Ellenünk a világ, mindenki bekaphatja, és ha nem tetszik, akkor beárullak, vagy felrúglak. A híres madridi eleganciát, tiszteletet és felülemelkedést immár a játszótéri hároméves gyerekek érzelmi szintjén kell keresni, amikor arról van szó, hogy kié a dömper, vagy miért romboltad szét a homokváramat.
Lucas Vázquez eladta a labdát. Öt perce megy a mérkőzés, és az első sörrel a kezemben már a második után vágyakozom, miközben a hold melankolikus fénye alatt Jerry Springer szelleme járja át a Bernabéut. Ez lett így 2025 tavaszára a madridista starter pack, a sztenderd. Az „Adj király, katonát!” mechanizmusú letámadási elem, élen Vinícius Jr. Cooper-teszteket megszégyenítő, feleslegesen elégetett kilométereivel. A patikamérlegen kimért kezdőcsapat, ahol a fogadók az ellenfeleink góljait, győzelmeit tehetik kötésben, mi meg csak a kötéseket a játékosok lábáról ismerjük, hála a szakszerű rotációnak. A 89. perces cserék, a kapu előtti komolytalankodás, a visszafelé kocogás, az átjáróház, a kézilabdás támadások és az X-vegyszer, a legnemesebb esszencia: a pofázás. Mindig, mindenkinek, mindenről. 10 perce megy a meccs, Courtois tart minket életben. Lucas Vázquez eladta a labdát. Kimegyek sörért.
Ha részben, vagy teljes egészében ismerősek a fenti jelenetek, az semmiképp sem a véletlen műve, ellenben üdv a klubban! Tudjuk le a kötelező köröket: igen, a csapat mellett rossz időben is ki kell tartani. Ha nem így tennék, nem érdekelne, kikapcsolnám, nem írnám le. Mindenkinek köszönjük a sok nagyszerű pillanatot, nagyon hálásak vagyunk értük. Tényleg. Sok klub a fennállása alatt nem bízhat ennyi sikerben, mint ami az elmúlt tíz évünk volt.
De.
Ezt a csapatot mindig tisztelték. Heccelték ugyan, de ez a nagyok kiváltsága. A klub kivívta a világ elismerését, a korrekt, a mindenen felülemelkedni képes hozzáállással, tartással és az ezzel párban járó nagyszerű eredményekkel és sikerekkel. Úriemberekként. Mostanra azonban ezt porig sikerült rombolni. Nem hittem volna, hogy a Mou-féle szemkinyomós, hentelős éra mentalitása alá sikerül szállni valaha is, de habfehér királyból Fekete Lovaggá „fejlődtünk” intézményileg is.
Ami sokkal fájóbb ebben a dologban, hogy jelen állás szerint egy óriási potenciállal bíró keret tudását infláljuk el. Nem Gravesenek és Royston Drenthék rohangálnak nálunk, hanem világszinten kiemelkedő képességű játékosok, akik mellé, ha a védelembe erősíteni tudnánk, akkor azt lehetne mondani, hogy nagyjából megvagyunk. (Milos, ha ezt olvasod, a Real Madrid még mindig a legnagyszerűbb klub amúgy, és várunk szeretettel, ha úgy alakul.)
Az egyének azonban nem csapatként funkcionálnak, hanem 11 önálló szervezetként. Ahogy anno a tüdő kioperálásával ki is fújtunk egyszer (szia Claude), úgy a központi idegrendszer nélkül is kiegyenesedett az életfunkcióinkkal kapcsolatos görbe (szia Toni). A Dottore kezében remeg a szike, miközben az ultrahangok felerősödtek. Nincs csapatszintű mozgás, nincs csapatszintű elképzelés, csapaszintű támadás, csapatszintű védekezés, meg csapat se, csak keret, játékosokkal, akik hétről hétre próbálják az integrálszámítás alapjaiba bevonni a bírói testületet, a médiát, a világot. A meccsterv világos, voltak jó jelek, de a négyjegyű függvénytáblázat nincs kéznél, mágnestábla sose volt, az ikszek és a nyilak pedig csak azt jelzik, hogy a reklamálást követő piroslap után merre van a melegvíz.
Ha meg úgy rendben lenne minden a játékkal, akkor valószínűleg Madridban sem foglalkoznának azzal, hogy a VAR-szobában éppen rituálisan kecskét áldoztak, vagy hogy az aktuális bíró unokaöccse Yamal felett járt két évfolyammal. Persze, hogy az igazságtalan döntések fájnak, minden pályán van ilyen szép számmal. De arra a teljesítménnyel kell választ adni, leszegni a fejünket és menni tovább előre, csapatként. Tőlünk, mezei szurkolóktól valid, ha rantelünk a sporin egy-egy szitut követően, de állandóan ezzel foglalkozni és erre kihegyezni mindent, és minden egyébbel foglalkozni a gyepen, aminek nem ott van a helye (rugdalózás, ütés, fetrengés) – ciki. Legalábbis Madridban annak kéne lennie, de utóbbiakra is sajnos egyre több a példa a 90 perces slam poetry mellett.
Nyáron eldől, merre megyünk tovább. Megújulunk, és képesek lehetünk valódi taktikai elemekkel, higgadtan és jól, csapatként teljesíteni (új edzővel, új kerettagokkal bővülve), vagy pitbullkutyákkal megetetünk mindent és mindenkit.
