Füzi Krisztián

157 cikk
2000. május 24. Bajnokok Ligája-döntő: Real Madrid-Valencia CF 3-0. Ez volt az első Real Madrid-meccs, amelyet gyerekként édesapámmal láttam, és ekkor szerettem bele ebbe a klubba. Gyerekként őrülten rajongtam a galaktikus Real Madridért, amelyből a kedvenc játékosom Ronaldo volt, de imádtam Zinedine Zidane-t, Luís Figo-t, Raúl González-t, Roberto Carlos-t, David Beckham-et, Guti-t, Iker Casillas-t és a többieket. Nagyon szeretek statisztikákkal foglalkozni, ezért minden érdekes adatom megvan, ami a Real Madriddal kapcsolatos, legyen szó tétmérkőzésekről vagy barátságos meccsekről.
Rüdiger
Tovább

Akik a Real Madrid és az AS Roma mezét is viselték

A Real Madrid következő ellenfele a Bajnokok Ligájában az idei szezonban remeklő olasz AS Roma lesz. A két klubnak számos közös játékosa és legendája van, így ebben a cikkben felelevenítjük pályafutásukat.

Iván Helguera

Iván Helguera (forrás: realmadrid.com)
Iván Helguera (forrás: realmadrid.com)

A spanyol középhátvéd a Galaktikus éra Real Madridjának meghatározó alakja volt. Kevesen tudják azonban, hogy az 1997/1998-as idényt az AS Roma csapatában töltötte, amelynek színeiben 10 tétmérkőzésen lépett pályára. 1998-ban az Espanyol játékosa lett, majd 1999-ben onnan szerződött a Real Madridhoz.

A madridiakkal 346 tétmérkőzésen 33 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott, emellett nyolc trófeát is nyert. Szinte mindent megnyert a Real Madriddal: LaLigát, Spanyol Szuperkupát, Bajnokok Ligáját, UEFA-szuperkupát és klubvilágbajnokságot. 2007-ben a Valencia CF csapatához távozott, ahol utolsó hiányzó trófeáját, a Király-kupát is elhódította.

Christian Panucci

Christian Panucci és Clarence Seedorf (forrás: youtube screenshot)
Christian Panucci és Clarence Seedorf (forrás: youtube screenshot: https://www.youtube.com/watch?v=CdeRjEAm9Zs)

A jobbhátvéd 1996-ban érkezett Madridba, miután az AC Milan játékosaként a csúcsra ért. Panucci 1999-ig maradt a királyi gárdánál, és ez idő alatt 96 tétmérkőzésen hat gólt szerzett, valamint hat gólpasszt adott.

A Real Madriddal négy trófeát nyert: egy LaLigát, egy Spanyol Szuperkupát, egy Bajnokok Ligáját és egy klubvilágbajnokságot. 1999-ben az Interhez távozott, majd a Chelsea és az AS Monaco csapatában is megfordult, mielőtt 2001-ben az AS Roma játékosa lett.

Panucci Rómában valóságos legendává vált: 315 tétmérkőzésen 31 gólt szerzett és 21 gólpasszt adott. Az AS Romával két olasz kupát és egy olasz szuperkupát nyert.

Antonio Cassano

Antonio Cassano (forrás: video screenshot, youtube.com)
Antonio Cassano (forrás: video screenshot, youtube.com)

Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk Cassano pályafutásával és rendkívüli tehetségével. Antonio annak a három olasz játékosnak az egyike, aki valaha a Real Madridban futballozott Christian Panucci és Fabio Cannavaro mellett.

Cassano 2001 és 2006 között volt az AS Roma játékosa, amelynek színeiben 161 tétmérkőzésen 52 gólt szerzett és 27 gólpasszt adott. Emellett kiváló teljesítményt nyújtott, a rómaiakkal pedig olasz szuperkupát nyert.

Miután 2006-ban megérkezett a Real Madridhoz, szinte azonnal súlyproblémákkal és fegyelmezetlenséggel küzdött, így mindössze 29 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken négy gólt szerzett és három gólpasszt adott. Végül egy LaLiga-címmel a háta mögött távozott 2007-ben.

Júlio Baptista

Júlio Baptista (forrás: youtube screenshot)
Júlio Baptista (forrás: youtube screenshot: https://www.youtube.com/watch?v=evPXFj5z_BI)

A brazil fenevad akkor robbant be igazán az európai labdarúgásba, amikor a Sevilla játékosaként támadó középpályásként 84 tétmérkőzésen 50 gólt szerzett és négy gólpasszt adott. Aki látta őt a 2000-es években futballozni, a csodálójává vált.

A Real Madrid 2005-ben szerezte meg a játékjogát. A 2005/2006-os idényben jól kezdett: 45 tétmérkőzésen kilenc gólt szerzett és négy gólpasszt adott, többek között győztes gólt lőtt az Atlético Madrid ellen.

A 2006/2007-es idényre a Real Madrid és az Arsenal megállapodott abban, hogy Baptista egy szezonra az Arsenalhoz, José Antonio Reyes pedig a Real Madridhoz kerül. Az üzletből a madridiak jöttek ki jobban, hiszen Reyes a LaLiga-cím megszerzésének egyik legfontosabb alakjává vált. Baptista a 2007/2008-as idényben tért vissza Madridba, és az FC Barcelona ellen máig emlékezetes gólt szerzett.

Júlio Baptista összesen 78 tétmérkőzésen lépett pályára a Real Madridban, ezeken 13 gólt szerzett és hat gólpasszt adott. A csapattal egy LaLiga-címet nyert, majd 2008-ban éppen az AS Roma együtteséhez szerződött. Júlio ugyan a rómaiakkal nem nyert trófeát, de 77 tétmérkőzésen 15 gólt szerzett és hat gólpasszt adott a 2011-es távozásáig.

Cicinho

Cicinho (forrás: youtube screenshot)
Cicinho (forrás: youtube screenshot: https://www.youtube.com/watch?v=ksqyn5h1usM)

A 2000-es években sokan az új Cafut látták a brazil jobbhátvédben. A Real Madrid eközben kereste Míchel Salgado utódját, így 2005-ben megszerezte Cicinhót a São Paulótól.

A brazil játékos első madridi idényében még remekül kezdett, de alkoholproblémái és fegyelmezetlensége miatt hamar kikerült a csapatból. 2007-ben egy LaLiga-címmel a háta mögött távozott. A Real Madridban 32 tétmérkőzésen három gólt szerzett és öt gólpasszt adott.

Új csapata az AS Roma lett, ahol pályafutása legsikeresebb európai éveit töltötte. A rómaiakkal egy olasz kupát nyert, és 91 tétmérkőzésen három gólt szerzett, valamint hét gólpasszt adott.

Antonio Rüdiger

Toni Rüdiger (forrás: realmadrid.com)
Toni Rüdiger (forrás: realmadrid.com)

A jelenlegi keretünkből a német Antonio Rüdiger is azok közé a játékosok közé tartozik, akik korábban az AS Roma csapatában futballoztak. Antonio 2015 és 2017 között volt a Roma játékosa, amelynek színeiben 72 tétmérkőzésen két gólt szerzett és négy gólpasszt adott. 2017-ben a Chelsea együtteséhez távozott.

A Real Madrid 2022-ben szerződtette, és azóta több idényben is a világ egyik legjobb játékosa volt a posztján. Rüdiger a madridi csapatban eddig 186 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken tíz gólt szerzett és három gólpasszt adott.

A Real Madriddal mára mindent megnyert: LaLigát, Király-kupát, Spanyol Szuperkupát, Bajnokok Ligáját, UEFA-szuperkupát és klubvilágbajnokságot.

Dean Huijsen

Huijsen (kép: realmadrid.com)
Huijsen (kép: realmadrid.com)

Talán sokan nem tudják, de a keretünk másik olyan játékosa, aki korábban megfordult az AS Romában, Dean Huijsen. A spanyol védő 2024-ben, a Juventustól kölcsönbe érkezett a rómaiakhoz, akiknek színeiben 14 tétmérkőzésen két gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

2024 és 2025 között az angol Bournemouth játékosa volt, onnan pedig a Real Madridhoz szerződött, ahol már több mint 50 tétmérkőzésen lépett pályára.

A Real Madrid és az AS Roma közös játékosai

  • Luis del Sol (1960–1962: Real Madrid; 1970–1972: AS Roma)
  • Iván Helguera (1997–1998: AS Roma; 1999–2007: Real Madrid)
  • Christian Panucci (1996–1999: Real Madrid; 2001–2009: AS Roma)
  • Walter Samuel (2000–2004: AS Roma; 2004–2005: Real Madrid)
  • Antonio Cassano (2001–2006: AS Roma; 2006–2007: Real Madrid)
  • Emerson Ferreira (2000–2004: AS Roma; 2006–2007: Real Madrid)
  • Cicinho (2006–2007: Real Madrid; 2007–2011: AS Roma)
  • Júlio Baptista (2005–2006 és 2007–2008: Real Madrid; 2008–2011: AS Roma)
  • Fernando Gago (2006–2011: Real Madrid; 2011–2012: AS Roma)
  • Gabriel Heinze (2007–2009: Real Madrid; 2011–2012: AS Roma)
  • Borja Mayoral (2015–2016, 2017–2018 és 2020: Real Madrid; 2020–2022: AS Roma)
  • Antonio Rüdiger (2015–2017: AS Roma; 2022 óta: Real Madrid)
  • Diego Llorente (2012–2015: Real Madrid; 2023–2024: AS Roma)
  • Mario Hermoso (2015–2017: Real Madrid; 2024 óta: AS Roma)
  • Dean Huijsen (2024: AS Roma; 2025 óta: Real Madrid)

További játékosok, akik mindkét klubhoz kötődtek

  • César Gómez (1984–1990: Real Madrid Castilla; 1997–2001: AS Roma)
  • Iago Falque (2000-2001: Real Madrid akadémia; 2015-2016: AS Roma)

Real Madrid U20 az Interkontinetális kupával
Tovább

Az U20-as Interkontinentális Kupa győztesei bemutatták trófeájukat a Bernabéuban

A Real Madrid U20-as csapata megnyerte az UEFA Ifjúsági Ligát, így szeptember 19-én az U20-as Interkontinentális Kupa döntőjében a Libertadores Kupát megnyerő Santiago Wanderers csapatával találkozott. A madridi fiatalok 3–1-es győzelmet arattak, ezzel megszerezték történetük első U20-as Interkontinentális Kupáját. Álvaro López játékosai a Real Madrid–Villarreal LaLiga-mérkőzés előtt a Bernabéu közönségének is bemutatták a trófeát.

A Santiago Bernabéu közönsége nagy örömmel fogadta a fiatalokat, és ovációval jutalmazta őket.

Érdekesség, hogy a Real Madrid utánpótláscsapatában több olyan játékos is szerepel, aki már tagja volt a felnőttcsapat keretének, vagy pályára is lépett a királyi gárda színeiben.

Játékosok, akikre érdemes lesz figyelni

  • Javi Navarro (kapus, 19 éves): 1 barátságos mérkőzés a felnőttcsapatban.
  • Jesús Fortea (jobbhátvéd, 19 éves): 2 barátságos mérkőzés a felnőttcsapatban.
  • Joan Martínez (középhátvéd, 19 éves): 5 barátságos mérkőzés a felnőttcsapatban.
  • Mario Rivas (középhátvéd, 19 éves): 6 barátságos mérkőzés, 1 gól a felnőttcsapatban.
  • Diego Aguado (hátvéd, 19 éves): 2 barátságos mérkőzés a felnőttcsapatban.
  • Jorge Cestero (középpályás, 20 éves): 11 mérkőzés a felnőttcsapatban, ebből 6 barátságos találkozó.
  • Daniel Yáñez (jobbszélső, 19 éves): 7 mérkőzés, 1 gól és 1 gólpassz a felnőttcsapatban, ebből 4 barátságos találkozó.
  • Alexis Ciria (balszélső, 18 éves): 6 barátságos mérkőzés, 1 gól és 1 gólpassz a felnőttcsapatban.
  • Roberto Martín (középpályás, 20 éves): 2 barátságos mérkőzés a felnőttcsapatban.
  • Diego Lacosta (középpályás, 18 éves): 3 barátságos mérkőzés a felnőttcsapatban.
  • Illia Voloshyn (kapus, 19 éves): 1 barátságos mérkőzés a felnőttcsapatban.
  • Gabriel Valero (jobbszélső, 19 éves): 1 barátságos mérkőzés a felnőttcsapatban.
Yan Diomandé (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Diomande: Örülök az első gólomnak és a győzelemnek

A Villarreal elleni LaLiga-mérkőzés győztes találatát a klub történetének első elefántcsontparti játékosa, Yan Diomande szerezte, aki ezzel megszerezte első gólját a Real Madrid színeiben. A támadó a mérkőzés után röviden értékelte a történteket.

A Bernabéuról

„Mindig nagyszerű érzés a Bernabéuban játszani. Ez a világ legszebb stadionja, a Real Madrid pedig a világ legnagyobb klubja. Mindig izgatott vagyok, amikor itt játszhatok.”

Az első góljáról

„Boldog vagyok. Régóta vártam erre a gólra. Magam és a csapat miatt is boldog vagyok. Abban a pozícióban azt hiszem, az egyetlen lehetőségem az volt, hogy átvegyem a labdát, megforduljak és lőjek.”

A Bajnokok Ligájáról

„Nagyon izgatott vagyok, hogy a Bajnokok Ligájában játszhatok. Ez minden gyerek álma, és hálás vagyok, hogy a Real Madridban futballozhatok.”

Tchouaméni és Florentino Pérez (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Tchouaméni 200. tétmérkőzését játszotta a Real Madridban

A francia kiválóság 2022-ben csatlakozott a Real Madridhoz, és azóta a középpálya egyik legfontosabb játékosává vált. Tchouaméni mostanra a tétmérkőzéseket tekintve is elérte a 200-as mérföldkövet a Real Madrid játékosaként.

A francia játékos az ötödik idényében érte el ezt a mérföldkövet. A klubbal eddig nyolc trófeát nyert: egy Bajnokok Ligáját, két Klubvilágbajnokságot, két UEFA-szuperkupát, egy LaLigát, egy Király-kupát és egy Spanyol Szuperkupát.

A mérkőzés után a francia középpályás, aki egy emlékmezt kapott Florentino Pérez elnöktől, a Realmadrid TV-nek nyilatkozott.

A győzelemről

„Örülök a győzelemnek, mert tudjuk, hogy a Villarreal egy nagyszerű csapat. Természetesen tudunk fejlődni, de egy háromhetes válogatott szünet után nem könnyű. Ma a legfontosabb a győzelem volt.”

A Bernabéuról

„Mindig könnyebb megnyerni a mérkőzést a stadion támogatásával. Azt viszont nem értem, mi történik a bírókkal. Nem értem a piros lapot, de a legfontosabb a győzelem.”

Győzelemmel visszatérni a szünet után

„Nagyon fontos a győzelem, így kell folytatnunk. Megcsináltuk, és előre kell tekintenünk.”

A 200. tétmérkőzés

„Minden nap egy álom, amit itt tölthetek. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, az elnöknek és a klubnak. Még több mérkőzést és további győzelmeket szeretnék.”

Öt mérkőzés a Bernabéuban, öt győzelem

„Ez a mi otthonunk, és itt folyamatosan nyernünk kell.”

A Bajnokok Ligájáról

„A lehető legjobban kezdtük a Bajnokok Ligáját, és Rómában is meg kell nyernünk a mérkőzést.”

Tchouaméni eddig minden fellépést figyelembe véve 209 mérkőzésen viselte a Real Madrid mezét, ebből 200 alkalommal tétmérkőzésen.

Tchouaméni statisztikái a Real Madridban:

  • LaLiga: 129 mérkőzés / 4 gól / 5 gólpassz
  • Király-kupa: 11 mérkőzés / 2 gól / 1 gólpassz
  • Spanyol Szuperkupa: 6 mérkőzés / 0 gól / 0 gólpassz
  • Bajnokok Ligája: 43 mérkőzés / 1 gól / 1 gólpassz
  • UEFA-szuperkupa: 2 mérkőzés / 0 gól / 0 gólpassz
  • Klubvilágbajnokság: 9 mérkőzés / 0 gól / 0 gólpassz
  • Barátságos mérkőzések: 9 mérkőzés / 0 gól / 1 gólpassz

Összesen: 209 mérkőzés / 7 gól / 8 gólpassz.

Vinícius Jr. és Florentino Pérez (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Vinícius Jr. 250. LaLiga-mérkőzését játszotta a Real Madridban

A Villarreal elleni LaLiga-mérkőzésen Vinícius Jr. 250. alkalommal lépett pályára a Real Madrid játékosaként a spanyol bajnokságban. A brazil támadó 2018-ban csatlakozott a királyi gárdához.

A 250 LaLiga-mérkőzésen eddig 79 gólt szerzett, emellett 55 gólpasszt jegyzett, amelyek a kiharcolt büntetőket is tartalmazzák. Ez szélsőként 53,6%-os hatékonyságot jelent.

Vinícius Jr. eddig három alkalommal nyerte meg a LaLigát a Real Madriddal: a 2019/2020-as, a 2021/2022-es és a 2023/2024-es idényben.

A 250 bajnoki mérkőzéséből 176-ot megnyert, 53 alkalommal döntetlent játszott, 32-szer pedig vereséget szenvedett. Ez 70,4%-os győzelmi arányt jelent.

Rüdiger (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Rüdiger 200. mérkőzését játszotta a Real Madridban

A német védő, Antonio Rüdiger minden fellépést figyelembe véve 200. alkalommal lépett pályára a Real Madrid színeiben az Atlético Madrid elleni LaLiga-mérkőzésen. Ebben a cikkben megnézzük, miként jutott el a 200. mérkőzésig a német.

Berlinből a világ egyik legjobb középhátvédje

Antonio Rüdiger 1993. március 3-án született Berlinben. Hét évesen a helyi VfB Sperber Neukölln csapatában kezdett el futballozni, majd később olyan akadémiákon is megfordult, mint a Borussia Dortmundé. 2011-ben a VfB Stuttgart csábította magához. Rüdiger 19 évesen, 2012-ben mutatkozhatott be a Bundesligában.

2011 és 2015 között a VfB Stuttgart csapatában 80 tétmérkőzésen 2 gólig és 1 gólpasszig jutott. Ez idő alatt Németország egyik legkeresettebb tehetsége lett, így 2015-ben az olasz AS Romához került. A Serie A-ban is hamar alapemberré vált, és a Roma színeiben 72 tétmérkőzésen 2 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.

2017-ben került az angol Chelsea együtteséhez. Itt már a világ egyik legjobbjává nőtte ki magát a posztján. Kőkemény védő hírében állt, aki remek fizikai adottságokkal rendelkezik, és a fejjátéka is kiváló.

A Kékek egyik legfontosabb játékosa lett a hátsó alakzatban. A londoniakkal FA-kupát, Bajnokok Ligáját, Európa-ligát, UEFA-szuperkupát és klubvilágbajnoki címet is nyert. Összesen öt trófeát zsebelt be velük, szinte mindent megnyerve.

2022-ig bezárólag 203 tétmérkőzésen 12 gólig és 7 gólpasszig jutott.

Út a 200. mérkőzésig

Rüdiger
Rüdiger (forrás: realmadrid.com)

2022 nyarán szerződött a Real Madridhoz. Amikor Rüdiger megérkezett Madridba, már 29 éves volt, de addigra nemcsak a világ egyik legjobbja volt a posztján, hanem egy rendkívül tapasztalt játékos is, hiszen megjárta már a Bundesligát, a Serie A-t és a Premier League-et is.

Leginkább az első két idényében robbant be igazán. A Real Madrid védelmének egyik legfontosabb tagja és egyik vezére lett. A remek szerelései és mentései mellett sokszor veszélyeztetett szögleteknél is a fejjátékával. Illetve ki felejthetné el, hogy a 2023/24-es Bajnokok Ligája-negyeddöntőben a Manchester City ellen ő szerezte a büntetőpárbaj győztes találatát? Ez hivatalosan nem számít gólnak a statisztikák szerint.

De rendkívül emlékezetes volt az is, amikor a 2024/25-ös Bajnokok Ligája-idényben az Atlético Madrid elleni nyolcaddöntőben szintén az ő büntetője döntött.

Rüdiger az Atlético Madrid elleni mérkőzésen minden fellépést figyelembe véve elérte a 200. mérkőzését a klub színeiben. Ő a 85. olyan játékos a klub történetében, akinek ez sikerült, és a 28. idegenlégiós, akinek ez összejött.

Rüdiger ötödik idényét kezdte meg a Real Madriddal, és a klubbal már mindent megnyert: LaLigát, Király-kupát, Spanyol Szuperkupát, Bajnokok Ligáját, UEFA-szuperkupát és klubvilágbajnokságot. Összesen nyolc trófeát.

A 200 mérkőzése a következőképpen tevődik össze:

  • LaLiga: 116 mérkőzés / 5 gól / 1 gólpassz.
  • Király-kupa: 10 mérkőzés / 1 gól / 0 gólpassz.
  • Spanyol Szuperkupa: 7 mérkőzés / 1 gól / 0 gólpassz.
  • Bajnokok Ligája: 42 mérkőzés / 3 gól / 2 gólpassz.
  • UEFA-szuperkupa: 2 mérkőzés / 0 gól / 0 gólpassz.
  • Klubvilágbajnokság: 8 mérkőzés / 0 gól / 0 gólpassz.
  • Barátságos fellépések: 15 mérkőzés / 0 gól / 1 gólpassz.

Összességében: 200 mérkőzés / 10 gól / 4 gólpassz.

Ronaldo Nazário (forrás: realmadrid.com)
Tovább

A Fenomén Ronaldo, aki egy egész generáció kedvence lett

Világszerte rengeteg futballszurkoló van, aki a brazil Ronaldo miatt szerette meg a sportágat, vagy kezdett el maga is focizni. A Real Madrid-szurkolók nagy részét is a Fenomén becenévre hallgató zseni hódította meg. Az alábbi cikkben Ronaldo karrierjére tekintünk vissza 50. születésnapja alkalmából.

A kezdetek

Ronaldo (forrás: youtube screenshot)
Ronaldo (forrás: youtube screenshot)

Ronaldo Luís Nazário de Lima 1976. szeptember 18-án született a Rio de Janeiro-i Bento Ribeiróban. Édesapja Nélio Nazário, édesanyja pedig Sonia Lima volt. A kis Ronaldo volt a család harmadik gyermeke, és az egész család nagyon szegény körülmények között élt. Ronaldo már egészen kis korától kezdve az utcákon focizott. Alapvetően két dolog foglalkoztatta: naphosszat focizni és édességeket enni. 1980 karácsonyán kapta édesapjától az első focilabdáját, és Ronaldo vég nélkül dekázgatott vagy cselezgetett vele. Rengeteget játszott Rió utcáin, és hamarosan a környék legismertebb gyermeke lett, hiszen az édességekért folyó dekázós vagy góllövős versenyben általában mindig ő tudott nyerni.

Kisgyerekként óriási szurkolója volt a Flamengónak. 1985-ben aztán visszatért a riói sztárcsapatba az ország akkori legnagyobb futballistája, Zico. Ekkor Ronaldo édesapja, Nélio úgy gondolta, hogy kiviszi fiát a Maracanã Stadionba a Flamengo és a Vasco da Gama találkozójára. Ronaldo ezen az 1985. október 10-i meccsen döntötte el, hogy egy napon ő maga is profi labdarúgó szeretne lenni, és lehetőleg a Flamengóban akar majd futballozni.

A tanulást és az iskolát nem nagyon kedvelte. A tanórák helyett gyakran vett másfelé az irányt, ellógott focizni, miközben a szülők otthon meg voltak győződve arról, hogy kisfiuk az iskolában gyarapítja tudását. Mivel hónapok múltán sem szűnt meg Ronaldo futball iránti szeretete, így 1986-ban szülei beíratták őt a Valqueire Tenis Clube-ba, ahol volt teremfutballcsapat is.

A többi már történelem. Az akkori elmondások szerint Pelé óta nem láttak Brazíliában akkora tehetséget, mint Ronaldo. Nemcsak ontotta a gólokat, de elképesztő cseleket is lehetett látni tőle, és olyan gyors volt, mintha két lépéssel a másik előtt járna fejben.

1988-ban egy jobb csapatba került, a Social Clube Ramosba, ahol volt olyan mérkőzés, amelyen a csapata 12–0-ra nyert, Ronaldo pedig 11 gólt szerzett. Első idényét rekorddal zárta: 166 gólt szerzett.

Akkori teremfoci-edzője, Alirio Carvalho azt mondta róla:

„Ami Ronaldóban különleges volt, az a hozzáállása. Olyan volt, mintha a Holdról jött volna. Semmi sem zavarta, semmi sem rémítette meg, semmi sem tántorította el a játékától.”

1990-ben a brazil legenda, Jairzinho hatására leszerződtette egy futballklub, a São Cristóvão. Ronaldo rohamos léptekkel lépte át az U17-es és U20-as korosztályokat. 1992-ben pedig profi szinten is bemutatkozhatott a São Cristóvão csapatában. Ronaldo ekkor még nem volt 16 éves sem, és első két idényében 73 mérkőzésen 84 gólt szerzett, valamint 13 gólpasszt osztott ki, ami egészen elképesztő hatékonyság volt.

Mondani sem kell, hogy 1993-ban, még a 17. születésnapja előtt, sorban álltak nála a nagyobb brazil klubok. Gyermekkora álomcsapata, a Flamengo is próbajátékra hívta őt. Ronaldo elment a próbajátékra, de az álom nem vált valóra, hiszen saját pénzből nem futotta volna a családjának arra, hogy rendszeresen átutazzon a csapat edzőközpontjába, a Flamengo pedig nem volt hajlandó fizetni az utazási költségeit. Ráadásul hazafelé még ki is rabolták, így gyalog kellett megtennie a hosszú utat hazáig.

Az élete 1993 tavaszán vett döntő fordulatot. Előbb elkötelezte magát Reinaldo Pitta és Alexandre Martins ügynökségénél, amely nyomban 7500 dollárt fizetett a játékjogáért. Az első keresetéből azonnal vett magának egy Nike futballcipőt. Majd a remek teljesítménye miatt beválogatták az U17-es brazil válogatottba is, mellyel részt vehetett a Kolumbiában rendezett korosztályos Copa Américán. Ronaldo a válogatottnak is húzóembere volt, és 7 mérkőzésen pályára lépve 5 gólt szerzett.

Noha a válogatottja csak negyedik lett, ő maga a torna gólkirálya és legjobb játékosa lett. Brazíliában egyre nagyobb felhajtás övezte, mi több, még a 17. születésnapja előtt sztár lett belőle. Hamarosan több nagy csapat ajánlata is befutott, melyek közül Ronaldo a Cruzeiro csapatáét fogadta el. Ronaldo minden sorozatot figyelembe véve 47 mérkőzésen 44 gólt szerzett és 9 gólpasszt osztott ki 1993 és 1994 között a Cruzeiróban, mellyel Mineiro-i bajnokságot nyert.

1994 nyarán még nem volt 18 éves, amikor bekerült a brazil válogatott világbajnoki keretébe, amellyel megnyerte a világbajnokságot. Ezzel Pelé mögött minden idők második legfiatalabb világbajnoka lett. Ronaldo egyre híresebb lett cseleiről és a kapusok elfektetéséről. Több európai klub is sorban állt érte, ő végül a PSV Eindhovenhez szerződött.

Európában a világ tetejére

Ronaldo (forrás: youtube screenshot)
Ronaldo (forrás: youtube screenshot)

A PSV-ben első idényében, az 1994/95-ös szezonban 36 tétmérkőzésen 35 gólt szerzett, és 30 találattal a holland bajnokság gólkirálya lett, amely akkoriban a világ egyik legjobb bajnoksága volt.

Az Eindhoven játékosaként tovább villogva hatalmasat alkotott a brazil válogatottban is az 1995-ös Copa Américán és az 1996-os olimpián. 1996 nyarán egyértelművé vált, hogy a PSV nem tudja megtartani. Több nagy klub is érdeklődött iránta, végül az FC Barcelonába szerződött. A PSV-ben 57 mérkőzéssel, 54 góllal és 7 gólpasszal zárt.

A Barcelonában a világ legjobb játékosává nőtte ki magát. 1996-ban elnyerte a FIFA Év játékosa díjat (később FIFA Aranylabda), amellyel 20 évesen ő lett minden idők legfiatalabb győztese. Ebben az esztendőben a France Football Aranylabda-szavazásán minden idők egyik legszorosabb versenyében maradt alul. Ronaldo 143, míg Matthias Sammer (Dortmund) 144 voksot kapott.

A Barcelonával Király-kupát, Spanyol Szuperkupát és Kupagyőztesek Európa-kupáját nyert. Emellett ő lett a LaLiga gólkirálya, és elnyerte az Európai Aranycipőt is. Ronaldo barcelonai szezonját 49 mérkőzéssel, 47 góllal és 13 gólpasszal zárta.

1997 nyarán a brazil válogatottal megnyerte a Copa Américát is, ahol ő lett a torna legjobb játékosa.

Bombaként robbant a hír, amikor 1997 nyarán Ronaldo az akkor a világ legerősebb bajnokságának számító Serie A-ba szerződött, és az olasz Inter játékosa lett. Ronaldo érkezésekor több tízezer ember volt a Giuseppe Meazza Stadionban, és a pályára kopaszra borotvált gyerekek rohantak fel Ronaldóhoz. Első idényében rendkívül eredményes volt: 47 fellépésen 34 találatot szerzett, és UEFA-kupa-győzelemhez segítette a csapatot. 1997-ben újfent Ronaldo lett a FIFA Év játékosa, és 21 évesen elnyerte a France Football Aranylabdáját is.

21 éves korára Ronaldo már kétszer volt a világ legjobb játékosa, és válogatott szinten addigra már mindent megnyert.

Az 1998-as labdarúgó-világbajnokságon Ronaldo szárnyalt. Kis túlzással az a torna róla szólt. A hátán cipelte be Brazíliát a világbajnoki döntőbe, többek között minden idők egyik legjobb holland csapatát kiejtve.

A döntő előtt az egész tornán briliánsan teljesítő Brazília volt a favorit, azonban a mérkőzés előtti éjszaka a csapat motorja, Ronaldo epilepsziás rohamot kapott a szobájában. Csak legjobb barátja, Roberto Carlos jelenlétének köszönhette, hogy egyáltalán túlélte. El tudjuk képzelni, milyen lelkiállapotban lehetett a Seleção.

Ronaldo kórházba került, és kikerült a döntő keretéből is. Fontos tudnivaló, hogy ekkoriban kötött a Nike szerződést a brazil csapattal, megkezdve a rivalizálást az Adidasszal. A marketingjogokat kezelő cég diktált a válogatottnak a barátságos meccsek helyszínével és időpontjával kapcsolatban, illetve arra kötelezte Ronaldót, hogy megannyi tornadöntőben vegyen részt.

A döntőre a brazilok kezdőcsapatába Edmundót nevezték, hiszen a stáb számára egyértelmű volt, hogy a legnagyobb játékos, Ronaldo nem lesz képes játszani. Egy órával a kezdő sípszó előtt azonban a szupersztár megérkezett az öltözőbe. Játékra alkalmasnak nyilvánították. A kezdőcsapatból így kiszoruló Edmundo utalt rá, hogy Ronaldo játszatása nem teljesen sportszakmai döntés volt:

„A Nike emberei a nap 24 órájában ott voltak, mintha a technikai stáb tagjai lettek volna. Ez egy hatalmas erő. Csak ennyit mondhatok.”

Ezen a napon egy szinte félig ájult Ronaldo és egy őt végig féltő, lelkileg megtört Brazília állt fel, amely nagy meglepetésre 3–0 arányban elvesztette a döntőt Zidane Franciaországával szemben.

Ronaldo igazi kálváriája a vesztes világbajnoki döntőt követően jött. 1999-ben még ugyan megnyerte Brazíliával a Copa Américát, de ezt követően sérülések tömkelege sújtotta.

1999. november 21-éig, a Lecce elleni bajnoki mérkőzésig az Inter vezette a bajnokságot, és Ronaldo remekelt. Ezen a mérkőzésen azonban megsérült, és mint később kiderült, a jobb térdében súlyos szalagszakadást szenvedett, amit meg kellett műteni, így öthónapos kihagyás várt rá.

Ronaldo távollétében az Inter játéka visszaesett, újra sorozatban vesztették a meccseket, és visszaestek a tabellán. A pályára közel öt hónap után, 2000. április 12-én térhetett vissza a Lazio elleni olasz kupadöntőben. Megfelelő alkalomnak tűnt, hogy egy trófeához hozzásegítve csapatát visszanyerje az önbizalmát.

Az 58. percben csereként beálló Ronaldo alig játszott hét percet, amikor megcsinálta a szokásos biciklicselét, majd fájdalmas arccal összeesett, és üvölteni kezdett. A bíró azonnal hordágyat kért a pályára, a csapattársak pedig a fejüket fogták.

Bizonyára minden néző emlékeibe alaposan beleégett, amint a Fenomén becenevű labdarúgót hordágyon viszik le a pályáról, ő pedig torkaszakadtából ordít és sír.

Az olasz sportlapok mind tényként közölték, hogy a 23 éves Ronaldo karrierje véget ért. Sokan ezt arra alapozták, hogy az AC Milan legendája, Marco van Basten pár évvel korábban hasonló sérülést szenvedett, és két és fél év rehabilitációt követően sem tudott visszatérni a pályára.

Minden idők egyik legnagyobb visszatérése

Ronaldo 2002 (forrás: youtube screenshot)
Ronaldo 2002 (forrás: youtube screenshot)

A brazil magánedzőjével, Nilton Petronival egy évet Brazíliában töltött, így ki kellett hagynia a 2000/01-es szezont. Kőkeményen dolgozott azon, hogy visszatérhessen, és minden korábbinál komolyabban vette a táplálkozást is.

Ronaldo visszatérésére 2001. július 23-án került sor, 15 hónapnyi kihagyás és számos fájdalom után. Az Inter ellenfele egy barátságos meccsen a Bormiese volt, és Ronaldo alig 20 perc játék alatt duplázni tudott. A következő meccs, amelyen lehetőséget kapott, 2001. augusztus 19-én volt az Enyimba ellen, és Ronaldo itt 30 perc alatt gólpasszt adott, majd ő maga is betalált. Egy héttel később elkezdődött a bajnokság, de Ronaldo még nem léphetett pályára. Első hivatalos visszatérő meccse 2001. szeptember 20-án volt a Brașov elleni UEFA-kupa-meccsen, ahol Adrianót váltotta, és 30 percet kapott.

Első hivatalos gólját 2001. december 9-én szerezte a Brescia ellen. Olaszországban ez akkora szenzáció volt, hogy többek között az AS Roma és a Fiorentina aktuális meccsén is bejátszották Ronaldo találatát a nagy kivetítőn, és noha nem az ő labdarúgójuk volt, a közönség megtapsolta.

Az ezt követő három mérkőzésén két gólja és két gólpassza volt. Amikor már minden a legnagyobb rendben ment volna, combizomsérülést szenvedett, ami miatt közel négy hónapot kellett újra kihagynia.

Visszatérésekor azonban bombaformában volt. A Brescia elleni 2–1-es győzelem alkalmával duplázott, a Chievo elleni 2–2-es döntetlen alkalmával szerzett egy gólt és adott egy gólpasszt, majd a Piacenza elleni 3–1-es győzelem alkalmával is betalált.

Az utolsó forduló előtt az Inter vezette a bajnokságot 69 ponttal, a 68 pontos Juventus és a 67 pontos AS Roma előtt.

A képlet egyszerű volt: az Internek a tabella 7. helyén álló Laziót meg kellett vernie a bajnoki címhez.

Az Inter jól kezdett, kétszer is vezetést szerzett, de a Lazio mindkét alkalommal egyenlített, majd át is vette a vezetést. Cúper a 78. percben lecserélte Ronaldót is, aki végig zokogott a kispadon. Itt sok minden megtört benne, mert az elmúlt évek megpróbáltatásai után nagyon szeretett volna társaival bajnoki címet ünnepelni.

Ronaldo, bár amikor játszott, nagyon jó formában volt, és továbbra is a világ egyik legjobb játékosa volt, az elmúlt három szezonban szinte végig sérülésekkel bajlódott, és a térde egészen biztosan nem volt a régi. A 2001/02-es idényben 16 mérkőzésen lépett pályára, 7 gólt szerzett és 3 gólpasszt osztott ki.

A közeledő 2002-es világbajnokság előtt sokan arra számítottak, hogy így nem fog beférni a brazil keretbe. Luiz Felipe Scolari mester azonban kockázatot vállalt, és nevezte a Fenomént, aki így harmadik világbajnokságán vehetett részt.

„Tudtam, hogy mekkora kockázatot vállalok. Régóta nem volt folyamatos játékban, a térde is egy időzített bomba lehetett, de tudtam, hogy a mai napig ő a világ legjobb játékosa, így bíztam benne, és a társai is így tettek” – emlékezett vissza Scolari.

    Ronaldo pedig meghálálta a bizalmat. A világbajnokság egyik legjobb mezőnyjátékosa volt, aki újfent a hátán cipelte Brazíliát. 7 mérkőzésen 8 gólt szerzett, a németek elleni döntőben duplázott. Ronaldo ezzel gólkirály lett, és hazájával világbajnok.

    A Real Madridban

    Ronaldo (forrás: realmadrid.com)
    Ronaldo (forrás: realmadrid.com)

    2002 nyarán így Florentino Pérez és a Real Madrid legnagyobb kiszemeltje lett. A királyi gárda harmadik nagy galaktikus igazolása lett, miután a Madrid 45 millió eurót fizetett érte az Internek.

    „Mindig is nagyon tiszteltem a klubot. A történelem talán legnagyobb egyesülete, örülök, hogy itt lehetek, és remélem, sok nagy sikert érünk majd el együtt” – mondta Ronaldo.

    Egy kisebb sérülés miatt azonban Ronaldónak ki kellett hagynia a szezon előtti felkészülési meccseket és az első három bajnokit is. 2002. október 6-án azonban eljött a debütálása, és egy szűk fél órára beállt a Deportivo Alavés elleni bajnokin. Alig telt el pár perc, és Roberto Carlos balról beívelt Ronaldo felé egy elképesztő labdát, amit ő mellel levett, ezzel két védőt átverve, majd a kapus előtt a földre rúgta a labdát, ami így átpattant a kapus feje fölött, és gól lett. Elképesztő találat volt, amivel azonnal megkedvelték a Real Madridban is a Fenomént. Tizenhárom perccel később aztán újra betalált, így duplázva mutatkozhatott be!

    Ronaldo első madridi évében elnyerte a FIFA Év játékosa címet, a France Football Aranylabdát, a klubvilágbajnoki címet, a klubvilágbajnokság legjobb játékosa díjat és a LaLiga-címet.

    Minden idők egyik legemlékezetesebb Madridjának volt a tagja. 2003. április 23-án a Manchester United otthonában első játékosként ért el mesterhármast. De madridi pályafutása során többek között négy különböző El Clásicón is betalált. A négy teljes madridi szezonja alatt minden alkalommal a csapat házi gólkirálya volt, és a 2003/04-es idényben elnyerte a Pichichi-trófeát is.

    Bár a galaktikus időszak nem volt a legsikeresebb, Ronaldo madridi karrierje így is hihetetlen volt. Nekem személy szerint akkoriban minden mérkőzés olyan volt, hogy eredménytől függetlenül tudtam, hogy a Fenomén valami olyat fog varázsolni, amit nem mindennap látunk labdarúgópályán. Hihetetlen biciklicselek, megkerülős cselek, kötények, kapusok elfektetése. Minden, ami joga bonito, azaz szép játék.

    A 2003/04-es idényben állt a legközelebb a tökéletes madridi idényhez. 2004 márciusára a Real Madrid vezette a LaLigát, döntős volt a Király-kupában, és a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében kapott egy verhető ellenfelet az AS Monaco személyében. Úgy tűnt, hogy történelmi szezon elé néznek a királyiak. A csapat azonban látványosan fogyni kezdett, elfáradtak. Vagy egyesek szerint az akkori edzőt, Carlos Queirozt szerették volna csúnyán bebuktatni.

    2004. március 17-én a Real Madrid a Real Zaragoza ellen játszott spanyol Király-kupa-döntőt, és Ronaldóék fölényes favoritok voltak. A rendes játékidőben azonban 2–2 lett, majd a hosszabbításban meglepetésre a Zaragoza nyert, így a szezon első pofonját kapták, és az első trófea kicsúszott a kezükből.

    2004. március 24-én következett a fontos Bajnokok Ligája-mérkőzés hazai pályán az AS Monaco ellen. A csapat remekelt a Bernabéuban, és Ronaldo is eredményes volt, így 4–2-es előnnyel várhatták az április 6-i visszavágót. A csapat azonban túlságosan is elengedte azt a meccset, és az egyik saját emberük, a kölcsönben lévő Fernando Morientes kiejtette őket. Történt ugyanis, hogy még 2–1-es monacói vezetésnél sem kapcsoltak feljebb, hiszen még továbbjutásra álltak. Aztán Morientes belőtte a harmadik találatot, és utána már késő volt. A Király-kupa után a második pofon a BL volt, és a Madrid addigi tökéletes szezonja kezdett szétesni.

    A bajnoki cím viszont biztosnak tűnt, hiszen majdnem egész idényben vezették a tabellát. 2004. április 11-én azonban a Bernabéuban az Osasuna ellen is kikaptak 0–3-ra. Ezt követően a Real Madrid történelmének egyik legnagyobb szezon végi mélyrepülése következett be. Az addig csodálatos Real Madrid a bajnokság utolsó öt fordulóját elveszítette. Ezen a helyzeten Ronaldo sem tudott segíteni, és az utolsó fordulókban ő is eltűnt a pályáról. A Madrid kikapott az FC Barcelonától, a Deportivo La Coruñától, a Mallorcától, a Real Murciától és a Real Sociedadtól is. Ezzel pedig egy olyan bajnokságban végeztek a 4. helyen, amelyet szinte végig vezettek.

    2006-ban a szigorról és a fegyelmezettségről híres Fabio Capello lett a Real Madrid új trénere, aki megkövetelte Ronaldótól, hogy fogyjon le. Ekkoriban a Real Madridban volt egy kisebb brazil kolónia, amelyet Ronaldo, Roberto Carlos, Emerson, Robinho és Cicinho alkotott. A brazilok szerettek éjszaka bulizni, jókat enni és inni, illetve dohányozni. Egy alkalommal Ruud van Nistelrooy észrevette, hogy Ronaldo és Roberto Carlos az öltözőben dohányoznak, amit jelentett Fabio Capellónak, és ez meg is pecsételte Ronaldo sorsát, aki kikerült a csapatból.

    A bajnokság 5. fordulója volt az első, ahol Capello nevezte egyáltalán a cserepadra Ronaldót, és az október 1-jei Atlético Madrid elleni derbin beküldte a 82. percben, de természetesen ennyi idő alatt a Fenomén sem tudott csodát tenni. Közben két Bajnokok Ligája-meccsen is esélyt kapott, de a Dinamo Kijev ellen 18, míg a Steaua Bukarest ellen csak 12 percet adott neki az olasz mester. Amikor viszont az El Clásicón, az FC Barcelona elleni meccsen még a keretbe sem nevezte, úgy, hogy az elmúlt évek legeredményesebb játékosa volt ezeken a rangadókon, kezdett a helyzet megalázóvá válni. A brazil pedig egyre boldogtalanabb lett Madridban.

    Capello ezután sorozatban négy meccsen nem nevezte még a keretbe. A Király-kupában viszont kapott 90 percet a Balompié ellen, és élni is tudott a lehetőséggel, hiszen gólt szerzett! 2006. december 3-án aztán az Athletic Bilbao elleni meccsen a második félidőben beállhatott egy neki szokatlan posztra, a balszélre. Ronaldo zsenialitását mutatja azonban, hogy így is sikerült teljesen megváltoztatnia a játékot, és a 65. percben egyenlítő gólt szerzett, majd nagy érdeme volt abban, hogy a csapat végül nyerni tudott. Ronaldo azonban ezt követően sem került vissza a csapatba, így 2007 januárjában a távozás mellett döntött.

    Ronaldo eredményei a Real Madridban

    Minden fellépést figyelembe véve: 188 mérkőzés, 120 gól és 37 gólpassz.

    • Klubvilágbajnokság legjobb játékosa: 2002
    • FIFA Év játékosa: 2002
    • France Football Aranylabdása: 2002
    • Pichichi-trófea: 2003/04
    • Real Madrid házi gólkirálya: 2002/03, 2003/04, 2004/05, 2005/06
    • Klubvilágbajnok: 2002
    • LaLiga: 2002/03, 2006/07
    • Spanyol Szuperkupa: 2003

    Pályafutása lezárása

    Ronaldo az AC Milanban (forrás: youtube screenshot)
    Ronaldo az AC Milanban (forrás: youtube screenshot)

    Új csapata a Carlo Ancelotti vezette AC Milan lett, amely abban a szezonban Bajnokok Ligája-győztes lett. Ronaldo ugyan nevezve volt a Milan keretébe, több mérkőzésre is elutazott velük, de egy akkori szabály szerint pályára nem léphetett a Milan színeiben a BL-sorozatban. A Fenomén Milánóban újra remekelt, lubickolt a bizalomtól, amit az olasz mestertől kapott. Szinte minden második meccsén gólt szerzett a bajnokságban, és jó formában volt.

    2008. február 13-án aztán a Livorno elleni mérkőzésen 0–1-es hátrányban beállt az 56. percben Gilardino helyére. Ronaldo nagy szerencsétlenségére a mérkőzés 61. percében egy szögletnél José Luís Vidigal meglökte, és rosszul esett. A brazil fájdalmas arccal felordított. Sajnos a képkocka ismerős volt, az Internél korábban kétszer is láttunk már ilyet. Ronaldo térdszalagja elszakadt!

    Ezzel a szerencsétlen sérüléssel az akkor 32 éves Ronaldo milánói karrierje véget is ért. Sokan úgy vélték, hogy ezzel már a pályafutásának is vége van, de ő újfent belevágott a rehabilitációba. Hazaszerződött Brazíliába, és a Corinthians játékosa lett. A pályára pontosan egy év kihagyás után, 2009. február 13-án tért vissza, azonnal egy fejes góllal. Gólöröménél Ronaldo szokatlanul a közönség felé futott, és letépte a kerítést, a szurkolók pedig önfeledten ünnepelték.

    Ronaldo abban az idényben Paulista-bajnoki címhez és Brazil Kupa-trófeához segítette a csapatot, minden sorozatot figyelembe véve 23 gólt szerzett. 2010-től azonban egyre többet volt újfent sérült, így 2011-ben, 35 évesen visszavonult a labdarúgástól.

    Ronaldo egy hatalmas zseni volt. Még abban a korszakban lett világsztár, amikor nem volt olyan jellegű internet, mint ma. Amikor az Interbe szerződött, a kezdetleges internet egyik keresője, a Yahoo összeomlott. Pályafutása során három térdszalag-szakadása volt, olyan súlyos sérülések, amelyekből egy is véget vethet egy játékos pályafutásának. De ő mindig visszajött, amivel nekem és számos más embernek egy hős, egy példakép lett.

    A hátráltató tényezők ellenére rengeteg gólt szerzett, a brazil nemzeti csapatban Neymar és Pelé mögött a legeredményesebb, két világbajnoki címet nyert, két Copa Américát, háromszor volt a világ legjobb játékosa, és kétszer övé volt az Aranylabda is. Nem véletlen, hogy a Real Madrid is a mai napig keresi az új Ronaldót.

    Ronaldo karrierstatisztikája tétmérkőzéseken

    • 1992–1993 – São Cristóvão: 73 mérkőzés / 84 gól / 13 gólpassz
    • 1993–1994 – Cruzeiro: 47 mérkőzés / 44 gól / 9 gólpassz
    • 1994–1996 – PSV Eindhoven: 57 mérkőzés / 54 gól / 7 gólpassz
    • 1996–1997 – FC Barcelona: 49 mérkőzés / 47 gól / 13 gólpassz
    • 1997–2002 – Inter: 99 mérkőzés / 59 gól / 11 gólpassz
    • 2002–2007 – Real Madrid: 177 mérkőzés / 106 gól / 34 gólpassz
    • 2007–2008 – AC Milan: 20 mérkőzés / 9 gól / 5 gólpassz
    • 2009–2011 – Corinthians: 69 mérkőzés / 35 gól / 8 gólpassz
    • 1994–2011 – brazil válogatott: 99 mérkőzés / 62 gól / 32 gólpassz.
    • 1996-os brazil olimpiai válogatott: 6 mérkőzés / 5 gól / 1 gólpassz

    Összesen: 696 mérkőzés / 505 gól / 133 gólpassz

    A Fenomén ezen felül 156 győztes gólt és 32 mesterhármast jegyzett karrierje során.

    Federico Valverde (forrás: realmadrid.com)
    Tovább

    Valverde 400. mérkőzését játszotta a Real Madridban

    Az uruguayi Federico Valverde minden fellépést figyelembe véve 400. alkalommal lépett pályára a Real Madrid színeiben a Rayo Vallecano elleni LaLiga-mérkőzésen.

    Ebben a cikkben megnézzük, hogyan jutott el idáig Valverde, és hogy kik értek még el hasonló mérföldkövet a klub történelmében.

    Uruguayból Madridba

    Federico Santiago Valverde Dipetta néven született 1998. július 22-én az uruguayi Montevideóban. Gyerekként a helyi Estudiantes de la Uniónban kezdte pályafutását, majd 2008-ban, 10 évesen a Peñarol akadémiájára került, amely Uruguay történelmének egyik legsikeresebb klubja.

    A középpályán mutatott nagy munkabírásával és erős távoli lövéseivel már ekkor felhívta magára a figyelmet. 2015-ben, 17 évesen lett profi labdarúgó a Peñarol együttesében. Tehetségére rendkívül fiatalon a Real Madrid dél-amerikai főmegfigyelője, Juni Calafat figyelt fel. Calafat – aki később olyan nevek leigazolásában is kulcsszerepet játszott, mint Vinícius Júnior vagy Rodrygo – rendszeresen követte a dél-amerikai utánpótlás-tornákat, és Valverde dinamizmusa, fizikai adottságai, valamint technikai képzettsége azonnal megragadták a figyelmét.

    A döntő áttörést a Paraguayban rendezett 2015-ös U17-es Dél-Amerika-bajnokság hozta meg. Valverde hét gólt szerzett a tornán, és Uruguay egyik legjobbja volt. A Real Madrid megfigyelői ekkor már végleg meggyőződtek arról, hogy a fiatal középpályásban megvan a potenciál a világelithez.

    Calafat ajánlására a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez és a vezetőség gyorsan cselekedett, hogy megelőzze a többi érdeklődő európai élklubot (például az Arsenal és a Barcelona is érdeklődött iránta).

    Mivel a FIFA szabályai tiltják a 18 év alatti játékosok kontinensek közötti átigazolását, a Real Madrid már 2015-ben megegyezett a Peñarollal és a játékos családjával, de az átigazolás hivatalosan csak 2016 júliusában, Valverde 18. születésnapja után lépett életbe.

    Út a 400. mérkőzésig

    Valverde
    Valverde (forrás: realmadrid.com)

    A 2016/17-es idény kezdete előtt érkezett meg Madridba, amikor a Real Madrid középpályáját még olyan klasszisok alkották, mint Toni Kroos, James Rodríguez, Casemiro, Mateo Kovačić, Luka Modrić és Isco Alarcón.

    Valverdének ekkor még nem volt esélye bekerülni az első csapatba, így a 2016/17-es idényt a Real Madrid Castilla csapatában, azaz a B csapatnál töltötte. Federico itt állandó játéklehetőséget kapott Santiago Solari vezetőedzőtől. Az uruguayi középpályás 30 tétmérkőzésen 3 gólig és 1 gólpasszig jutott. Noha olyan csapattársai voltak, mint Mario Hermoso, Sergio Reguilón, Achraf Hakimi, Lucas Torró, Martin Ødegaard vagy Raúl de Tomás, mégis kitűnt abból a csapatból.

    A 2017/18-as idény előtt azonban még mindig stabilan megvolt a Real Madrid középpályája, amely akkor már sorozatban második éve hódította el a Bajnokok Ligája trófeáját, és épp a triplázásra készült. Azonban az is világossá vált, hogy Valverde tehetsége túlmutat azon, hogy még egy idényt a spanyol harmadik vonalban töltsön.

    Így került a 2017/18-as idényben kölcsönbe az akkor LaLigában szereplő Deportivo La Coruña csapatába, ahol hozzászokhatott a spanyol élvonalhoz.

    A Depor színeiben 24 LaLiga-mérkőzésen volt ott a pályán, és bemutatkozott a Király-kupában is, így értékes tapasztalatokat szerzett.

    A 2018/19-es idény előtt fontos változások történtek Madridban. Cristiano Ronaldo távozott a klubtól a Juventushoz, a középpályáról pedig Mateo Kovačić a Chelsea együtteséhez szerződött. A vezetőedző, Zinédine Zidane is távozott, az új tréner pedig a spanyol Julen Lopetegui lett. Ezek a változások pedig megnyitották Valverde előtt az utat nemcsak a Madridba való visszatérésre, hanem arra is, hogy az első csapat játékosa legyen.

    Debütálására 2018. július 31-én került sor egy Manchester United–Real Madrid (2–1) barátságos mérkőzésen. Valverde védekező középpályásként debütált a 37-es mezszámban, mellette pedig Marcos Llorente játszott. Fede 77 percet kapott, a helyére Isco érkezett.

    Első idényében végül a 15-ös mezszámot kapta, és kiegészítő emberként 29 alkalommal lépett pályára. Gólt és gólpasszt ekkor még nem jegyzett.

    A berobbanása a második idényében, a 2019/20-as szezonban érkezett el. A visszatérő Zinédine Zidane egyre többet számított rá. A 38 LaLiga-mérkőzésből 33 alkalommal számított az uruguayi középpályásra. Talán senki nem felejti el a 2020. január 12-én rendezett Real Madrid–Atlético Madrid spanyol Szuperkupa-döntőt.

    A rendes játékidő után 0–0 volt az állás, a 115. percben pedig az Atlético Madrid támadója, Álvaro Morata egy kontra után egy az egyben indulhatott Thibaut Courtois kapuja felé, amikor Sergio Ramos odaordított Valverdének, hogy: „Öld meg.” Valverde tudta, mit kell tennie, és hátulról rácsúszott Moratára, ezzel elkaszálva a támadót, és megakadályozva a kontrát, valamint az ezzel járó valószínűsíthető gólt.

    Természetesen Valverdét az eset miatt kiállították, de amikor levonult a pályáról, még az Atlético Madrid trénere, Diego Simeone is elismerően paskolta meg.

    A Real Madrid végül kihúzta kapott gól nélkül, majd a büntetőpárbajban 4–1 arányban nyerni tudott, így elhódította a spanyol Szuperkupát, Valverde pedig a mérkőzés embere lett.

    Az első góljait is ebben az idényben szerezte a LaLigában, az Eibar és a Real Sociedad ellen. Az első gólpasszai is megszülettek: 2019 októberében osztotta ki első asszisztját Eden Hazardnak a Granada ellen.

    Valverde az évek előrehaladtával a csapat egyik legfontosabb emberévé vált, és hihetetlen munkabírásáról, valamint elképesztő távoli bombáiról híresült el. Ki felejtené el a 2023/24-es Bajnokok Ligájában lőtt bombagólját a Napoli ellen? (Bár pár statisztikai oldal ezt utólag elvette tőle.) Vagy a 2023/24-es Bajnokok Ligája-idényben a Manchester City ellen szerzett kapásgólját? Lehetne hosszasan sorolni.

    Toni Kroos távozása után, a 2024/25-ös idénytől ő viseli a 8-as mezszámot, amelyet korábban olyan játékosok hordtak, mint Kroos, Kaká, Morientes, McManaman, Mijatović, Míchel vagy Pirri.

    Az idei idénytől Federico Valverde lett a Real Madrid csapatkapitánya. Ő lett a klub történelmének 38. csapatkapitánya. Az idegenlégiósok közül Luka Modrić, Karim Benzema, Marcelo és Arthur Johnson után ő lett az ötödik, aki magára ölthette a Real Madrid első számú csapatkapitányi karszalagját.

    Valverde most egy újabb mérföldkövet ért el. Ő lett a klub történelmében a 32. olyan játékos, aki elérte legalább a 400 mérkőzést a csapat színeiben, minden fellépést figyelembe véve. Az idegenlégiósok közül ez korábban csak olyanoknak sikerült, mint Raphael Varane, Vinícius Jr., Alfredo Di Stéfano, Cristiano Ronaldo, Toni Kroos, Roberto Carlos, Marcelo, Luka Modrić és Karim Benzema.

    Valverde 28 évesen, 1 hónaposan és 21 naposan érte el a 400. mérkőzését, amivel a hetedik legfiatalabb a legalább 400 meccset elérők közül a klubban. Nála fiatalabban csak Raphael Varane, Sergio Ramos, Manolo Sanchís, Vinícius Jr., Iker Casillas és Raúl González érték el a 400. mérkőzést.

    Valverde 400 mérkőzése a következőképpen oszlik meg:

    • LaLiga: 249 mérkőzés / 25 gól / 31 gólpassz.
    • Király-kupa: 25 mérkőzés / 2 gól / 1 gólpassz.
    • Spanyol Szuperkupa: 13 mérkőzés / 2 gól / 1 gólpassz.
    • Bajnokok Ligája: 80 mérkőzés / 8 gól / 11 gólpassz.
    • UEFA-szuperkupa: 2 mérkőzés / 1 gól / 0 gólpassz.
    • Klubvilágbajnokság: 9 mérkőzés / 5 gól / 0 gólpassz.
    • Barátságos fellépések: 22 mérkőzés / 3 gól / 1 gólpassz.

    Összesen: 400 mérkőzés / 46 gól / 45 gólpassz.

    III. Interkontinentális kupa
    Tovább

    A Real Madrid és az Inter korábbi kiválóságai

    Ahogy egy korábbi cikkünkben már felidéztük, a két klubnak ez lesz a 20. tétmérkőzése egymás ellen. A mostani cikkben pedig felidézzük, kik voltak azok a játékosok, akik mindkét klubban megfordultak.

    Klasszisok, akik mindkét csapatban maradandót alkottak

    A Real Madridnak és az Internek is gazdag történelme van. A Királyi Gárda 15 alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligája sorozatot, míg az olaszok eddig három alkalommal.

    A történelem során eddig 17 olyan játékos volt, aki mindkét klub mezét viselhette. Közülük jó páran mindkét csapatban maradandót alkottak.

    Iván Zamorano

    Zamorano
    Zamorano (forrás: realmadrid.com)

    A chilei támadó volt az első futballista, aki mindkét klub mezét viselhette. 1992 és 1996 között a Real Madrid játékosa volt, majd 1996 és 2000 között az Inter futballistája.

    A Real Madrid játékosaként: 173 tétmérkőzés / 101 gól és 22 gólpassz.

    Az Inter játékosaként: 149 tétmérkőzés / 40 gól és 20 gólpassz.

    A Real Madriddal LaLiga-, Király-kupa- és Spanyol Szuperkupa-címeket nyert, ezen felül pedig egy alkalommal elnyerte a Pichichi-trófeát, azaz ő lett a spanyol bajnokság legjobb gólszerzője.

    Az Interrel egy UEFA-kupa- (mai Európa-liga-) sikere van.

    Clarence Seedorf

    Clarence Seedorf (forrás: realmadrid.com)
    Clarence Seedorf (forrás: realmadrid.com)

    Seedorf 1996 és 2000 között volt a Real Madrid futballistája, majd 2000 és 2002 között az Interben futballozott.

    A Real Madrid színeiben 159 tétmérkőzésen 20 gólja és 35 gólpassza volt.

    Az Interben 93 tétmérkőzésen 14 gólt szerzett és 18 gólpasszig jutott.

    A Real Madriddal LaLiga-, Spanyol Szuperkupa-, Bajnokok Ligája- és Interkontinentális Kupa-címeket nyert.

    Az Interrel nem tudott trófeát nyerni.

    Roberto Carlos

    Roberto Carlos a Puskás Ferenc válogatott ellen (forrás: realmadrid.com)
    Roberto Carlos a Puskás Ferenc válogatott ellen (forrás: realmadrid.com)

    Sokan nem is tudják, de a Real Madrid brazil legendája a Királyi Gárda előtt az Interben futballozott. 1995 és 1996 között volt az Inter futballistája, majd 1996 és 2007 között a Real Madridé.

    Az Interben 34 fellépésen 7 gólja és 3 gólpassza volt.

    A Real Madridban 527 tétmérkőzésen 69 gólig és 117 gólpasszig jutott.

    Az Interrel nem tudott trófeát nyerni.

    A Real Madriddal mindent megnyert, többszörösen is: LaLiga-, Spanyol Szuperkupa-, Bajnokok Ligája-, UEFA-szuperkupa- és Interkontinentális Kupa-címeket.

    Luís Figo

    Figo (forrás: realmadrid.com)
    Figo (forrás: realmadrid.com)

    A portugál sztár 2000 és 2005 között volt a Real Madrid labdarúgója, miután óriási balhét követően az FC Barcelonától Madridba szerződött. A madridi karrierje után azonban 2005 és 2009 között az Inter együttesét erősítette.

    A Real Madridban 245 tétmérkőzésen 58 gólt szerzett és 94 gólpasszt osztott ki.

    Az Interben 140 tétmérkőzésen 11 gólig és 34 gólpasszig jutott.

    A Real Madriddal LaLiga-, Spanyol Szuperkupa-, Bajnokok Ligája-, UEFA-szuperkupa- és Interkontinentális Kupa-címeket nyert. Emellett egyénileg 2000-ben a France Football Aranylabdáját, 2001-ben pedig a FIFA Év játékosa díját nyerte el.

    Az Interrel Serie A-, Olasz Kupa- és olasz szuperkupa-címeket nyert.

    Ronaldo

    Ronaldo (forrás: realmadrid.com)
    Ronaldo (forrás: realmadrid.com)

    A brazil Fenomén 1997 és 2002 között volt az Inter labdarúgója, majd 2002 és 2007 között a Real Madrid futballistája.

    Az Interben 99 tétmérkőzésen 59 gólt szerzett és 11 gólpasszt osztott ki.

    A Real Madridban 177 tétmérkőzésen 106 gólja és 34 gólpassza volt.

    Az Interrel UEFA-kupát (mai Európa-ligát) nyert.

    A Real Madriddal LaLiga-, Spanyol Szuperkupa- és Interkontinentális Kupa-címeket nyert.

    Érdekesség, hogy Ronaldo az egyetlen labdarúgó, aki mindkét csapat színeiben egyénileg is csúcsra ért. 1997-ben Inter-játékosként nyerte el a FIFA Év játékosa díjat és a France Football Aranylabdáját, majd 2002-ben ugyanezt a Real Madrid futballistájaként érte el.

    Samuel Eto’o

    Eto'o (forrás: youtube screenshot)
    Eto’o (forrás: youtube screenshot)

    Noha a kameruni nem játszott sokat Madridban, 1997 és 2000 között a klub kötelékébe tartozott, és hét tétmérkőzésen gól és gólpassz nélkül zárt.

    Az Interben 2009 és 2011 között futballozott, és 102 tétmérkőzésen 53 gólja és 23 gólpassza volt.

    A Real Madriddal egy Bajnokok Ligája-trófeát nyert.

    Az Interrel Serie A-, Olasz Kupa-, olasz szuperkupa-, Bajnokok Ligája- és klubvilágbajnoki címet nyert.

    Érdekesség, hogy Eto’o az egyetlen játékos, aki a Real Madriddal és az Interrel is Bajnokok Ligáját nyert. Továbbá azon két játékos egyike, akik három különböző klubbal is elnyerték a Bajnokok Ligáját. Clarence Seedorf (Ajax, Real Madrid, AC Milan) és Eto’o (Real Madrid, FC Barcelona, Inter).

    Fabio Cannavaro

    Cannavaro, Beckham és Casillas (forrás: realmadrid.com)
    Cannavaro, Beckham és Casillas (forrás: realmadrid.com)

    Az olasz védő 2002 és 2004 között volt az Inter labdarúgója, míg 2006 és 2009 között a Real Madrid futballistája.

    Az Interben 74 tétmérkőzésen 3 gólja és 2 gólpassza volt.

    A Real Madridban 118 tétmérkőzésen 1 gólja volt, és gólpasszt nem adott.

    Az Interrel nem sikerült trófeát nyernie.

    A Real Madriddal LaLiga- és Spanyol Szuperkupa-címet nyert.

    Cannavaro a Real Madrid játékosaként 2006-ban elnyerte a France Football Aranylabdáját és a FIFA Év játékosa díjat is.

    További klasszisok, akik mindkét oldalt erősítették

    Dumfries (kép: realmadrid.com)
    Dumfries (kép: realmadrid.com)
    • Christian Panucci (1996–1999 Real Madrid, 1999–2000 Inter)
    • Santiago Solari (2000–2005 Real Madrid, 2005–2008 Inter)
    • Walter Samuel (2004–2005 Real Madrid, 2005–2014 Inter)
    • Esteban Cambiasso (2002–2004 Real Madrid, 2004–2014 Inter)
    • Wesley Sneijder (2007–2009 Real Madrid, 2009–2013 Inter)
    • Mateo Kovačić (2013–2015 Inter, 2015–2018 Real Madrid)
    • Borja Valero (2006–2007 Real Madrid, 2017–2020 Inter)
    • Achraf Hakimi (2017–2020 Real Madrid, 2020–2021 Inter)
    • Antonio Cassano (2005–2006 Real Madrid, 2012–2013 Inter)
    • Denzel Dumfries (2021–2026 Inter, 2026– Real Madrid)
    Claude Makélélé (forrás: www.youtube.com/@rioferdinandpresents)
    Tovább

    Egy délután Makélélével

    A Vegas.hu jóvoltából 2026. szeptember 6-án ismét egy LaLiga-nagykövet látogatott Budapestre – ezúttal a Celta Vigo és a Real Madrid korábbi kiválósága, Claude Makélélé, akivel a penamadridista.hu szerkesztőségének is lehetősége nyílt találkozni a belvárosban található Akvárium Klubban.

    A zaire-i szegénységből a világklasszisok közé

    Makélélé (forrás: penamadridista saját készítésű kép, interjú közben)
    Makélélé (forrás: penamadridista saját készítésű kép, interjú közben)

    Claude Makélélé Sinda 1973. február 18-án született a zaire-i Kinshasában, a mai Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában. A Makélélé család mély szegénységben élt, és mondhatni, hogy a futball jelentette számukra a kiutat ebből a reménytelen helyzetből. Claude édesapja, André-Joseph Makélélé szintén labdarúgó volt, és 1977-ben sikerült Franciaországba szerződnie, így a család Savigny-le-Temple-be, a Párizs közelében fekvő Seine-et-Marne megyébe költözött.

    A Makélélé család ekkoriban Franciaország és Belgium között ingázott, hiszen édesapja a belga Union Royale Namur csapatában fejezte be pályafutását. Végül Franciaország lett az az ország, ahol végleg letelepedtek. Claude is itt kezdett el futballozni. A meluni Melun-Dammarie akadémiáján bontogatta szárnyait, ahonnan 1990-ben a Brest szerződtette.

    Claude kivételes munkabírású tehetség volt egy méltatlanul alulértékelt poszton, a középpálya védekező részén. A Brest az 1990/91-es idényben a francia élvonal középmezőnyéhez tartozott. Makélélé a klub utánpótlásában pallérozódott, egy alkalommal még a felnőttcsapat keretébe is bekerült, profi debütálására azonban nem került sor.

    Végül 1991-ben a Nantes szerződtette. Claude hamar alapemberré vált, és egyre érettebb, magabiztosabb teljesítményt nyújtott a pályán. Az 1994/95-ös idényben a Nantes története hetedik francia bajnoki címét nyerte meg. A klub 12 év után tudott ismét bajnok lenni, amiben Makélélének is óriási szerepe volt. Ő jelentette a kapcsot a középpálya és a védelem között. Abban az idényben a Nantes 38 bajnoki mérkőzésen mindössze 34 gólt kapott, ami nagyban hozzájárult a bajnoki cím megszerzéséhez.

    1997-ben az Olympique Marseille szerződtette, amely Franciaország egyik legnagyobb klubjának számított, és 1993-ban első francia csapatként nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Makélélé itt is alapembernek számított, az idény végén azonban távozott.

    1998-ban ugyanis a világ egyik legerősebb bajnokságában, a LaLigában szereplő Celta Vigo szerződtette. Makélélé a Celtában töltött két idénye során a bajnokság egyik legjobb védekező középpályásává vált. Tipikusan az a játékos volt, aki, ha a pályán van, nem feltétlenül tűnik ki, de ha leveszed a pályáról, azonnal észreveszed a hiányát.

    Óriási fogásnak bizonyult, amikor a 2000/01-es idényben a Real Madrid szerződtette. Ő volt a hiányzó láncszem ebben a csapatban. Makélélé generációja egyik legjobb védekező középpályása volt. A középpálya védekező biztosítékaként rengeteg terhet vett le olyan támadó szellemű klasszisok válláról, mint Zidane, Figo vagy Raúl. Labdaszerzéseivel, helyezkedésével és fegyelmezett játékával ő teremtette meg azt az egyensúlyt, amely lehetővé tette, hogy a csapat sztárjai nagyobb szabadsággal támadhassanak.

    Rögtön első idényében, a 2000/01-es szezonban megnyerte a LaLigát a Real Madriddal, majd 2001 nyarán a Spanyol Szuperkupát is elhódította. A 2001/02-es idényben pályafutása legnagyobb sikerét érte el: a Királyiakkal magasba emelhette a Bajnokok Ligája trófeáját. Ezt követte az UEFA-Szuperkupa és az Interkontinentális Kupa megnyerése.

    Úgy tűnt, összeállt egy tökéletes csapat, amelynek egyik legfontosabb motorja Makélélé volt. A 2002/03-as idényben ismét megnyerte a LaLigát a csapattal, majd 2003 nyarán újabb Spanyol Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett.

    Makélélé saját későbbi elmondása szerint 2003-ban alapvetően nem akarta elhagyni a Real Madridot. Harmadik madridi idényét követően a vezetőség elégedett volt vele, és azt ígérték, hogy javítanak a fizetésén. Ő úgy érezte, a világ legjobb csapatában játszik, ezért nem is volt oka távozni.

    A helyzet David Beckham érkezése után változott meg. Makélélé visszaemlékezése szerint a klub ekkor közölte vele, hogy mégsem kapja meg a korábban kilátásba helyezett emelést, és csak a régi feltételekkel hosszabbíthat. Amikor számon kérte a korábbi ígéretet, azt az üzenetet kapta, hogy már annak is örülnie kellene, hogy a Real Madridban játszhat. Ekkor döntötte el, hogy távozni akar. Később a Madrid még megpróbálta rendezni a helyzetet, de Makélélé szerint addigra már késő volt.

    2003 nyarán végül a Chelsea szerződtette. Makélélé később elmondta, hogy a Manchester United és az Inter is érdeklődött iránta, de mivel a Chelsea kereste meg először, és sokat tett a megszerzéséért, tartotta a londoniaknak adott szavát.

    „Miért festünk még egy réteg aranyat a Bentley-re, amikor elveszítjük az egész motort?” – mondta Zinédine Zidane Makélélé távozásáról.

    Azt pedig, hogy mennyire igaza lett Zidane-nak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Real Madrid következő jelentős trófeájára négy évet kellett várni.

    Makélélé a Chelsea egyik legfontosabb játékosa lett. José Mourinho remekül felismerte, hogy ő lehet a hiányzó láncszem a csapatban. A 2004/05-ös idényben a Chelsea 50 év után lett ismét angol bajnok, amiben Makélélének óriási szerepe volt. A londoniak abban az idényben 38 bajnoki mérkőzésen mindössze 15 gólt kaptak!

    A londoni Kékekkel a következő idényben is angol bajnok lett, és 2008-as távozásáig egy FA-kupával, két Ligakupával és két angol Szuperkupával is gazdagította trófeagyűjteményét. 2008-ban Bajnokok Ligája-döntőt is játszott a Chelsea-vel, de végül alulmaradtak a Manchester Uniteddel szemben.

    Karrierje utolsó három idényére hazaszerződött Franciaországba, ahol a Paris Saint-Germain játékosa lett, amellyel egy Francia Kupát nyert.

    Makélélé 1995 és 2008 között a francia válogatott tagja is volt. A nemzeti csapat mezét 71 alkalommal viselte.

    Interjú Makélélével

    Makélélé szerkesztőségünk tagjaival (forrás: penamadridista saját készítésű kép interjú után)
    Makélélé szerkesztőségünk tagjaival (forrás: penamadridista saját készítésű kép interjú után)

    A Vegas.hu jóvoltából megrendezett eseménynek a budapesti Akvárium Klub adott otthont. A hivatalos kapunyitásra 12:30-kor került sor, szerkesztőségünknek azonban lehetősége nyílt arra, hogy egy órával korábban interjút készítsen a francia legendával.

    Nekem személy szerint gyerekkorom hősei voltak a Galaktikusok, így óriási megtiszteltetés és felejthetetlen élmény volt Claude Makélélét személyesen látni. A francia kiválóság a következő kérdésekre válaszolt szerkesztőségünknek.

    Nagy megtiszteltetés a magyar Real Madrid-szurkolók számára, hogy itt láthatjuk Önt Magyarországon. Hatalmas élmény ez számunkra.

    Ezer örömmel. Örülök, hogy beszélhetek a szurkolókkal.

    A Real Madridban eltöltött évei alatt rengeteg nagyszerű pillanatot élt át. Van olyan története vagy emléke az öltözőből, amelyet a szurkolók valószínűleg nem ismernek, de Ön a mai napig szívesen gondol vissza rá?

    Rengeteg ilyen van. Számomra a Real Madrid a legnagyobb klub, és rengeteg érzelem köt hozzá. Egyetlen ilyen élményt nem tudok kiemelni, annyi varázslatos pillanat volt. Barátokkal és csapattársakkal ünnepeltünk együtt, ezekre pedig nyilván nagyon meleg szívvel gondolok vissza.

    A Real Madridban Zidane, Ronaldo, Figo és Raúl mellett játszott. A mai Real Madridot látva melyik jelenlegi játékosról gondolja azt, hogy az akkori keretben is helye lett volna, és miért?

    Szerintem a mostani keretből nem lenne olyan játékos, aki akkor befért volna a kezdőcsapatba. A kispadra talán. Ronaldót kire cserélted volna le? Mbappéra? Zidane-t Viníciusra? És még sorolhatnám. El kell fogadni, hogy mindenkinek megvan a maga generációja, minden korszaknak megvannak a maga játékosai. Az én korszakomban más játékosok voltak.

    A Real Madrid történetében mindig is voltak nagyszerű francia játékosok, és most ismét több francia futballista van egyszerre a keretben. Mit gondol, miért működött és működik ennyire jól a francia játékosok és a Real Madrid kapcsolata?

    Onnantól kezdve, hogy voltak már olyan játékosok, mint Kopa, ők hozzájárultak ahhoz, hogy megnyíljanak ezek a francia kapcsolatok. Kijárták ezt az utat, és egyre több fiatalra figyeltek fel. A Real Madridnak pedig a korábbi játékosokon keresztül kiépültek a kapcsolatai Franciaországgal.

    Ön szerint ki volt a Real Madrid történetének legjobb francia játékosa, és miért?

    Kopa. Azért, mert akkoriban olyan nagy játékosokkal kellett együtt játszania, mint Di Stéfano. Ő volt a francia válogatott legjobb játékosa, és közben Európa legjobbja is. Akkoriban három olyan nagyságért is kijártak a mérkőzésekre, mint Di Stéfano, Puskás és Kopa. Ráadásul akkoriban még nehezebb volt külföldön játszani, mint manapság.

    Vicente del Bosque és José Mourinho kezei alatt is dolgozott. Mit tanult ezektől a szakemberektől?

    Nem szeretem összehasonlítani a két edzőt. Két teljesen eltérő szakemberről van szó. Del Bosque nagyon ritka eset: ritka, hogy valaki nagyon jó játékos volt, majd nagyon jó edző is lett. Mourinho nem volt nagy játékos, viszont kiváló szakemberré vált. Megmutatta azt az utat, hogy nem feltétlenül kell nagy játékosnak lenned ahhoz, hogy remek szakember lehess. Az életben és a futballban is példát mutatott.

    Kik voltak azok az ellenfelek, akik ellen védekező középpályásként a legnehezebb volt játszania? Volt olyan játékos, akinek a mozgását különösen nehéz volt olvasni?

    Soha nem figyeltem erre. Így vettem le magamról a nyomást. Amikor a legjobb játékosokkal találkoztam, mindig megpróbáltam tanulni tőlük, aztán mentem tovább. Játszottam a saját játékomat. Akkoriban nagyon sok kiváló tízes játszott, és szinte mindenkivel találkoztam, de sosem tettem különbséget köztük.

    Mit gondol, ez a Mourinho-féle Madrid milyen sikereket érhet el rövid és hosszú távon?

    Rövid távon mindenképpen érhet el sikereket. Megfelelő keret áll rendelkezésre. Mourinho olyan edző, aki képes visszaadni a hitet abban, hogy a csapat megnyerheti a LaLigát, és közben a Bajnokok Ligájában is biztosan ott lesznek. Szerintem nagyon sok jót fog tenni a Real Madridnak.

    Ha a mai Real Madridban játszana, melyik jelenlegi középpályással játszana a legszívesebben együtt?

    Tchouaménivel, Bernardo Silvával, Camavingával. Valószínűleg nagyon jól megérteném magam mindegyikükkel. Mindannyian nagyon jó játékosok.

    Tchouaméniről korábban azt mondta, hogy a Real Madrid egyik legkiegyensúlyozottabb játékosa. Mitől ilyen jó Tchouaméni? Mi az, amit vele kapcsolatban még kiemelne?

    Ő a csapat egyik legkiegyensúlyozottabb játékosa, ugyanakkor nem tudott teljesen kiteljesedni, mert nagyon sok védekező munkát kellett beletennie a játékába. Szerintem Mourinho elsősorban a védekezést próbálja majd rendbe tenni. Így Tchouaméniről lekerülhet ez a teher, és egy számára optimálisabb szerepkörben játszhat.

    Korábban azt mondta, hogy Iván Helguerával volt a leginkább összhangban a pályán és azon kívül is. Mitől volt ennyire különleges kettejük kapcsolata?

    Ő volt a legjobb barátom. Csapattársként és magánemberként is nagyon jól megértettük egymást. A mai napig nagyon jó barátom.

    Milyen José Mourinho?

    Perfekcionista. Mindent szételemez, minden apróságot tud a játékosairól: az erősségeiket és a gyengeségeiket is, valamint azt is, hogy egy-egy játékosban mennyire van meg az a bizonyos versenyszellem. Amikor Mourinho elkezd menedzselni egy csapatot, pontosan tudja, melyik játékosától mit várhat el. Mindent előre jelez, mindenre előre számít, és rengeteg tapasztalata van. Tudja, mi a célja, és azt is, hogy a csapatnak mire van szüksége ahhoz, hogy ezt elérje.