Voltak időszakok a klub történelmében, amikor a spanyol játékosok mellett erőteljesen támaszkodott a Real Madrid a dél-amerikai, azon belül is a brazil kiválóságokra. A teljesség igénye nélkül láthattuk Ronaldót, Roberto Carlost, Marcelót, Baptistát, Emersont, Cicinhót és Robinhót is habfehérben, majd 2006-ban beindult egy másik folyamat, amelyben jobbnál jobbnak (tűnő) igazolások érkeztek a Santiago Bernabéuba.
Van Nistelrooy-jal kezdődött
A Real Madrid a 2006/07-es évad nagy részében csatárgondokkal küszködött. A gyengélkedő Raúlon (mindössze öt gólig számolt a 2005/06-os idényben) kívül nem maradt hosszú távon is bevethető támadója a meglehetősen nehéz természetű Fabio Capellónak. Ronaldót a rendszeres vélt vagy valós súlyproblémái (szezon közben eligazolt az AC Milanba), Cassanót pedig a magatartásbeli gondok miatt mellőzte, és ott volt még a keretben az akkor a szárnyait bontogató Gonzalo Higuaín.
A klubnak így éppen kapóra jött, hogy Van Nistelrooy viszonya 2006-ra megromlott Alex Fergusonnal, a Real Madridnak tehát nem kellett sokat győzködnie, és az sem volt hátrány, hogy nem menet közben kellett egy azonnal bevethető csatárt keresni. A debütáló szezonja kimagaslóra sikeredett: 25 találattal ő lett a La Liga gólkirálya, minden sorozatot figyelembe véve 47 mérkőzésen 33 alkalommal zörgetett hálót. Raúl messze elmaradt tőle (43/12). Nistelrooy sosem arról volt híres, hogy öt védőt kicselezve szerezte a góljait, viszont hihetetlen érzéke volt ahhoz, hogy mindig jókor legyen jó helyen, mint mondjuk a “lesen született” olasz kollégája, Pippo Inzaghi.
Egyszerre hárman
Nem aprózta el a vezetőség, hiszen a 2007/08 szezonban egyszerre három hollandot szerződtetett: Wesley Sneijder, Arjen Robben és Royston Drenthe is habfehérbe öltözött. A három futballista közül egyikre sem lehetne igazán azt mondani, hogy beváltották volna a hozzájuk fűzött reményeket. Főleg a sérülések, és mint utólag kiderült, a végtelen éjszakázások megtették a hatásukat. Sneijder a debütáló idényében egészen korrekt számokat hozott a 38 meccsével (9 gól, 9 gólpassz), ám ezt követően a térdsérülések (is) ellehetetlenítették.
“A hozzáállásom nem volt méltó a Real Madridhoz” – vallotta be később az Interben parádézó Sneijder.
Arjen Robben sem maradt két évnél tovább, miután a klub megszerezte Cristiano Ronaldót, Kakát és Karim Benzemát, a holland szélső ezért úgy érezte, már nem számolnak vele a csapatnál, mindenképp váltani akart. Én személy szerint nagyon megnéztem volna egy olyan Real Madridot, ahol a két szélen Ronaldo és Robben rohamoz, mögöttük pedig Xabi Alonso osztogat.
Royston Drenthe egy sokoldalú, technikás, szélvészgyors, több poszton bevethető játékosként került Madridba, azonban tartósan nem tudta beverekedni magát a kezdőbe. Védőként és balszélsőként sem alkotott maradandót, és egy kis idő elteltével létszámfelettivé vált. Több kölcsönadás után 2012-ben végleg túladtak rajta, de akadt azért egy-két emlékezetes pillanata, ezek közül is kiemelkedik a Sevilla elleni irdatlan nagy gólja. Érdemes megnézni, az “emlékezetes pillanat” ebben az esetben tökéletesen megállja a helyét.
Van der Vaarttal végződött
A két szezonos “holland átok” Rafael van der Vaartot szintén nem kerülte el. A bemutatkozó, 2008/09-es szezonjában alapembernek számított a támadó középpályás, 42 mérkőzésen 5 góllal és 6 gólpasszal zárt, szóval korrekt teljesítmény debütálóként. Ám ennek ellenére a következő évadban már csak 31 összecsapás jutott neki, ami nem meglepetés, mert borzasztó telített lett a középpálya többek között Gutival, Kakával, Xabi Alonsóval, Graneróval.
A 2000-es évek végére lezárult a Real Madrid “hollandos érája” inkább kevesebb, mint több sikerrel, ha csak az egyéni teljesítményeket nézzük.
A ráadás
Van Nistelrooy gyakorlatilag a teljes 2008/09-es évadot kihagyta a térdsérülése miatt (Szalai Ádámot ekkor nevezték a BL-keretbe), akit pótolni kellett. A választás az Ajax színeiben ipari mennyiségű gólt szerző Klaas-Jan Huntelaarra esett. Fél szezon alatt 20 bajnokin 8-szor volt eredményes.
