Vinicius először adott interjút a RealmadridTV-nek, miután csatlakozott a csapathoz Floridában.
“Nagyon szeretnénk megnyerni az első klubvilágbajnokságot, mert az emberek sosem felejtik el az elsőt, ráadásul ez az egyetlen cím, amit a Madrid még nem hódított el. Megpróbáljuk.”
Felvenni a ritmust
“Tegnap este csatlakoztam a társakhoz. Ismét találkozhattam olyanokkal, akiket már egy ideje nem láttam. Igazán boldog vagyok, és készen állok alkalmazkodni a menetrendhez, a hőséghez, az időjáráshoz és mindenhez. Mindannyian itt vagyunk és készen állunk.”
Xabi Alonso
“Tényleg keményen tréningezünk, de ma valamivel visszafogottabb volt az utazás miatt. Már készülünk a mérkőzésre. Az edzővel is beszéltem. Nagyon boldog vagyok, és itt az ideje, hogy közösen tovább dolgozzunk, hogy minél több trófeát nyerjünk majd.”
Az igazolások
“Még nem beszéltem velük túl sokat, de örülök az érkezésüknek, így erősíthetik a keretünket, és remélhetőleg jól fogják magukat érezni.”
Az első mérkőzés
“Borzasztó meleg van. A meccs délután három órakor kezdődik, készen kell állnunk, mert nagyon megterhelő lesz.”