsenal spanyol mestere csapata Real Madrid elleni, holnap esti BL-mérkőzése előtt.

Arról, hogy mindenki bevethető-e a hétvége után:

„Igen, úgy néz ki. Délután lesz még egy edzésünk, de Ben be tudta fejezni a meccset. Kímélnünk kellett őt, hiszen nem sokat játszott, de a meccs után jól érezte magát. A többiek, akik játszottak, tegnap már tudtak csinálni néhány dolgot, ma pedig már készen állnak az edzésre.”

Arról, hogy eldöntötte-e már, hogy hogyan pótolja Gabrielt:

„Igen, eldöntöttem.”

Arról, hogy szükség van-e valami extrára ahhoz, hogy elérjék a kívánt eredményt:

„Igazából maximális önbizalomra van szükség. Holnap este 9, 11 játékos, 60.000 ember. Erős meggyőződés kell arról, hogy készen állunk nyerni és megverni őket. Ezt a hozzáállást akarom. Ezen kívül csak legyünk az a csapat, aki az idény legutóbbi negyedében voltunk. A sok hullámvölgy és egyéb dolgok ellenére, amelyekkel meg kellett küzdenünk, hiszen ez a mi szuperképességünk.”

Arról, hogy Saka bevethető-e:

„Sokkal jobb állapotban van. Folyamatosan kapott perceket az elmúlt hat-hét napban. Nagyon jól vette ezt az akadályt, jó eséllyel számíthatunk rá.”

Arról, hogy az ilyen meccsekért jött-e a futball világába:

„Pontosan. Ezért lettem edző, különösen ennél a klubnál. 20 éve volt ilyen meccsünk, számunkra ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megírjuk a saját történetünket. Ezért vagyunk itt.”

Arról, hogy ez lehet-e edzői karrierjének legnagyobb estéje:

„100%. Már felkészülni is öröm erre a meccsre, a srácokra nézni, látni az emberek reakcióját, tudni, hogy mit érzünk egy ilyen mérkőzéshez közeledve. Az izgatottság a klubon belül, az emberek között… Ezen a színpadon akarunk szerepelni, az Arsenalnak mindig itt kellene lennie. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy itt lehetünk, most készen kell állnunk a holnapra.”

Arról, hogy lesz-e egy kis szerencséjük:

„Szerintem megérdemelnénk, de holnap este újra ki kell érdemelni. Mi mindent beleadunk, mindent, ami rajtunk múlik, annak érdekében, hogy olyan meccset játsszunk, amilyet szeretnénk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, szükségünk lesz arra, hogy minden egyes labdánál szükség lesz a mieinkre, ez óriási különbséget fog jelenteni. Ebben a szakaszban a saját stadionodnak igazán különleges hangulatot kell teremtenie. Szóval gyerünk! Mindenkit arra bíztatok, hogy jöjjön és játssza velünk a meccset. Ne nézze, játssza velünk.”

Arról, hogy nem kell aggódni az ellenfél miatt:

„Vannak dolgok, amelyekre nincs ráhatásunk. Ilyen az, hogy hogyan készülnek fel, hogy mit tehetnek. Nekünk fókuszálnunk kell, az energiáinkat erre kell összpontosítani. Meg kell értenünk, hogy mi emeli ki az erősségeinket, mi hat a gyengeségeinkre, hogyan tudjuk a saját szándékunknak megfelelően alakítani a játékot.”

Arról, hogy fontos az előnyszerzés:

„Nagyon fontos, de ez csak az első meccs lesz. A csapat célja egyértelmű. Szeretnénk előnybe kerülni holnap, mindent megteszünk majd ezért.”

Arról, hogy Odegaard milyen fontos, amióta átigazolt a Madridból:

„Szerintem nagyon fontos a klub számára, mivel egy olyan játékost szereztünk, aki minden szükséges kvalitással rendelkezik ahhoz, hogy hozza a teljesítményt, megfeleljen az elvárásoknak, továbbá képviselje a klub értékeit. Sokat tett hozzá ahhoz, ahol jelen pillanatban tartunk.”

Arról, hogy ez lesz-e edzői karrierjének egyik legnagyobb meccse:

„Ez az egyik legkülönlegesebb dolog. Ez egy olyan sorozat, amelyre már hosszú, hosszú évek óta vártunk. Az, hogy csak kétszer voltunk itt az elmúlt 15 évben egy akkora klubbal, mint az Arsenal, mutatja a nehézségét. Megírjuk a saját történetünket, és még tovább megyünk. A holnapi csodás lehetőség lesz mindannyiunk számára.”

Jurrien Timber sokoldalúságáról:

„Csodálatos. Valószínűleg senki nem gondolta, hogy milyen játékost szerződtettünk, amíg be nem lépett az ajtón és meg nem mutatta az emberi oldalát, mivel egy igazi vezér. Nehéz kezdésen van túl, egy komoly sérülés miatt majd egy évet kihagyott, de aztán amit ebben az idényben mutat, az emlékezetes. Más poszton, más elvárásokkal néz szembe, de mindig hozza a szintet. Reméljük, hogy a holnapi napon a legjobb állapotban lesz.”

Arról, hogy van-e különleges terve a Real Madrid támadósora ellen:

„Az egyéni kvalitásaikkal, különösen ha bizonyos helyzetekbe hozod őket, tisztában vagy az általuk jelentett veszéllyel. De ennél nem leszünk nagyobb színpadon. Ők képesek nagy pillanatokra ebben a versenysorozatban, ha a legnagyobb színpadról van szó, akkor az egyéni villanások eldönthetnek egy meccset, és kritikusak a sikert illetően, erre pedig figyelnünk kell.”

A 2006-os meccsekről:

„Az a generáció és amit elértek, egyértelműen inspiráló, hiszen mi is azt akarjuk elérni. De 20 év hosszú idő a futballban, most minden teljesen más, a körülmények is mások voltak, de a történelem ott van. Sajnos túl régen volt már ahhoz, hogy a helyzetre hatással legyen, de vannak dolgok, amiket magunkkal hozhatunk onnan és amikből inspirálódhatunk.”

Arról, hogy különös jelentősége van-e a meccsnek számára spanyolként:

„Sokat jelent. Ez egy olyan klub, amely a világfutballban új alapokat fektetett le, és ezt mindenki másnál többször megtették. Szóval ez bármely edző és klub számára inspiráló lehet. Itt akarunk lenni, ide tartozunk, ezeket a lehetőségeket pedig meg kell ragadnunk ahhoz, hogy jó irányba menjünk.”

Arról, hogy jobb helyzetben vannak-e, mint az előző idényben:

„Szerintem igen. Építeni kell az akkori tapasztalatokra, ezért is mondtam, hogy a saját történetünket írjuk. Nagyon hosszú idő telt el úgy, hogy semmi nem történt ennél a klubnál az európai sorozatok kapcsán. Ezen változtatnunk kell, méghozzá gyorsan.”

Arról, hogy akkor nem sikerült a Bayern elleni párharc:

„Az első meccs első félidejében megfogtuk őket, ki kellett volna használnunk ezeket a pillanatokat, kegyetlenül. Le kellett volna zárnunk a meccset, de nem tettük. Ráadásul két gólt is ajándékoztunk nekik, megnehezítettük a saját dolgunkat a visszavágóra.”

A Real Madrid aurájáról:

„Ez a történelem, és kiérdemelték, megvan a megfelelő hozzáállásuk. Szóval ezt nem lehet tagadni, a tények azok tények. Nem akarok sokat beszélni erről, hiszen mindannyian tisztában vagyunk vele, szóval beszéljünk arról, hogy nekünk mit kell építenünk, mit kell tennünk, és hogyan inspirálódhatunk ezekből a dolgokból. És az, hogy nem voltak mindig sikeresek, hiszen az lehetetlen, vagyis 20-ből talán megnyerhetsz ötöt, ami azt jelenti, hogy a többi 15-öt nem nyerted meg, tehát nagyon nehéz. Olyan helyzetben vagyunk, hogy az elmúlt két évben bárki ellen versenyre keltünk, ezt újra megtehetjük.”

Arról, hogy a szurkolóknak milyen hatása lehet az estére:

„Remélem, hogy így lesz. Bíztatom őket arra, hogy jöjjenek már nagyon korán, a bemelegítésre, és teremtsenek olyan estét, amelyből nem sokat éltünk meg az Emirates-ben, itt a lehetőség. Történelmet kell írnunk, pillanatokat kell teremtenünk, ilyeneket pedig a szurkolóinkkal közösen lehet. Energia, hit, elszántság kell minden egyes akciónál. Az önbizalom, amit ez adhat, máshonnan nem kinyerhető. Én csak annyit mondhatok a játékosaimnak, hogy 90 percen át tartsák magukat ehhez, amíg a mérkőzés tart.”

Forrás: arsenal.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK