Asencio: Kemény és fontos győzelmet arattunk ma

Raúl Asencio (forrás: realmadrid.com)
Raúl Asencio (forrás: realmadrid.com)

A Real Madrid 2-0-s győzelmet aratott az Espanyol ellen a spanyol bajnokságban. A találkozó után a királyi gárda fiatal hátvédje, Raúl Asencio nyilatkozott.

A mérkőzés

„Nagyon jó érzéseink vannak. Boldogan távozhatunk ma, szerettük volna megszerezni a három pontot. Kemény és fontos győzelem volt ez. Ezekkel az érzésekkel kell folytatnunk, kapott gólok nélkül, csapatként dolgozva, a szurkolóink előtt, ez mindig nagy lökés számunkra.”

Az idény kezdete

„Nagyon jól indult, ez volt a célunk is. Az edző azt mondta, hogy blokkokban dolgozzunk, és ezt tökéletesen végre is hajtjuk. Remélhetőleg az idény további részében is folytatni tudjuk ezt.”

Melyik gól tetszett neki jobban?

„Milié inkább. Ugyanezen a poszton szerepelek én is, tudom, milyen nehéz ez. Kiemelkedő játékos, aki másban erős. Kylian gólját is nagyra tartom, habár nála jobban megszoktam az ilyesmit.”

Mit kér Xabi?

„A meccsen mások a körülmények. Minden esetlegesen felmerülő szituációra fel kell készülnünk. Ebben az esetben mélyebben védekeztek, így a tizenhatos környékéről kellett próbálkoznunk. Ma Milinek sikerült remekül eltalálnia, el kell ismernünk, milyen gólt szerzett.”

Második idénye a Real Madridnál

„Minden napot intenzíven élek meg. A futball szempontjából a legjobb dolog, ami történhet az emberrel, ha itt lehet. Nagyra értékelem ezt, mindig pozitívan tekintek előre és a csapatot helyezem előtérbe.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Mourinho
Tovább

Mourinho: Számomra ez egy küldetés

Az edzői stáb a mai napon megkezdte a felkészülést a következő idényre. José Mourinho a klub tv-csatornájának munkatársával…