„Mindenki tudja már a történetet, nehéz szívvel hagytam el annak idején a Liverpoolt. Az, hogy a Real Madridba igazoljak, igazából soha nem volt a terveim között. De az, hogy abban az időszakban oda menjek… A Real Madrid, a Barcelona, a spanyol bajnokság akkoriban hihetetlenül erős volt. A galaktikusok… Ronaldo, Figo, Beckham, Zidane… Nagyszerű játékosok. Úgy gondoltam, hogy ki kell próbálnom ezt. Néhány évvel azelőtt ott volt Ian Rush, aki elment a Juventusba, majd visszatért. Én pedig azt gondoltam, hogy többet nem lesz ilyen lehetőségem, és még mindig visszatérhetek. Eltelt az egy év, minden percét élveztem, de vissza akartam térni a Liverpoolba. Sajnos a Liverpool nem fizetett volna annyit értem mint a Newcastle, közel sem, így döntenem kellett, hogy maradok-e a Real Madridban vagy eligazolok. Végül távoztam, de olyan szerződést kötöttem, amiben szerepelt, hogy bármelyik idény végén visszamehetek a Liverpoolba egy meghatározott összeg fejében. Aztán ez végül sosem történt meg.”
„Nagyszerűen éreztem magam a Madridnál. A játék színvonala, a játékosok, a stadion, az időjárás, a fehér mez… Mintha 11 angyal lenne a pályán. Az a csapat egyébként varázslatos, mitikus együttes volt. Voltak nagyszerű pillanataim. Betalálni egy El Clásicón. Emlékszem, hogy ezután beültem a játékosok társalgójába. A családom is eljött, hogy megnézze a meccset. Ott voltunk a játékosok pihenőjében, a TV-k mentek, mi pedig iszogattunk utána. Édesapám is ott ült mellettem. A Barcelona góljait Eto’o és Ronaldinho szerezték, a mi oldalunkon pedig Zidane, Ronaldo, Raúl és én voltunk a gólszerzők. Újra megnéztük a gólokat, majd megjelent a felirat: Real Madrid 4 – Barcelona 2, alatta a gólszerzőkkel. Ekkor fogtam fel igazán. ’Jézusom, nézd ezt a hat nevet!’ Megbökdöstem édesapámat, ő pedig rám nézett és csak annyit mondott: ’Szerintem jó döntést hoztál’.”
„Úgy gondolom, hogy az öltöző akkor teljesen a játékosoké volt, nem igazán volt szükség edzői fegyelmezésre, de ez a legtöbb öltözőre ugyanígy igaz. Ezek a játékosok nem azért a legnagyobbak, mert lazulnak. A legnagyobbakról beszélünk, mint Ronaldo, Zidane, Roberto Carlos… Ők azért is voltak a legnagyobbak, mert tudták, hogy mit kell tenniük. Persze az eltérő kultúrák eltérően viselkednek, például a brazilok, mint Ronaldo vagy Roberto Carlos, szerették a bulizást, de mindig van egy-két ilyen játékos a csapatokban. De nincs szó arról, hogy az öltöző teljesen irányíthatatlanná vált, vagy ilyesmi. Az edzések viszont nem voltak katonás rendben levezényelve. Késhettél 5 percet, ha épp úgy adódott, vagy kioszthattál néhány kötényt, lazább volt a hangulat, mint néhány másik helyen. De még így is rendben zajlottak az edzések.”
„Amikor a Madridba mentem, néhány éve már a Premier League gólkirálya voltam, aranylabdás, úgy éreztem, hogy megérdemlem, hogy ott legyek, hogy vagyok olyan jó mint bárki más a futball világában, akkoriban így gondolkodtam. De emlékszem, hogy alig vártam az első edzést. Most felejtsük el a szurkolókat, a közönséget, még az edzőt is egy pillanatra. Ha a társaid tiszteletét nem tudod kivívni, akkor semmid sincs. Annyira akartam azt az első edzést. Egy csapatban lenni Zidane-nal és a többiekkel, hogy passzolják nekem a labdát, hogy azonnal megvan a tisztelet. Ha náluk van a labda, te pedig felveszed a pozíciót, akkor csak a tiszteletükre van szükséged, hiszen ha meccsnapon a szoros helyzetekben nem passzolják neked a labdát, ha nem bíznak abban, amit a labdával csinálni fogsz, akkor semmid nincs. Így az első héten végig arra gondoltam, hogy most megcsinálom, hogy most kiérdemlem mindenki tiszteletét játékosként, hogy megmutatom, hogy milyen játékos vagyok. Ezután minden jön magától. Ha már a csapat tagja vagy, akkor passzolnak, bevonnak, mindent megtesznek, a szurkolók kedvelni fognak, az edző kedvelni fog, de ehhez ki kell érdemelned a társak tiszteletét.”
a kép forrása: Youtube screenshot (Off The Ball)
„Zidane a legjobb játékos, akivel valaha játszottam. Ő tényleg arra született, hogy futballista legyen. Tudod, amikor gyerekként van egy olyan labdád, ami egy zsinór végére van kötve, és mindig visszajön. Ő olyan volt, mintha egy ilyen láthatatlan zsinórral a labdán játszott volna. Nem számított, hogy mi történik, mindig ugyanolyan távolságra volt tőle a labda. A mozgása… Ha a labda a mellkasodra érkezik, és tudod, hogy merre akarsz tovább menni, leveszed, megvárod, amíg leesik, még egy érintés, és már indulsz is. Ő hihetetlen ösztönnel rendelkezett, ha a labda a füléhez vagy bárhova is érkezett, egyetlen érintésből a megfelelő irányba állította, és tökéletesen irányította. Elképesztő volt. Bal lábbal, jobb lábbal… Hihetetlenül gyors és erős volt. Képes volt egy Cruyff féle lefordulást minimális helyen megcsinálni, majd elrobogni.”
„Amikor először megérkeztem a Real Madridhoz, kicsit féltem tőle, hogy őszinte legyek. (nevet) Az a mély tekintet… Igazi rémálom volt, mert ahogy besétáltam, megvolt a helyem, volt egy hosszú vékony öltöző, én a végén voltam bal oldalon, Zidane is, de elöl. Ahogy besétáltam, Zidane csak ült ott, a két könyöke a térdére támasztva, az öklével pedig az állát támasztotta. Mindenki más csinált valamit, felülést, vagy bármit. Ő csak ott ült egy fél órát, és figyelte a többieket. Először azt hittem, hogy utál, mert végig engem bámult, ahogy ott elsétáltam. (nevet) Az első egy-két hónapban teljesen ledermedtem tőle, de aztán rájöttem, hogy mindenkivel ezt csinálta. De egyszerűen hihetetlen játékos volt! Micsoda játékos!”
„Akkor nem gondoltam, hogy edzői pályára lép. Egyáltalán nem volt beszédes az edzéseken, bár persze az sem segített, hogy nem beszélt angolul. A kisugárzása viszont megvolt. Persze a többieknek is, például a brazil Ronaldónak, aki egy igazi legenda. Őt figyeltem, amikor felnőttem, és mondtam magamnak, hogy én vagyok a legjobb a környéken, de ha ez az a szint, amit el kell érni, akkor esélyem sincs arra, hogy profi focista legyek. Ő valami más volt. De még vele együtt is Zidane volt az, akinek megvolt ez a különleges kisugárzása, ez a jelenlét, a méltóság… Amilyen méltóságteljesen bánt a labdával… Mindig a legnagyobb tisztelettel adott utasítást az öltözőben. Esetleg ebből láthattam volna, hogy vezetőedző lesz, de a pályán nem beszélt.”
