Tudom, ez csak a klubvilágbajnokság, messzemenő következtetéseket nem szabad levonni az eddig látottakból, de ha egy kicsit jobban megnézzük, szerintem már rögtön az elején elejtett nekünk néhány “morzsát” Xabi Alonso.
“Labdajáratással kell felépítenünk a csapat játékát, nem pedig rögtön átmenni támadásba, mert néha jobban jársz, ha birtoklod a labdát és megcsinálod a területeket” – ezt Courtois nyilatkozta az Al Hilal elleni döntetlen után, néhány nap múlva pedig a szavakat a gyakorlatba is átültette a csapat.
Igaz, hogy csupán két mérkőzésen vagyunk túl a Xabi Alonso-érában, azonban a játékstílus már most látványosan eltér a Carlo Ancelotti féle “minél kevesebb érintésből eljutni az ellenfél kapujáig” című felfogástól.
A megfontolt, sokpasszos, hátulról építkezős szisztéma többek között azt is hozhatja magával, hogy a Real Madridot innentől kezdve nem lesz annyira könnyű lekontrázni labdavesztés esetén. Viszont ez még nagyon a jövő zenéje, hiszen tényleg mindössze 180 percnél tartunk, mindenesetre érdemes lesz ebből a szempontból is figyelni a változásokat.
Szóval klubvilágbajnokság, második mérkőzés. A hosszú labdákkal való operálás helyett hátul megy a gurigázás (Asencio piros lapja miatt itt már régen emberhátrányban a Madrid), majd Alexander-Arnoldtól indul a támadás. Bellingham kapja a labdát a honfitárstól, aki simán lefejeli az emberét, és itt jön a kulcs: terület túltöltve, emiatt pedig Huijsennek szinte lelkiismeret furdalása van, annyira simán, mindenféle presszing nélkül avatkozott játékba.
Igen, a Pachuca volt az ellenfél, nem a Bayern, de akkor is jó volt látni az első “morzsákat” a baszk mestertől: alig két meccs alatt a szervezetlenségből egy szervezett gárdát varázsolt, legalábbis a koncepció már most egyértelmű.
