Vini Jr. lett a Levante elleni bajnoki legjobbja (1-4), miután a remek teljesítményét egy csodálatos góllal tette még emlékezetesebbé. A lefújást követően a RealMadrid Tv-nek értékelt a támadó.
“Luka Modric tanított meg így lőni, aki hiányzik nekünk. Elég jó vagyok az ilyen típusú befejezésekben, remélem, még többször leszek majd eredményes. A mai volt az egyik legszebb találatom, nem hiszem, hogy korábban szereztem volna ehhez hasonlót. Szép gól volt, és nagyon örülök neki.”
“Igazán elégedett vagyok a csapat teljesítményével, de a győzelem miatt is boldog vagyok. Az elejétől kezdve rendkívül jól teljesítettünk a letámadásoknál, valamint remekül járattuk a labdát. Ha így futballozunk, mindig jönni fognak a győzelmek. Nem könnyű az élet a Levante vendégeként, de bármikor képes vagyok itt gólt szerezni.”
A derbi
“Már nagyon várjuk, hogy ismét pályán lehessünk. Ám most pihenésre van szükségünk, ki kell élveznünk a Levante elleni győzelmet. Remélhetőleg szombaton jó játékkal rukkolunk majd elő. Eddig minden mérkőzést megnyertünk, és így akarjuk folytatni egészen a szezon végéig, ebből meríthetünk önbizalmat, így hozhatjuk haza a trófeákat, ami a legfontosabb.”
A jó csapatmunka
“A védekezés, a stabilitás és a csapatmunka kulcsfontosságú. Ha képesek vagyunk tartani a formánkat, azt hiszem, sikeres szezont zárhatunk.”