Hogyan vált a világ egyik legerősebb futballklubja és sportszergyártója közötti együttműködés az európai sportpiac egyik legjövedelmezőbb üzletévé?
A két brand az 1980/1981-es szezonban kezdett el egymással első ízben együtt dolgozni, de ekkor még a gyengébb feltételek miatt a Real Madrid a partneri kapcsolat felbontása mellett döntött. Előbb a Hummel, majd a Kelme lett az utód. Az 1998/1999-es szezonra az Adidas újfent megállapodott a klubbal, miszerint 20 millió euró fix összegért és 15% mezeladási részesedésért cserébe újra ők lesznek a Real Madrid hivatalos sportszergyártói egészen 2006-ig. Ezt követően a klub új szerződést kötött a német céggel, amely 2006 és 2011 között évi 30 millió euró fix összeget és 15% részesedést biztosított a mezeladások után. A 2011–2015 közötti ciklusban a fix összeg már 35 millió euróra nőtt, a mezeladásokból származó részesedés azonban változatlanul 15% maradt.
A nagy fordulópontot a 2015–2020 közötti új megállapodás jelentette: évi 70 millió eurós fix licencdíj mellett a klub 22,5% részesedést kapott az Adidas–Real Madrid termékek eladásából. Emellett teljesítményfüggő bónuszokat is beépítettek: LaLiga-győzelem esetén 3,5 millió €, míg Bajnokok Ligája-győzelem esetén 7 millió € járt a klubnak.
A jelenleg is érvényben lévő szerződés a 2020/2021-es szezontól él, és a 2027/2028-as szezon végéig tart. Ennek értelmében a Real Madrid évi fix 110 millió eurót kap, valamint 22,5% részesedést a termékeladásokból. A bónuszok is megnőttek: LaLiga-cím 10 millió eurót, Bajnokok Ligája-siker 15 millió eurót ér, így a klub akár évi 135 millió eurót is realizálhat.
Sztárjátékosok, akik a klub arcai lettek

A modern futball gazdaságában a játékosok már nemcsak sportolók, hanem globális márkák. A klubmezek értékesítése – különösen olyan világszinten ismert egyesületnél, mint a Real Madrid – stratégiai fontosságú bevételi forrássá vált. A klub és az Adidas közötti együttműködés több milliárd eurós üzletté nőtte ki magát, amelynek alapjait a fenti szerződéses struktúrák fektették le.
A mezeladások húzónevei rendre azok a világklasszisok voltak, akik arculatukkal önálló márkává váltak. Az első ilyen játékos Florentino Pérez első igazolása, Luís Figo volt, aki akkor a rivális FC Barcelonától érkezett és minden idők legbotrányosabb transzferje lett. Figo mezeit abban a szezonban rengetegen vették meg, csak az ő nevével eladott mezek bevétele elérte a 13.13 millió eurót. Az Adidas összbevétele abban a szezonban 37.4 millió euró volt, így Figo jelentős részben hozzájárult a márka összbevételéhez. A Real Madrid abban a szezonban a fix 20 millió eurón felül további 5.6 millió eurót kapott a mezeladásból, így mindkét fél bőséges profittal zárt. Gyakorlatilag ez a transzfer alapozta meg az együttműködést. A Galaktikus korszak idején Zidane, Ronaldo, de különösen David Beckham mezei fogytak nagyon nagy számban. David Beckham idején ez az arány a klub teljes mezbevételének több mint 40%-át is elérte.
A globális robbanást Cristiano Ronaldo 2009-es érkezése jelentette. A 2009/2010-es idény alapjaiban változtatta meg az egész együttműködést. Egészen addig az Adidas legnagyobb bevétele valamivel évi 37 millió felett mozgott, míg a Real Madrid részesedése ebből általában 25 millió euró volt.
Ronaldo, Kaká, Benzema és Xabi Alonso érkezése azonban lavinát indított. Az Adidas az évi bevétele elérte a 156.4 millió eurót, a Real Madrid részesedése pedig 53.4 millióra nőtt.
A Real Madrid és az Adidas közötti szerződések evolúciója jól mutatja, hogyan nőtt a klub alkuereje. 2015 előtt az Adidas dominálta a megállapodást, 2020-tól kezdve viszont a klub évi 110–135 millió eurós fix díjat, plusz bónuszokat kap. A mezeladás bevételmegosztásának aránya korábban 15% körül mozgott, mára elérte a 22,5%-ot is. Ez azt jelenti, hogy miközben az Adidas továbbra is nyereséges maradt, a klub részesedése is jelentősen nőtt.
A legfrissebb adatok szerint Vinícius Jr., Jude Bellingham és Kylian Mbappé is nagy hatással van a piacra – utóbbi már a 2024/2025-ös szezonra közel 87 millió eurós becsült eladást generált az Adidasnak.
A legújabb adatok alapján a 2023/24-es szezonban a Real Madrid mezeladásból származó bevétele és a fix összeg eggyüttesen elérte a 194,8 millió eurót, míg az Adidas profitja 71 millió euró volt. Ez azt jelenti, hogy a korábban Adidas-fókuszú modell mára partneri alapon működik, ahol a klub legalább annyit profitál, mint a sportszergyártó.
Összegzés
A Real Madrid–Adidas kapcsolat nem csupán mezgyártási együttműködés, hanem a sportüzletág egyik legsikeresebb példája. A licencdíjak, bónuszok és mezeladási részesedések precíz konstrukciója lehetővé tette, hogy a klub évről évre magas szinten monetizálja a globális népszerűségét, miközben az Adidas is stabilan profitál a márkakapcsolatból. A jövő kérdése már nem az, hogy együttműködnek-e tovább, hanem az, milyen új módokon fokozhatják a közös hasznot.