A Liverpool korábbi kiválósága Trend Alexander-Arnold bejelentésére reagált a Telegraph-ban megjelent írásával.
20 éve, karrierem csúcsán a Sky Sports riportere, Geoff Shreeves készített velem interjút, amikor azt sugallta felém, hogy talán ideje lenne elgondolkodni azon, hogy egy „nagyobb” klubhoz igazoljak.
„Mi lenne nagyobb a Liverpoolnál?” – kérdeztem vissza.
Úgy tűnt, hogy Geoff meglepődött a válaszomon.
„Nagyobb a pénzt tekintve? Nekem nincs rá szükségem.” – folytattam. „Ha jól csináljuk, akkor ezzel a klubbal ismét ott leszünk a csúcson.”
Amikor ezt válaszoltam Geoffnak, nem tűnt nagyképűnek a gondolat. Nem voltak ajánlataim, mint Steven Gerrardnak vagy Michael Owennek. Akkoriban, ahogy most is, ha egyszer egy olyan klubnál vagy, mint a Liverpool, akkor a játék csúcsán vagy. Scouserként nekem nem létezett jobb és nagyobb.
Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a Liverpoolnak az említett interjú óta jól megy, nagy trófeákat nyert, továbbiak ígéretével, akkor a szurkolók ezért is nehezen fogadják el Trent Alexander-Arnold döntését, hogy a Real Madridhoz igazol.
Liverpoolt nem könnyű elhagyni, de nem is szabadna.
Mindannyian tudjuk, hogy létezik egy futballpiramis, a presztízsük miatt pedig a Real Madrid és a Barcelona hosszú ideje a csúcsán található. Aztán következik néhány európai kupagyőztes, mint az AC Milan, a Liverpool, a Bayern München, az Inter Milan és a Manchester United, akik folyamatosan harcolnak a pozíciókért, magasságokat és mélységeket élnek meg, de mindig vonzóak a top játékosok és edzők számára.
Azok a labdarúgók, akik elég jók ahhoz, hogy ikonokká váljanak ezeknél a történelmi kluboknál, azt gondolhatják, hogy már csak egy lépés választja el őket attól, hogy a világ legnagyobbjaihoz igazoljanak, de mindig kockázatos megtenni ezt a lépést.
Amit rövid távon nyerhetünk, azt az örökség szempontjából feláldozhatjuk, amikor a karrier véget ér, és lehet, hogy közhelyesen hangzik azt mondani, hogy egy család részévé válsz, ha egyszer eljutsz oda, hogy szeretnek a leghíresebb klubok szurkolói, de igaz.
Sok példát tudnék mondani arra, amikor igazán nagyszerű játékosok mindenhol kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, ahol jártak, de érzelmileg nem kötődtek senkihez. Ez nem feltétlenül van rendben és nem is igazságos. Egyszerűen így van, mivel a szurkolók megkülönböztetik azokat, akikről úgy gondolják, hogy a klubot helyezték az első helyre a Real Madriddal járó szuperhatalommal szemben, és azokat, akiket azzal vádolnak, hogy a saját karrierjüket választják.
Owen nyilvánvalóan az egyik ilyen. A kapcsolata a Koppal megromlott, miután elhagyta az Anfieldet. Paul Ince volt a másik, amikor elhagyta a Manchester Unitedet. Ince volt olyan hatással a Manchester United szárnyalására Sir Alex Ferguson alatt, mint Roy Keane? Azt mondanám, igen. Mindketten briliáns középpályások voltak, de csak egyikükre tekintettek úgy, mint Mr. Manchester United.
Gary Linekerre is úgy emlékszel, mint az angol legenda, nem pedig úgy, mint az egyik legnagyszerűbb, legjobban szeretett játékos az Everton, Barcelona és Tottenham szurkolók körében.
Ahogy tavaly decemberben írtam, a saját nevelésű játékosoknak még nehezebb.
A Real kettőből az egyik olyan klub, amely több BL-címet nyert, mint a Liverpool, így ha egy top kategóriás utánpótlás játékos egy ilyen lépésre szánja el magát, a helyi szurkolók neheztelni kezdenek, amiért ezek a játékosok megpróbálnak elszakadni a „sajátjaiktól”, vagy azt gondolják, hogy számukra van valami nagyobb és jobb.
Mondhatjuk, hogy ez igazságtalan, naív, vagy akár tévedés. Amikor elmondom ezeket a gondolatokat, az emberek azonnal ugranak és azt mondják, hogy nem jól gondolom, és sok sikert kell kívánni Alexander-Arnoldnak az új kalandhoz.
A Liverpool szurkolóinak azt mondják, hogy a reakciójuk Alexander-Arnold távozására érzelmi, nem pedig ésszerű.
Én erre azt mondom, hogy ki az igazán naív és ki van tévedésben, amikor azt elemezzük, hogy a szurkolók hogyan viszonyulnak az ilyen átigazolásokhoz?
A Manchester United boldogan nézte volna végig, ahogy Ryan Giggs vagy Paul Scholes a csúcson hagyja ott a klubot a Real Madridért? A Chelsea a legjobbakat kívánta volna John Terry-nek, ha követi Mourinhót Spanyolországba? Hogy éreznék magukat az Arsenal szurkolói, ha Bukayo Saka azt mondaná, hogy élete álmát akarja megvalósítani azzal, hogy magára ölti a habfehér mezt a Bernabéuban?
„Ezek a srácok soha nem tennének ilyet” – jönne a várható válasz.
De nem ez a lényeg? A játékosokat sokkal jobban szeretik, amikor azok valóban komolyan gondolják, hogy nem akarnak máshol játszani. Amikor a kép, miszerint a saját nevelésű tehetség az álmát éli meg, csak illúzió, akkor úgy érzik, hogy cserbenhagyták őket.
Giggs és Scholes mindig is imádat tárgya lesz a Unitednél, mint a 92-es osztály tagjai, akik soha nem gondolkodtak távozáson, miközben David Beckhamre úgy néznek fel, mint valaki, akinek karrier terve volt, és volt olyan briliáns, hogy követni tudta azt.
Ebben nincs jó és rossz. Más játékosok, más karakterek, más ambíciók. A Liverpool szurkolói nem gondolták, hogy Alexander-Arnold azt az utat választja, mint Owen vagy Beckham, mivel azt mondta, hogy az álma az, hogy kapitány legyen és kövesse hősét, Gerrardot.
A szurkolók nyilván mérgesek lesznek.
A Liverpool épp úton van afelé, hogy több PL-címet és BL-trófeát nyerjen. Bármi, ami ezt aláássa, fenyegetés. Lehet, hogy nem értesz egyet ezzel, vagy nem tartod jogosnak egy sztárjátékos elvesztésével kapcsolatos ilyesfajta hozzáállást, de ez az, ami a Liverpoolt olyan sikeres klubbá tette, amilyen, és nem várnánk mást a Real Madridtól, a Bayernből, a Barcelonától vagy a Unitedtől.
Azzal, hogy elhagyja a Liverpoolt, Alexander Arnold megnehezíti saját klubja dolgát a 21. bajnoki cím és 7. BL-cím felé vezető úton. Ez pedig bizonyára felkavarja az érzelmeket.
BL-győztetként és kétszeres angol bajnokként Alexander-Arnold mindig is az Anfield legendája lesz. A Barcelona ellen gyorsan elvégzett szöglete a 2019-es BL-elődöntőben soha nem törölhető ki a történelemből, ahogy Owen két gólja sem az Arsenal elleni, 2001-es FA-kupa-döntőben. A hozzájárulását nem lehet kissebbíteni.
Imádom, hogy egy liverpooli születésű srác annyira jó, hogy a Real Madridban fog játszani. Egy részem azt gondolja, hogy szép munka, de a bennem lévő versenyző azt mondja, hogy a Liverpool vörösét a Real Madrid fehérjére cserélni azt jelenti, hogy a riválissá válást választotta. Vagyis ha legközelebb az Anfieldre jön, ugyanazt a fogadtatást kapja, mint Luis Suárez, amikor visszatért a Merseyside-ra a Barcelona mezében.
Trent Alexander-Arnold az Anfield hőséből Kop-ellenséggé vált.
A helyi srác döntése, miszerint elhagyja a csúcson lévő klubot – várhatóan a Real Madridhoz igazolva – sok Liverpool szurkoló haragját fogja kivívni.
A hétfői bejelentésével a feltétel nélküli támogatás, amelyet Alexander-Arnold a Koptól kapott, amikor maximálisan elkötelezett volt a Liverpool iránt, elmúlt.
A legnagyobb kluboknál ennek így kell lennie.
A PL bajnoka és Európa egyik óriása soha nem lesz boldog, amikor az egyik legjobb játékosa a Real Madridhoz csatlakozik.
