A Real Madrid 2-1-es győzelmet aratott a Rayo Vallecano ellen a spanyol bajnokság 22. fordulójában. A találkozó után Álvaro Arbeloa értékelt.
A mérkőzés
„Ez a lélek győzelme volt, a játékosok minden energiájukat, a szívüket tették a győzelembe. Szükségünk volt a közönség támogatására, az ő segítségük nélkül ez nem sikerült volna. Már korábban is megérdemeltük volna a vezetést Kylian vagy Camavinga lehetőségénél.”
„Elégedett vagyok az erőfeszítésekkel és a játékosok hozzáállásával. Nem volt könnyű meccs, egy nehéz ellenfél ellen sikerült nyerni, akik már az első meccsen is megnehezítették a dolgunk, és ma is ezt tették.”
„A játékosok nagyszerűen dolgoztak, és ezzel távozok ma: a kemény munkájuk és erőfeszítésük által megszerzett győzelemmel. Sok dologban kell fejlődnünk, a következő két hét során nem lesz hétközi meccsünk, így megpróbáljuk biztosítani, hogy a csapat a megfelelő irányba halad.”
„Rengeteg olyan helyzetet láttunk, amiken dolgoztunk, szeretnénk, hogy ezek gyakrabban előforduljanak. Ebbe az irányba szeretnénk haladni. A játékosok elképesztő erőfeszítéseket tettek, a közönség segítségével pedig sikerült megszerezni a győzelmet.”
A Bernabéu
„Nagyon tisztelem a Bernabéu közönségét, és mindig a segítségüket fogom kérni. Mindenféle nézetet és meglátást tisztelek a mai meccsel kapcsolatban, de láttam, hogy a közönség hajtott minket a győzelembe és támogattak minket, amikor szükség volt rá.”
„Nélkülük nem biztos, hogy meg tudtuk volna szerezni a győztes találatot. Mindig is azt mondtam, hogy a játékosok is érzik ezt, szükségük van rá, és jobban is játszanak a szurkolókkal a hátuk mögött. Ezt ma is sikerült bebizonyítani.”
„Bellingham lecserélése
„Még semmit nem tudunk róla. Tökéletes állapotban érkezett a meccsre, az érkezésem óta minden találkozón hatalmas erőfeszítéseket tett, amikor pályán volt. Fontos hiányzó lesz, de ezért van elképesztő keretünk.”
„Nem szabad elfelejteni, hogy tudtommal 17 olyan játékosunk van, akik másfél évvel ezelőtt felültek Európa trónjára, velük túl tudunk lépni a hiányzók okozta kihívásokon.”
Vini teljesítménye
„Ma is próbáltuk olyan helyzetekbe hozni, melyek során elfuthatott a szélen, ilyenkor tud veszélyt jelenteni. Folytatnunk kell a munkát annak érdekében, hogy ezek a szituációk még nagyobb előnyt jelentsenek és az ellenfelek képtelenek legyenek ekkora segítséggel megállítani őt.”
„Egy olyan játékos esetében, mint Vini, az ellenfelek ismerik a veszélyt és több védőt is állítanak rá. Nagyszerű gólt szerzett, a második félidő legnehezebb pillanataiban pedig megverte a védőit és előnyös helyzeteket alakított ki. Nagyon boldogok vagyunk a teljesítményével és a mutatott mentalitásával.”
Min kell még dolgozni?
„A győzelem érdekében sok apróságban kell jól teljesíteni. Nem elég, ha egyet tökéletesítünk, természetesen a játék minden elemén dolgoznunk kell – a labdával és anélkül is fejlődni kell, tiszta elképzelésekkel.”
„Sokszor emlékeztetem a játékosokat, hogy egy ideális csapatban mindenki ugyanúgy gondolkodik minden helyzetben és pillanatban. Ahhoz, hogy ez meglegyen, órákon át kell dolgozni az edzőpályán. Szerencsére ezt tesszük majd az elkövetkezendő két hét során.”
Kulcsfontosságú a mentális regeneráció az ilyen meccsek után?
„A hét közepén veszítettünk Lisszabonban, de előtte a harmadik helyezett otthonában nyertünk, nagyszerű meccset játszottunk itthon a Monaco ellen, a Levante elleni második félidő is remek volt, a látottak alapján ők sem voltak egyszerű ellenfelek.”
„Megértem a klub elvárásait, de azt is értem, honnan jövünk, honnan jövök, és milyen helyzetben van a csapat az érkezésem óta. Mindenki mindig fejlődni akar és azt akarja, hogy ez folyamatos és fokozatos legyen, de az életben nincs fejlődés csúcspont vagy nemkívánatos pillanatok nélkül.”
„Ezek a játékosok ma megmutatták, milyen erős mentalitással rendelkeznek, és ezt teszik minden meccsen. Másként nem lennének itt. Ha egy valami jellemző a Real Madrid játékosaira, az a magas belső elvárás, a mentalitás, az erős karakter. Dolgoznunk kell, nincs más út.”
Gonzalo
„Amikor beállt, Francót váltotta. Később, az öltözőben beszéltünk azokról a helyzetekről, amikor veszélyt kellett teremtenünk, jobb volt, hogy ő volt ott ezeken a területeken és az a Brahim, aki remekel egy az egy ellen, több időt tölthetett a szélen.”
„Dolgoznunk kell ezen és meg kell érteni minden játékos különböző helyzetekben mutatott profilját. Ha Gonzalo pályán van, jobb, ha a tizenhatoson belül helyezkedik, mert ott veszélyesebb, mint a szélen.”
Asencio félidei cseréje
„Raúl elképesztő erőfeszítéseket tesz minden nap, ezért csak annyit tehetek, hogy köszönetet mondok neki ezért. Nem akarja feladni, szeretne a csapattal és az edzőjével lenni. Ő az akadémiáról került ki, megmutatja, mit jelent átérezni a Real Madridot, ahogy a többiek is teszik. Sokszor nem is tudjátok, de nem a legjobb állapotban érkeznek a meccsekre. A félidő után nem tudott pályára lépni.”
Azt láttad, amit szerettél volna ebben a szűk egy hónapban?
„Én sem lehetek Fehér Gandalf. Azt látom a játékosoktól, amit szerettem volna: elköteleződést, hozzáállást, mentalitást; azt, hogy tudják, a minőség önmagában nem elég minden meccs megnyeréséhez. Ma megmutatták, hogy ezek az erőfeszítések töretlenek.”
„Dolgozunk a folytonosságon, mert erre van szükségünk: konzisztenciára a teljesítményben, mentalitásban, célokban és hozzáállásban. Ez a Real Madrid, nekünk más csapatoknál többet kell tennünk ahhoz, hogy legyőzzük a Rayót. Így volt ez a Villarreal ellen és így lesz a Valencia ellen is. Biztos vagyok benne, hogy az idényük legjobb meccsét játsszák majd hazai pályán ellenünk, nekünk pedig kiemelkedően kell teljesíteni a győzelemért.”
Ellentmondásos helyzetek a meccsen
„A piros lap jó döntésnek bizonyult részemről. Nem láttam a tizenegyest, de azt mondták a padról, hogy tiszta helyzet volt. A kilenc perces hosszabbítás pedig több is lehetett volna, mert minden alkalommal, mikor nem az ellenfél áll vesztésre, egy kirúgás egy percet vesz igénybe. Még többet is lehetett volna ráadni. Ez rendben van.”
Aggaszt a csapat teljesítménye?
„Nem.”
Tisztában van azzal, hogy a Real Madridnál az eredmények számítanak?
„Szerencsére egy olyan edző ül veletek szemben, akinek nem kell elmagyarázni, miről szól a Real Madrid.”
Arbeola hülyeségeket beszél, vagy nem volt ott a meccsen.